A kutatásba bevont gyermekek közül többen voltak, akik, ha nem is mindennap, de az adatgyűjtés időszakában az éjszaka közepén is aktívak voltak, néhányan pedig kifejezetten sokat használták éjjel a készüléküket, pél­dául filmek nézésére. A telefonok aktív képernyőidejének csaknem hatvan százalékát a közösségi média és az egyéb kommunikációs alkalmazások teszik ki.

A teljes adatbázisra kiszámolva a nyolc–tizenöt éves gyerekek telefonjukkal eltöltött összidejének 18 százaléka a TikTokon zajlik, e platform használatának átlaga napi nyolcvan perc. Mindez már csak azért is döbbenetes, mert – legalábbis papíron – a TikTok, a Snapchat, az Instagram, a Facebook alsó korhatára tizenhárom év, vagyis ennél fiatalabb gyereknek nem is lenne szabad, nem is tudna regisztrálni e platformokra. Mégis ott zajlik az „élet”?!

Nem vagyunk persze ezzel egyedül: Amerikában már nem is az a kérdés, hogy mikor ismerkedjen meg egy gyerek az okostelefonnal, hanem hogy a kedves szülő legalább rövid időszakokra milyen praktikákkal „imádkozza ki” csemetéje kezéből a kütyüt. Vivek Murthy, az Egyesült Államok tiszti főorvosa május végén közzétett ajánlásában az informatikai vállalatok és a törvényhozók azonnali fellépését sürgette a gyerekek mentális egészségének megóvása érdekében. Szerinte a közösségi média és a politikai döntéshozók elégtelen fellépése miatt a szülők és a fiatalok viselik továbbra is a legnagyobb terhet a közösségi platformokon való navigálásban, gyakran kártékony és titokzatos algoritmusok, a függőséget kialakító alkalmazások és a szélsőséges és nem megfelelő tartalmak világában. A szakember határok felállítását tanácsolja: szüneteltessék a telefonok, tabletek, számítógépek használatát legalább egy órával a lefekvés előtt, valamint éjszaka az elegendő alvás érdekében. Tartsanak eszközmentes étkezéseket és személyes találkozókat a társas kapcsolatok és a beszélgetések elősegítésére érdekében. Részesítsék előnyben a személyes érintkezést, és tekintsék napi elsődleges feladatnak a technikamentes interakciót.

Korábban idéztünk már e hasábokon olyan techvezéreket, mint Steve Jobs vagy Bill Gates. Ők annak idején arról beszéltek, hogy odahaza korlátozták gyerekeik hozzáférését a technológiai eszközökhöz, sőt egészen tizennégy éves korukig nem engedték gyerekeiknek a mobilhasználatot. Hogy miről van itt szó? Arról, amit világszerte sok pszichológus és kutató próbál megértetni a szülőkkel, jóllehet ebbéli igyekezetük sokszor szélmalomharcot jelent: a fejletlen idegrendszerre komoly veszélyt jelent a vibráló képernyő. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató azt mondja, az erős dopamintermelés miatt „a képernyő, egy kütyü túlzott ingerei kifejezetten azokat az agyi területeket támadják meg, amelyeket a morfium, a cannabis, sőt akár a heroin, a kokain is”. S mindezek után kicsit továbbgondolva ismét tegyük fel a kérdést:

Persze a válasz egyik oldalról nagyon kézenfekvőnek tűnik a kezdeteket illetően: egy kütyü bármelyik szülőnél, nagymamánál, bébiszitternél hatékonyabban képes lekötni a gyereket – és ezt minden szülő pontosan tudja, még azok is, akik egyébként próbálják minél tovább távol tartani gyereküket a rendszeres okoseszköz-használattól, a folyamatos képernyőbambulástól. Hogy mégsem olyan kedves és szép az elektronikus bébicsősz, amilyennek elsőre tűnik, azzal először akkor szembesül a szülő, amikor a transzhatásba eső kicsi elől próbálja elvenni a képernyőt, aki erre éktelen ordításba, hisztériába kezd. Az okostelefonozás, a képernyőzés túlzásba vitele pedig pillanatok alatt odáig fajulhat, hogy egy idő után a gyereket egy mégoly csili-vili játék vagy egy izgalmas program sem fogja lázba hozni, csak a kütyü. Sok más mellett ezt igazolja vissza egy 2018-as brit kutatás is, amelyben gyerekeik médiafogyasztási szokásairól kérdeztek ezer édesanyát: 85 százalékuk többek között bevallotta, hogy a kütyüzés mellett a gyereket már nemigen érdekli más tevékenység.

Pedig mennyi más tevékenységre, mennyi életre, odafigyelésre és társakra: szülőre, nagyszülőre, testvérre, rokonra, barátra lenne szüksége annak a gyereknek egy talmi kapcsolatokat ígérő, vibráló képernyő helyett! Idézzük ismét Pécsi Ritát: „Az iskoláskorú gyermeknek napi két-három óra szabad mozgásra lenne szüksége, és akkor még nem beszéltünk a felfedező, sokféle ingert, sok érzékszervet bevonó, sok társas helyzetet átéltető foglalkozásokról, játékokról. Ha mindezt megadjuk neki, tehát van ideje szabad játékra, van lehetősége beszélgetni, játszani, fára mászni, zenélni, gyurmázni, barkácsolni, a házi feladatot elvégezni és nem utolsósorban nagyokat aludni, akkor egyből felmerül, honnan vette azt a többórányi időt?”

Bár a techvezérek korábban még kibeszéltek egy-egy interjúban, globálissá növő, csillagászati összegeket termelő cégeik üzleti okokból nem reklámozzák úton-útfélen, hogy termé­keik, szolgáltatásaik milyen függőséget okozhatnak. Olyannyira nem, hogy ma sokan teljesen meghaladottnak érzik ezt a szigort. Ennek a hozzáállásnak ráadásul a Covid és a nyomában terjedő digitalizáció óriási lökést adott. Mert bár kezdetben a legkisebbek digitális oktatása finoman szólva is „hajtépős” volt, mára sokakban megérett az a gondolat, hogy már alsó tagozaton is milyen praktikus egy kütyü a kisiskolásnak.

Böszörményi Nagy Gergely írja egy új, a folytonos innovációs kényszer helyett a gondos megőrzés fontosságát hangsúlyozó könyv ismertetőjében: „Bár az innovációs színház hangadói az optimizmus nevében beszélnek, valójában a félelem retorikáját képviselik. Azzal az aggodalmunkkal játszanak, hogy az éppen aktuális újdonság megvásárlása vagy bevezetése nélkül végleg lemaradunk: nemzetünk elveszíti versenyképességét, vállalkozásunk tönkremegy, gyermekeink nem találnak majd állást”. Pontosan erre rímel az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia kütyühasználatra vonatkozó ajánlása, amely szerint sokszor a szülő nyomásként éli meg, hogy minél korábbi életkorban megismertesse gyermekét a technológiai eszközök használatával, mert azt hiszi, hogy ellenkező esetben gyermeke lemarad a többiekhez képest. Az akadémia ugyanakkor hangsúlyozta: ettől nem kell tartani, az esetleges lemaradások pillanatok alatt pótolhatók.

Itt az ideje, hogy a médiahatóság, az állam, az iskolák és a szülők is megtegyék a magukét, és határozott válaszokat adjanak a feltett kérdésekre. Nem azon kellene polemizálni, hogy négy-öt vagy hat-hét éves korban kell-e megismertetni a gyerekeket ilyen-olyan eszközök családi, közös használatával, hanem ki kellene mondani végre:

Borítókép: Illusztráció. (Fotó: Éberling András)