A hely szelleme és a haza iránti szeretet már a fejezetcímekben – Honunk virulása; Áldott föld; A szőlőnek érése; Viza, a magyarság őrhala; Szerelmünk, Pomona; Táj és szellem – megmutatkozik. A végén kezdve: a Háború és Kert című, kötetzáró esszében a szerző úgy mutat rá az orosz–ukrán konfliktusra, hogy közben mindvégig „hazabeszél”. Megismerteti az olvasót Kávássy urammal, a hajdani „jargaló vitézzel”, aki vagy ötszáz éve villogtatja annak lehetőségét, hogyan létezhet egyszerre és egymás mellett háború és kert.
Kávássy Jób a legnagyobb dúlások, országvesztések, árulások, nemzetközi cselszövések közt, világromlás és irányított káosz idején visszafoglalja azt, ami az övé – a földet.
Zalai gyümölcsösében meghonosította a legkitűnőbb hazai fajokat: a muskotálykörtéket, a telelő almákat, a lószemű szilvákat, a híres Kozma-, Zelenka-, Makaria-, Zalaura-körtéket. Oltogatott, ápolta csemetéit és terebélyes fáit.
Az összegzés Márai Sándoré – „Magyarország. Feldúlta a tatár, elfoglalta a török, a német, az orosz. Ideje lenne, hogy végre elfoglalják Magyarországot a magyarok” –, a végkövetkeztetés azonban aligha lezár, inkább kinyit. Szemet nyitogat, távlatokat, reménykeltő perspektívát ad, hogy a saját világunkban megtaláljuk a dolgok nyitját. Akár félelemtől hajtva előre, mindig felfelé – példálózik a szerző Hamvas Béla bakonyi kalandjával. Hamvas 1920 júniusában kis híján pórul járt a rengeteg erdőben:
Hátizsákomból megvacsoráztam – írja –, aztán szénát hordtam egy fa alá, lefeküdtem, betakaróztam, és mivel világos volt, könyvet vettem elő, Rousseau Confessions-jának tizenegyedik fejezetét olvastam. Éppen besötétedett, mikor elálmosodtam, letettem a könyvet, és akkor a völgyből csaholást, rekedt, sajátságos vonítást hallottam. A hangot régebbről már ismertem. Ilyesmit az ember egyszer hall és nem felejti el. Farkas volt. Egy keveset vártam. Az álom azonnal kiment a szememből. A csaholás közelebbről hallatszott. Nemsokára csörtetés.
Nem volt nálam fegyver. A legközelebbi falu másfél óra, vagy még több. Felkaptam a holmimat és felmásztam a tölgyfára. Két perc múlva ott voltak a farkasok.
Lehet a félelem, de bizony néha még a harag is jó tanácsadó. Hogy a kötetnyitó esszével végezzem, Honunk virulása címmel feleleveníti Ambrus Lajos, hogy A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul egy vérig sértett költőzseni műve, aki nyolc éven át naponként készül az őt ért esztétikai támadás visszacsapására, a Kölcsey-kritika megválaszolására. Közben – szinte csak úgy, mellékesen – átfogó elméleti rendszert dolgoz ki az alábbi tárgyban: mennyire függ nemzetünk egész jóléte „mezei gazdaságunk virágzásátul”? Berzsenyi életfilozófiája szerint „az emberek külön válva s magokra hagyatva, majd leggyámoltalanabb állatjai a természetnek; egyesülve pedig urai a földnek. Vadság szaggatta és reggette külön az embereket, s a culturának leg főbb tzélja azokat eggyesíteni.”
Ha netán elhomályosulna jövőképünk, a Mezei szorgalom aktuális választ adhat. „Egyesülés vagy magános küzdés – vadság, avagy kultúra?” Ez itt a kérdés.
(Ambrus Lajos: Mezei szorgalom. Kortárs Könyvkiadó – Equibrilyum Könyvkiadó, Budapest, 2023, 224 oldal. Ára: 5000 forint)
