Novák Katalin: Egyedülálló Európában a magyar családpolitika
Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány feladata, hogy élhető perspektívát kínáljon a fiataloknak, s ugyan önmagában nem elég az anyagi ösztönzés a gyermekvállaláshoz, de mégis fontos.
Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány feladata, hogy élhető perspektívát kínáljon a fiataloknak, s ugyan önmagában nem elég az anyagi ösztönzés a gyermekvállaláshoz, de mégis fontos.

Az ellenzéki politikai hisztériakeltés megfélemlíti az állami gondozásban nevelkedő gyermekeket, az ellenzéki képviselők pedig egyre többször használják fel a nehéz sorsú embereket politikai akciókra — jelentette ki Fülöp Attila szociális ügyekért és társ
Az építkezések hangsúlyos részei a családpolitikának, amelyben nagyon fontos szerepet kapnak a gyermekek, a szülők, a pedagógusok és tanárok, valamint a hátteret adó egyház.
A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaságnak szüksége van olyan hazai cégekre, amelyek külföldön is megállják a helyüket, és nemzetközileg is elismert márkát, magyar brandet képviselnek.

A „Befogadlak” program keretében Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintegy 40 millió forint értékben nevelőszülői hálózatok és nevelőszülők kapnak eszközöket.
Összesen 500 milliós támogatást biztosít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága többek között anyaországi és külhoni magyar együttműködésekre – mondta Potápi Árpád János.
Orvosi rendelőre, szolgálati lakásra és technikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program – jelentette be a miniszter.

A fogyasztás csúcsra járatásában érdekelt globális cégek, a birodalmak építésében érdekelt nemzetközi hálózatok a helyi közösségek szétmorzsolása felé próbálják irányítani a világot.
Arra számítunk, hogy a gyermekvédelemben élők helyzete javul, ha megosztjuk egymással tapasztalatainkat – fogalmazott az államtitkár.
Nem tudok elképzelni jobb „befektetést” a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pest 3-as számú egyéni választókerületben újra elindul Menczer Tamás.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Fabien Mandon tábornok „gyermekek elvesztéséről” szóló szavai heves reakciókat váltottak ki.

A miniszterelnök arról számolt be, hogy a színfalak mögötti viták miatt egész nap csúszott a legfontosabb napirendi pont az uniós csúcson.

Az Iszlám Állam dicséri a merényletet, és hasonlóakra szólít fel Belgiumban.

Megállapodtak az EU központi intézményei a biztonságos származási országok közös listájáról.

Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis külön megbeszélést folytatott az EU-csúcson.

A Sopron Basket elképesztő meccsen dolgozta le 16 pontos hátrányát és jutott tovább a női kosárlabda Európa Kupában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.