Kiszabadult egy állat a vadasparkból, de egy évig tudni fogják, merre jár
Úgy tűnik, eljött az idő.
Úgy tűnik, eljött az idő.
A tetemeket nejlonzsákba tette, és azokat ingatlanának kerti mellékhelyiségébe, illetve hulladéktárolójába dobta.
Aggasztotta a vásárlókat a jelenség.
Túlesett a vizsgálatokon, és már követheti anyját a kifutóra.
Az állat alultáplált és sovány, ezért nem sikerült a pontos életkorát meghatározni, de hat hónaposnál biztosan nem idősebb.
Elpusztult az egyetlen fogságban született, tíz hónapos ázsiai gepárd kölyök.
A négy hónapos kölyök nevére kedd éjfélig lehet szavazni a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján.
A kísérletben az állatok kicsi korukban gondozóhoz kerültek, már azelőtt, hogy kinyílt volna a szemük.
Goeldi-, vagy más néven ugrótamarin (Callimico goeldii) született a Szegedi Vadasparkban, a néhány hetes kölyköt már a szerencsésebb látogatók is megfigyelhetik – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
Az orosz Duma egyik képviselője szerint az ukrán elnöknek egy lehetősége marad, az, hogy elbújjon valahova, mint egy féreg.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.