Ám ami még nagyobb baj, hogy nemcsak életünk részévé váltak, hanem jóformán át is vették az irányítást fölötte.

Legtöbbünk az okostelefonjával kel, fekszik, megy ki vécére, azt simogatva reggelizik, kávézik, ebédel, uzsonnázik, nassol, vacsorázik. Semmi pénzért el nem tennénk tömegközlekedésen, utazás közben, s talán még egy pillantásra sem nézünk fel, bármily szép tájon át vezet is utunk. Társaságban, randevún, sőt séta és kirándulás alatt is bele-belefeledkezünk a képernyőbe, nem beszélve a munkáról, amely közben percenként rápillantunk-kezünkbe vesszük-simogatjuk, hogy kaptunk-e üzenetet, hogy „történt-e valami”.

Mert ma már szinte csak a virtuális térben „történhet valami” – s ha a világot már így is meghódító „közösségi” oldal új fejlesztésére, az úgynevezett metaverzumra gondolunk, bizony tényleg semmi túlzás nincs ebben.

S gondoljunk bele: ha mi, felnőttek így élünk, minek tesszük ki a gyerekeinket? Akik már ebbe az „okosvilágba” nőttek, nőnek bele. Mert sajnos sokan korántsem olyan határozottak, mint a fent nevezett techvezérek.

De hogy a gyerekek kütyühasználatának káros és kóros mivolta mennyire foglalkoztatja a szülőket, jól mutatja, milyen utóélete lett a lapunk hétvégi mellékletében, a Lugasban Uzsalyné Pécsi Ritával nemrég megjelent interjúnak. A beszélgetés online változata a Magyarnemzet.hu oldalon abszolút csúcsot ért el, megosztások ezreivel jóval több mint negyedmillió olvasóhoz jutott el. A neveléskutató ebben többek között arról beszélt, hogy a kütyük olyan hatással vannak a gyerekekre, mintha drogot adnánk nekik. „A képernyő, egy kütyü túlzott ingerei kifejezetten azokat az agyi területeket támadják meg, amelyeket a morfium, a cannabis, sőt akár a heroin, a ko­kain is.” Hogy mégis sokan odaadják már az egészen kis gyereküknek, az Uzsalyné Pécsi Rita szerint nem is feltétlenül tudatlanságból történik, hanem azért, mert óriási a vonzerő, hiszen az „elektronikus bébicsősz” bizony nagyon ügyes.

A szülőnek ugyanis sokszor az a legfontosabb, hogy a gyereket lekösse valahogy, és ne legyen hiszti. S ebben bizony mindenki másnál – nagyszülőnél, nagynéninél, bébiszitternél – „ügyesebbnek” bizonyul egy képernyő. Alkalomadtán ez persze lehet megoldás, de a hosszú távú következmények beláthatatlanok.

De akkor mi lehet a megoldás? – kérdezhetik sokan, főleg úgy, hogy világunk éppen a még erőteljesebb digitalizáció és virtualizá­ció felé rohan. Amikor már az iskola alsó osztályaiban is laptopon vagy okoseszközön megoldandó feladatot adnak, amikor a hat-hét éveseknek is képernyőn keresztül beszél a tanító néni online oktatás címén, amikor a karanténban dolgozó édesanya jobb híján fél napokra a tablet vagy a tévé elé ülteti a bezárt óvoda miatt szintén otthon lévő kisgyerekét, ne csodálkozzunk, hogy aztán nem lehet levakarni őket a képernyőről. Amikor a tejesdobozokon korábban bemutatott döbbenetes statisztika szerint Magyarországon egy szülő naponta átlagosan 7, azaz hét percet (!) beszél a gyermekével, ne csodálkozzunk, hogy az a gyerek beszélgetés, közös játék helyett órákat ül majd a képernyő előtt. És amikor a gyerek azt látja otthon, hogy mindenki folyamatosan simogatja a telefonját, ne csodálkozzunk, ha hamar kikönyörgi magának a készüléket, hogy aztán teljesen a rabja legyen.

„A mintaadás rendkívül fontos. A gyerek azt gondolja: miért nem szabad nekem, amikor apa és anya is folyamatosan azt nyomkodja, amikor a tanár is előveszi az órán?” – teszi fel a kérdést Uzsalyné Pécsi Rita.

De éppen ez, a mintaadás, a példaadás lehet a kulcs. S éppen ezért örömteli Cristiano Ronaldóról olvasni. Hogy hogy jön ide a a pályája vége felé járó világklasszis futballista? Nos, Ronaldo nemrég Dubajban járt, ahol egy díjátadó alkalmából elmesélte, hogy tizenkét éves fia hiába szeretne évek óta saját mobiltelefont, ő határozottan ellenzi ezt. „Folyton ezért könyörög, de mindig elmondom neki, hogy ráér még ezzel. Persze tisztában vagyok vele, hogy az ő generációja már egy lépéssel a miénk előtt jár, és egyetértek azzal, hogy ebből előnyt kell kovácsolniuk, de nem szabad a megszállottjának lenniük.” Ronaldo szerint lehet akár egy gyereknek is telefonja, de mindenképpen legyen határ, mikor és meddig használhatja.

Ha Ronaldo, aki gyerekek százmillióinak példaképe, ezt mondja, az nagyon sokat jelenthet. De még többet jelent, ha mi magunk is példát mutatunk odahaza!

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)