Eltelt egy hét, és – leszámítva egy iskolai akciót – nem hallani tömeges tiltakozásokról. Pedig a balliberális média több orgánuma is elsütötte tanévkezdéskor a gyengécske szóviccet, miszerint okostelefonok, buta rendelet. Egy jogszabályt persze lehet szidni, lehet fölötte értetlenkedni, lehet háborogni azon, hogy mekkora macerát jelent begyűjteni a készülékeket. Amit néhányan meg is tettek, meg is tesznek, de már inkább csak megszokásból. Jellemző, hogy a Madách Imre Gimnázium emlékezetes közleménye, majd az igazgató felmentése előtt a médiában sem lehetett igazán tiltakozó véleményeket hallani-olvasni. Mert a szívük mélyén a legtöbben érzik, hogy a fent idézett összetétel inkább úgy érvényes: okostelefonok, butuló gyerekek.

Hosszan lehetne sorolni és idézni csak az elmúlt néhány évből azokat a tanulmányokat, felméréseket, amelyek azt bizonyítják, hogy a kisgyerekek, a fiatalok okostelefon-használata mennyire káros, milyen mentális problémákat okoz nekik a túlzott képernyőidő, és hogy mennyire nem arra használják a készüléket, amire egyébként anyutól-aputól megkapják.

A dopaminhatás, a függőség veszélye miatt olyan ez – ahogy Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató annak idején megfogalmazta lapunknak –, mintha drogot adnánk a gyerekeinknek.

A Madách esete persze majdnem megint elterelte a figyelmet a lényegről. De a tiltakozás kifulladt, a rátelepedni próbáló politikai szereplők is rájöttek, hogy inkább máshol, más ügyben kell sütögetniük a pecsenyéjüket, nem itt. És nem véletlenül.

Emlékezetes, hogy amikor Rétvári Bence egy évvel ezelőtt közösségi oldalán hírt adott a mobileszközök angliai tiltásáról, élénk polémia alakult ki a bejegyzése nyomán. És a közösségi médiában szokásos anyázás és adok-kapok helyett szinte teljesen egyetértő hozzászólások születtek, mondhatni konszenzus alakult ki az államtitkár bejegyzése alatt. Nyilván nem tévedünk nagyot azzal, ha azt mondjuk, a minisztérium már akkor felmérte, hogy egy ilyen intézkedés kedvező fogadtatásra találna hazánkban is.