idezojelek

Mi a magyar? Olvasónapló 85 év után

Mint annyi más nemzetet, a magyart is régóta foglalkoztatja mibenléte, jellege. Önképünk pedig annak fényében is alakult, hogyan láttak-látnak bennünket külföldről, gyakran leplezetlen elfogultsággal. Szubjektív olvasónapló következik a magyar kultúra napjára ajánlva arról a tanulmánykötetről, amely Szekfű Gyula szerkesztésében jelent meg 1939-ben.

Szőcs László avatarja
Szőcs László
Cikk kép: undefined

Kétszer is megmérkőztek az elmúlt hetekben férfi vízilabdázóink az olaszokkal, így a zágrábi közönség mellett az európai tévénézők is felfigyelhettek a két ország himnusza közötti különbségre. Legalábbis ami a zenéjüket illeti. De a szövegükben is megmutatkozik ez a különbség. A mi Himnuszunk fohász („Isten, áldd meg a magyart…”) egy olyan korból, amikor – nagy csaták után és még nagyobbak előtt megpihenve – kivételesen éppen senkivel nem hadakoztunk, míg az olaszoké lelkesítő harci dal az egységes Itália megteremtésének időszakából („Olaszok, testvérek / Itália serken / Scipio sisakját / felcsatolja menten…”) 

A himnuszok a nemzetkarakter kifejezői, hazai földön és a világ felé is egy-egy nép történelméről, jellegéről árulkodnak. Magyarországon egyenesen úgy gondoljuk, a kultúránk tükre: ezért is immár hagyományosan a magyar kultúra napja január 22-e. Kölcsey Ferenc 201 évvel ezelőtt ezen a napon tisztázta le a Himnusz (ahogy ő írta: a Hymnus) szövegét.

 

Néz nyugatra, borús szemmel keletre 

Minden népet, nemzetet régóta foglalkoztat, honnan származik, honnan és merre tart, miben áll ő maga, milyen a jellege, miért olyan, amilyen, mi teszi különlegessé? Ugyanígy a népek egymáshoz is méregetik magukat, hol a tárgyilagosság igényével, hol pedig elfogultan, akár ellenségesen. Ki ne ismerné a sommás megfogalmazásokat, miszerint az angol gyakorlatias, de halvérű, a német igyekvő, de humortalan, az olasz meg jó latin szerető, de gyáva katona? Magyarságképünkre is hatással volt és van az a kép, amelyet mások alakítottak-alakítanak ki rólunk, illetve az az erőtér, amelyben élnünk adatott (Vörösmarty a Zrínyiben: „néz nyugatra, borús szemmel néz vissza keletre”).  

1939-ban jelent meg Szekfű Gyula történész, akadémikus (1883–1955) szerkesztésében a Mi a magyar? című tanulmánykötet (számos digitalizálási hibával ugyan, de online elérhető itt), benne többek között Babits Mihály, Eckhardt Sándor és Ravasz László tanulmányaival. Európában és itthon is igen nehéz időszakban jelent meg ez a kötet. Igaz ez egyénileg az egyes szerzőkre (miközben Ravasz felsőházi tagként megszavazta az első két zsidótörvényt, azok érintették Szekfű feleségét, Babits pedig súlyos beteg volt, már beszélni sem tudott), ahogyan az egész magyarságra is. Hátborzongató olvasni a könyv egyes megfogalmazásait („Napjainkban Hitler...”), miközben a magyarság a 30-as évekre épphogy felocsúdott a történelmi ország megcsonkítása jelentette – és máig kiheveretlen – sokkból, hogy erőt gyűjtve elkötelezze magát Trianon revíziója mellett.

 

„A maga igazáért, magában s maga szerint...” 

Az alábbiakban pár gondolatot emelünk ki egy-egy szerzőtől, úgy gondolva, ma is tanulságosak lehetnek. Egyeseket közülük pedig újszerű megvilágításba helyez az a kultúrharc, amelynek hazánk ma Európában a részese, továbbá a nyugati fősodor – lapunkban is sokszor és sokat idézett – Magyarország-képe is. 

Ma ebben a fősodorban a magyar jellemzően az európai korszellemtől elzárkózó, befelé forduló, sőt önző népként jelenik meg, amely kerítést emel maga köré a kívülről (tegyük hozzá: törvénytelenül) érkezőkkel szemben, Brüsszel ellenében pedig a csökönyösségig elmegy, hogy kiálljon önálló akarata mellett. 

Ravasz László (1882–1975) akadémikus, református püspök (és Bibó István apósa) nem tudhatta, mi az a migráns és mi az Európai Bizottság, mindenesetre így látott bennünket 85 évvel ezelőtt:       

A (magyar) földhöz való ragaszkodása ösztönös önvédelem. Mint ahogy az akác 8-10 méter mélyre nyújtja gyökerét a sívó homokban, hogy a pusztító szelek ellen szilárd réteget kapva meg álljon, úgy a magyar lélek is nagyon mélyen belebocsátotta gyökereit ebbe a földbe, a laza magyar homokba, hogy a történelem szele el ne söpörje innen.

Ravasz László  Forrás: Tolnai új világlexikona (1929)

Továbbá: 

A Kárpát-övezte karám világhelyzetéből következik, hogy (a magyar) szereti a pontos határokat, akár gyepű, akár barázda, akár jogszabály. Roppant élesen vitatja: kinek meddig tart a hatásköre…

Visszakereshetjük a sajtószemlékben, hányszor vetik ma a magyarok szemére (itthon is!), hogy „etnonacionalisták”, úgy nézik Romániát (Erdélyt), mintha az is az övék volna, vagy mintha a magyarság etnikailag egységes lenne.  

Babitstól olvassuk: 

A magyar kevert és állandóan keveredő nép. Itteni nép vagyunk, itt összeverődött fajtákból keveredtünk nemzetté… Itt van előttem a magyarság életrajza, a történelem, s lelki eseményeinek naplója, az irodalom… Itt van körülöttem a mai, széttépett Magyarország eleven, bár nem nagyon vidám mozgóképe.

Babits Mihály Török Sophie-val Forrás: Wikimedia 

Ahogyan ezt is:

A magyar nem az eszmék és zászlók népe. Tudott küzdeni Európa változó eszméiért, de ezek nem hatották át annyira, hogy teljesen bennük és értük élt volna. Legfeljebb meghalt értük. Élni akkor is inkább csak azért élt, ami az övé volt, a maga igazáért, magában s maga szerint… A magyar hagyományosan és a köztudat szerint is a szabadság népe.

„Nemzetünk fennmaradása öntudatosabb és erősebb magyarság kialakulásától függ. Az erősítés lehet fizikai és szellemi, de fizikai is csak akkor, ha előbb szellemi, azaz öntudatosító” – írja Ravasz püspök. Ez az öntudat csak annál erősebb lett, minél nagyobb támadások érték a magyar nép öntudatát. Eckhardt Sándor (1890–1969), a francia nyelv professzora, a ma is használatos kétnyelvű nagyszótár szerkesztője az ezeréves Roland-énektől vezeti le a magyarok megbélyegzésének hosszú történetét, rámutatva: 

Az elfogult, klisékkel dolgozó középkori krónikásoktól és a félművelt énekesektől egyenes vonal vezet a magyar történelmet rosszul ismerő XX. századi történetíróig… Mert abban az arcképben, melyet egy nemzet a másikról magának kialakít, a politikai indítékok adják a színezés erejét vagy a torzítás mértékét.

