„Egyáltalán nem használták még. Mi odahaza korlátozzuk a gyerekek hozzáférését a technológiai eszközökhöz.” „Sokszor panaszkodtak a gyerekek amiatt, hogy már minden barátjuknak van mobiltelefonja, de a panaszaikat nem hallgattuk meg.” E mondatok nem egy mai szülői fórumról valók, hanem két olyan személytől, akik maguk is tevékeny főszereplői voltak mai virtuális-techvilágunk kialakításának és úgymond valóságossá tételének. Az első idézet a több mint tíz éve elhunyt Steve Jobs Apple-alapítótól származik, aki ezzel válaszolt annak idején arra a naiv újságírói kérdésre, hogy gyermekeinek mennyire tetszik a cég akkortájt piacra dobott első iPadje – a választ hallva teljesen elképedt a lelkesen fontoskodó riporter. A második pedig Bill Gates Microsoft-vezértől, aki egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy feleségével egészen tizennégy éves korukig nem engedték gyerekeiknek a mobilhasználatot.

Sajnos mintha feledésbe merültek volna ezek a mondatok, pedig annak idején bejárták a fél hazai internetes sajtót. Nem véletlenül, hiszen nagyon fontos dologra mutatnak rá:

a techvezérek teljesen tisztában vannak vele, hogy termékeik mennyire veszélyesek a fejletlen idegrendszerű gyerekekre. Éppen ezért a lehető legtovább távol tartják a kütyüket a saját gyerekeiktől, s ebben nem ismernek pardont.

Bár keveset idézzük ma már e mondatokat, ha a szülők körében felmérést végeznénk, minden bizonnyal az elsőként említett problémák között lenne gyerekük és a kütyük viszonya. Gondoljunk csak bele! Amióta már nemcsak egy családnál van televízió az egész társasházban, hanem mindenkinél, minden szobában, egyre erősödik a képernyőfüggőség. Már évtizedekkel ezelőtt is sok, túl sok gyerek töltött órákat, túl sok értékes órát tévénézéssel. Szintén régi probléma a videójátékokra rákattanó, csak azzal és semmi mással nem törődő fia­talok helyzete. Mostanra azonban tömegessé vált a probléma – mégpedig az okostelefonok és a tabletek gyors térnyerésével. Az elmúlt években olyan észrevétlen természetességgel váltak ezek az eszközök az életünk részévé, hogy szinte már el sem tudjuk képzelni, milyen volt az élet nélkülük. Pedig nem olyan régen volt ez – az első „almás” okostelefon nem a háború előtt, hanem csak 2007-ben jelent meg.

Ám ami még nagyobb baj, hogy nemcsak életünk részévé váltak, hanem jóformán át is vették az irányítást fölötte.

Legtöbbünk az okostelefonjával kel, fekszik, megy ki vécére, azt simogatva reggelizik, kávézik, ebédel, uzsonnázik, nassol, vacsorázik. Semmi pénzért el nem tennénk tömegközlekedésen, utazás közben, s talán még egy pillantásra sem nézünk fel, bármily szép tájon át vezet is utunk. Társaságban, randevún, sőt séta és kirándulás alatt is bele-belefeledkezünk a képernyőbe, nem beszélve a munkáról, amely közben percenként rápillantunk-kezünkbe vesszük-simogatjuk, hogy kaptunk-e üzenetet, hogy „történt-e valami”.

Mert ma már szinte csak a virtuális térben „történhet valami” – s ha a világot már így is meghódító „közösségi” oldal új fejlesztésére, az úgynevezett metaverzumra gondolunk, bizony tényleg semmi túlzás nincs ebben.

S gondoljunk bele: ha mi, felnőttek így élünk, minek tesszük ki a gyerekeinket? Akik már ebbe az „okosvilágba” nőttek, nőnek bele. Mert sajnos sokan korántsem olyan határozottak, mint a fent nevezett techvezérek.

