Az ősbemutatóra érkező közönséget a nagyszínház előcsarnokában Szőcs Géza Indián szavak a rádióban című verse köszöntötte. Tovább haladva, a színház emeleti társalgójában a nézők a költő emlékének adózó kiállítást tekinthették meg. Életének fontos pillanatai, emlékei elevenednek meg a Szőcs Géza arcai elnevezésű kiállításon: emlékezetes momentumok fotón megörökítve, a költő szívének kedves emléktárgyak várják azokat, akik ellátogatnak a kiállításra.
A kiállításról belépve a színházterembe, az operát nézve és hallgatva érezhették át igazán a nézők a költő művészetét. Szőcs librettója a realista szerelmi történetet a poézis és a mágikus realizmus világába emelte: verseiben széles spektrumon jelenik meg a paraszti és polgári kultúra két átjárhatatlan világa a népies daloktól a frivol párbeszédeken, kuplékon át a költői magasságú szövegekig.
A magyar operaélet tehát újabb kinccsel gazdagodott: az erdélyi születésű Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, operarendező, karmester és zongoraművész, érdemes művész január 21-én mutatta be hetedik operáját a miskolci színházban, Szabó Máté rendezésében. Az opera története sokak számára ismerősen csenghet: a darabot Hunyady Sándor Bakaruhában című novellája ihlette, amelyet az azonos című, Bara Margit és Darvas Iván főszereplésével 1957-ben bemutatott Fehér Imre-film tett halhatatlanná.
Egyedi nyelvezetben és magával ragadó hangulatban elevenedik meg 1914 őszének Kolozsvára, benne olyan valóságos, mégis földöntúli karakterekkel, mint a sétatéri köszörűs, a Máriskó (javasasszony) vagy a vásári színjátékos. Az I. világháború elkövetkező tragédiáiból még mit sem sejtő kor szellemét és hangulatát az erősen archetipizált szereplőkön túl a Hunyady-novella kereteiből kilépve több más epizód és nevezetes személy segít megidézni: megjelenik például Ady a Nyehóban, azaz a New York Szállóban, felbukkan (vagy inkább eltűnik) Houdini, valamint Raszputyin és a kor nagy uralkodói is – utóbbi Szőcs Géza Raszputyin küldetése c. drámájának parafrázisaként.
Ez az erős irracionalitásra épülő koncepció Selmeczi György muzsikájában teljesedik ki: a korra jellemző könnyűzenétől a kodályi és bartóki szellemiségű, táncházi intonációkon és a Kurt Weillt idéző dallamokon át egészen a pucciniánus operai faktúráig megannyi szín és dimenzió tárul fel, hogy a két átjárhatatlan világ között hidat képezzenek.
Az előadás a Kolozsvári Magyar Operával közös koprodukció, a választás pedig nem véletlen: a kolozsvári opera a legrégebbi magyar színház, 1792-ben alapították, ezután jött Miskolc 1823-ban. A két idős testvér most összefogott, és együtt mutatta meg soha el nem fogyó erejét.
Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.
Borítókép: A Szőcs Géza arcai kiállítás (Fotó: a Miskolci Nemzeti Színház felvétele)
