Fára menekült egy medve Csíkszereda belvárosában + videó
Órákon keresztül sakkban tartotta a környéken élőket.
Órákon keresztül sakkban tartotta a környéken élőket.
A szabályozott tevékenységek és a fogyasztóvédelem került a középpontba a Magyar Compliance Akadémia ötödik rendezvényén.
A Gozsdu udvarban korábban verekedések is előfordultak a biztonsági őrök részvételével.
A helyi hatóságok szakértők bevonásával próbálják kideríteni, hogy ki ölte meg az állatokat.
A gyanú szerint a kislányt a bevándorlók a lakásukra csalták, bedrogozták, megerőszakolták, megfojtották, majd testét az utcára dobták.
Dél-Ausztrália állam kivételesen engedélyezte, hogy megkapja a fogát annak a cápának, amely kis híján megölte.
Szervezett rémhírterjesztésre, szélsőségesek erőszakos fellépésére is figyelmeztet legfrissebb riasztásában az Interpol.
A hatóságok remélik, hogy a terület védetté nyilvánítása fellendíti a turizmust és munkahelyeket teremt.
Az iszlamizmus és az iszlamista terrorizmus területén egy konkrét eset ismert és a nyomozás gyanúsítási szakaszban van.
A pravoszláv fatemplom, a maga nemében egyedülálló volt Prágában és igen rossz állapotban volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.