Mi a magyar? Olvasónapló 85 év után

Mint annyi más nemzetet, a magyart is régóta foglalkoztatja mibenléte, jellege. Önképünk pedig annak fényében is alakult, hogyan láttak-látnak bennünket külföldről, gyakran leplezetlen elfogultsággal. Szubjektív olvasónapló következik a magyar kultúra napjára ajánlva arról a tanulmánykötetről, amely Szekfű Gyula szerkesztésében jelent meg 1939-ben.

Szőcs László

babits mihály Kölcsey Ferenc magyar nemzeti identitás magyar kultúra napja 2024. 01. 22. 4:30

Fotó: Rosta Tibor

Ravasz László Forrás: Tolnai új világlexikona (1929)

Továbbá:

A Kárpát-övezte karám világhelyzetéből következik, hogy (a magyar) szereti a pontos határokat, akár gyepű, akár barázda, akár jogszabály. Roppant élesen vitatja: kinek meddig tart a hatásköre…

Visszakereshetjük a sajtószemlékben, hányszor vetik ma a magyarok szemére (itthon is!), hogy „etnonacionalisták”, úgy nézik Romániát (Erdélyt), mintha az is az övék volna, vagy mintha a magyarság etnikailag egységes lenne.

Babitstól olvassuk:

A magyar kevert és állandóan keveredő nép. Itteni nép vagyunk, itt összeverődött fajtákból keveredtünk nemzetté… Itt van előttem a magyarság életrajza, a történelem, s lelki eseményeinek naplója, az irodalom… Itt van körülöttem a mai, széttépett Magyarország eleven, bár nem nagyon vidám mozgóképe.

Babits Mihály Török Sophie-val Forrás: Wikimedia

Ahogyan ezt is:

A magyar nem az eszmék és zászlók népe. Tudott küzdeni Európa változó eszméiért, de ezek nem hatották át annyira, hogy teljesen bennük és értük élt volna. Legfeljebb meghalt értük. Élni akkor is inkább csak azért élt, ami az övé volt, a maga igazáért, magában s maga szerint… A magyar hagyományosan és a köztudat szerint is a szabadság népe.

„Nemzetünk fennmaradása öntudatosabb és erősebb magyarság kialakulásától függ. Az erősítés lehet fizikai és szellemi, de fizikai is csak akkor, ha előbb szellemi, azaz öntudatosító” – írja Ravasz püspök. Ez az öntudat csak annál erősebb lett, minél nagyobb támadások érték a magyar nép öntudatát. Eckhardt Sándor (1890–1969), a francia nyelv professzora, a ma is használatos kétnyelvű nagyszótár szerkesztője az ezeréves Roland-énektől vezeti le a magyarok megbélyegzésének hosszú történetét, rámutatva:

Az elfogult, klisékkel dolgozó középkori krónikásoktól és a félművelt énekesektől egyenes vonal vezet a magyar történelmet rosszul ismerő XX. századi történetíróig… Mert abban az arcképben, melyet egy nemzet a másikról magának kialakít, a politikai indítékok adják a színezés erejét vagy a torzítás mértékét.

Ogrék, vad erkölcsök, széles kard

Et Hungre et Bugre et tante gent averse – olvassuk a francia Roland-énekben, azaz ördögi népként küzdünk a szaracénok táborában Nagy Károly ellenében. Aztán a franciák ezeket a Hungréket az emberevő szörnyekkel, az ogrékkel is rokonították, téves etimológia alapján. Ottó freisingeni püspök pedig 1147-ben úgy vélte, „vagy a sorsot kell vádolni, vagy az isteni türelmet kell csodálni, mely e szörnyetegeknek ilyen pompás ország birtokba vételét megengedte.” Mármint a magyaroknak…

Ezek után nincs mit csodálkozni, hogy jóval később egy „oláh tankönyv” szerint testalkatunk zömök, fejünk nagy, karunk lelógó, mint a majmoké, és úgy ordítunk, mint a vadállatok. Leopold Alois Hoffmann osztrák bölcselkedő (Ninive, 1790) meg így okoskodott, semmint bölcselkedett: „Egy falusi nemesember Magyarországon általában alig tud annyit, amennyit egy teherhordó Parisban! Vad erkölcsök, fésületlen haj, borzas bajusz, dohányfüst és széles kard… A németek vezették be Magyarországon annak a módját, hogyan kell egy embernek élnie, nem mint valaminek, ami az ember és az állat között áll.. A román Octavian Goga, Ady barátja (!) már a huszadik században nem tudta magában tartani a kulturális felsőbbrendűség érzését: „Csak vakarni kell az urat és kilátszik a paraszt… az Isten csak egyet teremtett a magyarság javára, a zsidót”…

A különbözőségből ered a gyűlölet s az európai értelemben vett kultúra fölényérzetéből a lenézés. Ez a szemlélet egyenes vonalban jut el napjainkig a német közvélemény egy részéhez

– von mérleget Eckhardt 85 évvel ezelőtt.

Nincs sok új a nap alatt…

Miben különbözik ez a lényegét tekintve attól, amikor a Die Zeit hetilapban megjelent „orbánológiájában” (2022. XII. 27.) Mariam Lau német újságírónő többek között abból vezeti le Magyarországról alkotott elméletét, hogy a miniszterelnök – mi tudjuk, a német olvasó viszont nem: főiskolai végzettségű szülők gyermeke, aki tizennégy esztendősen Székesfehérvár elitgimnáziumába járt – „csak tizenöt évesen ismerkedett meg az angolvécé használatával”…?

Vagy attól, hogy Amerikába szakadt hazánklánya, Kati Marton azt mondja, nemcsak nem néztünk szembe a múltunkkal (értsd: a holokauszttal), de „hülye, ignoráns társadalom” is vagyunk...?

Hosszasan lehetne folytatni a sort.

Mégis, a legvégére hagyjunk egy-egy pozitív gondolatot régi bölcselőinktől, nemcsak január 22-re, hanem az év összes napjára, szellemi feltöltődésnek, immár kommentár nélkül…

Egyet Ravasz Lászlótól:

Szeretnünk kell mindazt, amit ez a nép ezen a földön alkotott, a történelmét, a nyelvét, az alkotmányát, a művészetét, egész művelődését. Ereznünk kell, hogy a magyar művelődés a mi lételemünk, s úgy vagyunk vele, mint a hal a vízzel, rajta kívül nem tudjuk elképzelni magunkat és oda bárhonnan vissza-visszatérünk. Szeretnünk kell a magyarságot, mint ajándékot, akár sors, akár küldetés.

Egy másikat pedig Babits Mihálytól:

Meg kell maradnunk nemzetnek, léleknek, szabadnak, nemesnek, alkotónak, keleti nyugalomban, mely mindenkivel dacol, szellemi erőben, mely senkinél sem érzi hátrább magát. Nem átváltozásra, magunkból való kikelésre van szükségünk. Inkább magunkhoz való visszatérésre…

A szerző a Mediaworks főmunkatársa és az MTVA műsorátvevő szerkesztője

Borítókép: A magyarok bejövetele – A Feszty-körkép a megújult világításban az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rotundájában. (Fotó: MTI/ Rosta Tibor)