A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Ebből az alkalomból a Néprajzi Múzeum január 21-én, valamint az azt megelőző és követő napokban különleges programokkal várja látogatóit.

Január 18-án délután kurátori tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek című időszaki kiállításban. A február 4-én záruló tárlat középpontjában a legendás kutató Erdős Kamill (1924–1962) etnográfus, nyelvész alig ismert fényképei, kevésbé kutatott kézirataiból, magnószalagjaiból kibomló történetei állnak. A kiállításhoz kapcsolódóan január 21-én, délelőtt Méta Matiné címmel családi foglalkozást szerveznek, amelyen a tárlat helyszíneiről és szereplőiről írhatnak, rajzolhatnak képregényt a résztvevők.
Vasárnap délután ugyanehhez a kiállításhoz kapcsolódik Schleicher Vera kurátor tematikus tárlatvezetése és a Gulyás Klára vezette pódiumbeszélgetés Roby Lakatossal, Lisztes Jenővel, Szomora Zsolttal a kávéházi cigányzenei kultúráról mint nemzeti örökségről. Az eseményen a magyar kultúra szerves részének tekintett cigányzenét és -muzsikusokat állítják az esemény középpontjába.
A múzeumban január 23-án a török hódoltság korának kerámiaművészetéről lesz szó. A programon kiderül, milyen gyökerekre tekint vissza a XIX. század második felében szárnyra kapó népművészet. Az ugyancsak hamarosan záruló, a múzeum legújabb műtárgyait, műtárgyegyütteseit bemutató Zárvatermő című kiállításhoz fűződő előadás a XVI–XVIII. századi hódoltsági kerámiatörténetet, elsősorban északkelet-magyarországi emlékeit mutatja be.
Január 24-én 16.30-tól kurátori tárlatvezetést tartanak A koreai stílus című kiállításban. A Szöuli Történeti Múzeum budapesti időszaki kiállítása a dél-koreai főváros történetét és modern mindennapjait mutatja be, többek között az öltözködés és a lakáskultúra változásán keresztül. Az Éjszakázz a Múzeumban! programmal január 26-án várják a látogatókat.