 

Ogrék, vad erkölcsök, széles kard 

Et Hungre et Bugre et tante gent averse – olvassuk a francia Roland-énekben, azaz ördögi népként küzdünk a szaracénok táborában Nagy Károly ellenében. Aztán a franciák ezeket a Hungréket az emberevő szörnyekkel, az ogrékkel is rokonították, téves etimológia alapján. Ottó freisingeni püspök pedig 1147-ben úgy vélte, „vagy a sorsot kell vádolni, vagy az isteni türelmet kell csodálni, mely e szörnyetegeknek ilyen pompás ország birtokba vételét megengedte.” Mármint a magyaroknak…  

Ezek után nincs mit csodálkozni, hogy jóval később egy „oláh tankönyv” szerint testalkatunk zömök, fejünk nagy, karunk lelógó, mint a majmoké, és úgy ordítunk, mint a vadállatok. Leopold Alois Hoffmann osztrák bölcselkedő (Ninive, 1790) meg így okoskodott, semmint bölcselkedett: „Egy falusi nemesember Magyarországon általában alig tud annyit, amennyit egy teherhordó Parisban! Vad erkölcsök, fésületlen haj, borzas bajusz, dohányfüst és széles kard… A németek vezették be Magyarországon annak a módját, hogyan kell egy embernek élnie, nem mint valaminek, ami az ember és az állat között áll.. A román Octavian Goga, Ady barátja (!) már a huszadik században nem tudta magában tartani a kulturális felsőbbrendűség érzését: „Csak vakarni kell az urat és kilátszik a paraszt… az Isten csak egyet teremtett a magyarság javára, a zsidót”…

A különbözőségből ered a gyűlölet s az európai értelemben vett kultúra fölényérzetéből a lenézés. Ez a szemlélet egyenes vonalban jut el napjainkig a német közvélemény egy részéhez

– von mérleget Eckhardt 85 évvel ezelőtt.

Nincs sok új a nap alatt…

Miben különbözik ez a lényegét tekintve attól, amikor a Die Zeit hetilapban megjelent „orbánológiájában” (2022. XII. 27.) Mariam Lau német újságírónő többek között abból vezeti le Magyarországról alkotott elméletét, hogy a miniszterelnök – mi tudjuk, a német olvasó viszont nem: főiskolai végzettségű szülők gyermeke, aki tizennégy esztendősen Székesfehérvár elitgimnáziumába járt – „csak tizenöt évesen ismerkedett meg az angolvécé használatával”…? 

Vagy attól, hogy Amerikába szakadt hazánklánya, Kati Marton azt mondja, nemcsak nem néztünk szembe a múltunkkal (értsd: a holokauszttal), de „hülye, ignoráns társadalom” is vagyunk...?    

Hosszasan lehetne folytatni a sort. 

Mégis, a legvégére hagyjunk egy-egy pozitív gondolatot régi bölcselőinktől, nemcsak január 22-re, hanem az év összes napjára, szellemi feltöltődésnek, immár kommentár nélkül…

Egyet Ravasz Lászlótól: 

Szeretnünk kell mindazt, amit ez a nép ezen a földön alkotott, a történelmét, a nyelvét, az alkotmányát, a művészetét, egész művelődését. Ereznünk kell, hogy a magyar művelődés a mi lételemünk, s úgy vagyunk vele, mint a hal a vízzel, rajta kívül nem tudjuk elképzelni magunkat és oda bárhonnan vissza-visszatérünk. Szeretnünk kell a magyarságot, mint ajándékot, akár sors, akár küldetés.

Egy másikat pedig Babits Mihálytól:   

Meg kell maradnunk nemzetnek, léleknek, szabadnak, nemesnek, alkotónak, keleti nyugalomban, mely mindenkivel dacol, szellemi erőben, mely senkinél sem érzi hátrább magát. Nem átváltozásra, magunkból való kikelésre van szükségünk. Inkább magunkhoz való visszatérésre…

A szerző a Mediaworks főmunkatársa és az MTVA műsorátvevő szerkesztője 

Borítókép: A magyarok bejövetele – A Feszty-körkép a megújult világításban az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rotundájában. (Fotó: MTI/ Rosta Tibor) 

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Szembeszállni a sátánnal

Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.