De hogy a gyerekek kütyühasználatának káros és kóros mivolta mennyire foglalkoztatja a szülőket, jól mutatja, milyen utóélete lett a lapunk hétvégi mellékletében, a Lugasban Uzsalyné Pécsi Ritával nemrég megjelent interjúnak. A beszélgetés online változata a Magyarnemzet.hu oldalon abszolút csúcsot ért el, megosztások ezreivel jóval több mint negyedmillió olvasóhoz jutott el. A neveléskutató ebben többek között arról beszélt, hogy a kütyük olyan hatással vannak a gyerekekre, mintha drogot adnánk nekik. „A képernyő, egy kütyü túlzott ingerei kifejezetten azokat az agyi területeket támadják meg, amelyeket a morfium, a cannabis, sőt akár a heroin, a ko­kain is.” Hogy mégis sokan odaadják már az egészen kis gyereküknek, az Uzsalyné Pécsi Rita szerint nem is feltétlenül tudatlanságból történik, hanem azért, mert óriási a vonzerő, hiszen az „elektronikus bébicsősz” bizony nagyon ügyes.

A szülőnek ugyanis sokszor az a legfontosabb, hogy a gyereket lekösse valahogy, és ne legyen hiszti. S ebben bizony mindenki másnál – nagyszülőnél, nagynéninél, bébiszitternél – „ügyesebbnek” bizonyul egy képernyő. Alkalomadtán ez persze lehet megoldás, de a hosszú távú következmények beláthatatlanok.

De akkor mi lehet a megoldás? – kérdezhetik sokan, főleg úgy, hogy világunk éppen a még erőteljesebb digitalizáció és virtualizá­ció felé rohan. Amikor már az iskola alsó osztályaiban is laptopon vagy okoseszközön megoldandó feladatot adnak, amikor a hat-hét éveseknek is képernyőn keresztül beszél a tanító néni online oktatás címén, amikor a karanténban dolgozó édesanya jobb híján fél napokra a tablet vagy a tévé elé ülteti a bezárt óvoda miatt szintén otthon lévő kisgyerekét, ne csodálkozzunk, hogy aztán nem lehet levakarni őket a képernyőről. Amikor a tejesdobozokon korábban bemutatott döbbenetes statisztika szerint Magyarországon egy szülő naponta átlagosan 7, azaz hét percet (!) beszél a gyermekével, ne csodálkozzunk, hogy az a gyerek beszélgetés, közös játék helyett órákat ül majd a képernyő előtt. És amikor a gyerek azt látja otthon, hogy mindenki folyamatosan simogatja a telefonját, ne csodálkozzunk, ha hamar kikönyörgi magának a készüléket, hogy aztán teljesen a rabja legyen.

„A mintaadás rendkívül fontos. A gyerek azt gondolja: miért nem szabad nekem, amikor apa és anya is folyamatosan azt nyomkodja, amikor a tanár is előveszi az órán?” – teszi fel a kérdést Uzsalyné Pécsi Rita.

De éppen ez, a mintaadás, a példaadás lehet a kulcs. S éppen ezért örömteli Cristiano Ronaldóról olvasni. Hogy hogy jön ide a a pályája vége felé járó világklasszis futballista? Nos, Ronaldo nemrég Dubajban járt, ahol egy díjátadó alkalmából elmesélte, hogy tizenkét éves fia hiába szeretne évek óta saját mobiltelefont, ő határozottan ellenzi ezt. „Folyton ezért könyörög, de mindig elmondom neki, hogy ráér még ezzel. Persze tisztában vagyok vele, hogy az ő generációja már egy lépéssel a miénk előtt jár, és egyetértek azzal, hogy ebből előnyt kell kovácsolniuk, de nem szabad a megszállottjának lenniük.” Ronaldo szerint lehet akár egy gyereknek is telefonja, de mindenképpen legyen határ, mikor és meddig használhatja.

Ha Ronaldo, aki gyerekek százmillióinak példaképe, ezt mondja, az nagyon sokat jelenthet. De még többet jelent, ha mi magunk is példát mutatunk odahaza!

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)