Hozzátette, az is fontos hozadéka lehet a szabályozásnak, hogy végre nem kell hosszas vitákat folytatniuk a tiltás és a megengedés pártján álló szülőknek, nem kell „szakcikkekkel győzködni” egymást, mert kész helyzet áll elő: az iskolában csak bizonyos tanórákon, adott feladatokra lehet majd használni a mobiltelefont. Pécsi Rita felhívta a figyelmet egy külföldön már terjedő jelenségre is, miszerint
ismét egyre több gyerek kap „butatelefont” a szüleitől.
– Azon, ha kell, elérik egymást anyával, apával, de ezzel többé-kevésbé elejét lehet venni az állandó online jelenlét keltette veszélyforrásoknak – mutatott rá a neveléskutató, aki szerint ez követendő példa lehetne hazánkban is.
Gúnyolás, zsarolás, megalázás
A parlamenti vitában Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára egyébként a közelmúltbeli, nagy társadalmi felháborodást kiváltó esetekre hivatkozott, hangsúlyozva, hogy egyre gyakoribb a cyberbullying, amikor a diákok egymásról megalázó felvételeket készítenek, azokat az interneten nyilvánosságra hozzák, gúnyolva, zsarolva, megalázva a másik gyermeket. – Jelenleg az iskolák a házirendben jogosultak rendelkezni erről a kérdésről, de az okostelefonok terjedése miatt szükséges egy egységes szabályozás, amelyet minden intézményben alkalmazni lehet – emelte ki Panyi Miklós.
Hollik István (KDNP) szerint rendkívül fontos az iskolai mobiltelefon-használat szabályozása, hiszen minden tudja, hogy a digitális eszközök használata a gyermeknevelés egyik legnehezebb kérdése.
Van a mai progresszív világnak egy hamis dogmája, ami úgy szól: ami új, az biztos, hogy jó
– fejtette ki, hangsúlyozva, hogy noha korábban nem nézték a digitális eszközök jelentette veszélyeket, egyre több olyan tanulmány születik, amely nagyon súlyos és komoly figyelmeztetéseket tesz.
A javaslat tartalmával az ellenzéki pártok is egyetértettek.
Támogatja a tiltást a többség
Az iskolai mobiltelefon-használat szabályozásával kapcsolatban Rétvári Bence a távirati irodának most azt mondta, egyre több hazai és nemzetközi kutatás támasztja alá, hogy a diákok iskolai koncentrációjára, figyelmére, teljesítményére egyértelműen rossz hatással van a korlátlan iskolai mobilozás. – Kevésbé tudnak figyelni a tananyagra, ha közben a mobil náluk van, vagy akárcsak a táskájukban hever – mutatott rá az államtitkár, felidézve a Belügyminisztérium digitális konzultációját, amelyben a tanárok és igazgatók többsége szükségesnek tartotta az iskolai mobilhasználat szabályozását, mert a mobil eltereli a diákok figyelmét. – Sokszor nehezíti meg a tanárok oktató munkáját, ha a diákok figyelmét a mobiltelefonokon futó alkalmazások elvonják. Nehezebb a tanárnak úgy oktatni, úgy fenntartani a diákok figyelmét 45 percig a tanórán, ha közben vagy akárcsak az óraközi szünetekben a diákok az ingergazdag mobiljukon függenek – fejtette ki Rétvári Bence. Az államtitkár megjegyezte, természetesen megmarad a diák lehetősége a mobil használatára az iskolaidő előtt vagy után, szükséges esetben a szüleikkel a kapcsolatot ezen keresztül is tarthatják, és ha a tananyag elsajátításához a telefon is szükséges, akkor a tanár engedélyével bevihetik azt a tanórára is. Az államtitkár közölte, a magyar tudományos kutatások mellett az UNESCO és az ENSZ kutatásai is igazolják, hogy a túlzott mobiltelefon-használat csökkenti az oktatási teljesítményt. Mindemellett emlékeztetett rá, hogy Franciaország, Hollandia, Olaszország, Szlovákia és Anglia már határozott lépéseket tett a mobiltelefonok kiszorítására az iskolából.