Zelenszkij: Oroszország felelős a kazahsztáni légi katasztrófáért
A baleset okát vizsgálat fogja kideríteni.
A baleset okát vizsgálat fogja kideríteni.

November 17-én vesztette életét egy harci feladat végrehajtása közben.

Vádat emeltek.

A csapat egyik szurkolója a kórházba szállítás közben elhunyt.

A szomorú hírt a 29 éves Dani édesanyja osztotta meg.

A fiú édesanyja közölte a lehető legrosszabb hírt.

Úgy tudni, hogy az áldozat belefulladhatott a vízbe.

Egy XVIII. kerületi társasházhoz riasztották a tűzoltókat.

Már hazánkban sem ritka a veszélyes kór.

Nem az idei az első haláleset az évente megrendezett eseményen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Vádat emeltek a kisfiú gyilkosa ellen.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Visszatért a másodosztályú futball, nem okozott csalódást.

A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

A publicista ezúttal sem finomkodott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.