– Abban az évben, 1992-ben született, amikor elindult a Magyar Szemle új folyama. Hogy élte meg, hogy ilyen fiatalon lett egy ilyen nagy múltú folyóirat vezetője, és hogy élték ezt meg a lap környezetében?
– A kor adottság, nem érdem. Természetesen bennem is felmerült, hogy nem vagyok-e túl fiatal a főszerkesztői pozícióhoz. Látni kell, hogy a Magyar Szemle szerkesztőségében, a lap közvetlen környezetében az újraalapító gárdát jelentő nemzedék és az én generációm között óriási a hiátus. Egyszerűen hiányoznak a negyvenes-ötvenes generáció tagjai. Huszonévesen, 2017 elején lettem szerkesztője a lapnak, ami már elég hosszú idő ahhoz, hogy átlássam a folyóirat működését, noha már az itteni munkám előtt is tisztában voltam azokkal az irányvonalakkal, a konzervativizmusnak azon felfogásával, amely a szemléhez köthető. Az eredeti, két háború közötti folyamból ki kell emelnem a nekem különösen fontos Kovrig Bélát, Ottlik Lászlót és Mihelics Videt, és természetesen nem mehetünk el szó nélkül a valamikori főszerkesztő, Szekfű Gyula mellett sem. Merem remélni, hogy a kinevezésem azt jelenti, hogy a Magyar Szemle Alapítvány vezetőinek részéről van bizalom felém, hogy tovább tudom vinni főszerkesztőként a lapot és valamifajta értékalapú megújulást tudok megvalósítani.
– Olvasunk ma folyóiratot, olvas az ön generációja ilyen lapokat?
– Nekem meggyőződésem, hogy a mi generációnk is olvas folyóiratokat. Vannak ma is a jobboldali-konzervatív réteg számára készülő színvonalas lapok, mint a Kommentár, a Magyar Szemle és a sajnálatos módon épp most megszűnt Magyar Hüperión vagy a Duo Gladii, amelyek felvállalják ezt a világnézetet, ezeket az ideákat, még ha jelentős eltérések is vannak az irányvonalak között. E folyóiratok léte és munkássága azt mutatja, hogy igenis ma is létezik folyóirat-kultúra, és van a jobboldali-konzervatív értelmiségnek, benne a fiatalabb korosztálynak is igénye arra, hogy ideológiai, társadalompolitikai, humán- és természettudományi kérdésekről olvasson tudományos-ismeretterjesztő, de értékelvűen megalapozott tanulmányokat és esszéket. E folyóiratok tulajdonképpen egy jobboldali ellenkultúra alapjain szerveződnek, de ettől nem kell megijednünk, sőt inkább élnünk kell vele.