Megfékeznék a joggal való visszaélést
Kormányhatározat született a börtönkártérítések kifizetésének azonnali felfüggesztéséről, a következő hetekben felülvizsgálják a szabályozást is.
Kormányhatározat született a börtönkártérítések kifizetésének azonnali felfüggesztéséről, a következő hetekben felülvizsgálják a szabályozást is.
A sydneyi székhelyű idegenforgalmi tanács becslése szerint a tűzvész miatt az év végére legkevesebb 4,5 milliárd ausztrál dolláros veszteség éri az ágazatot.
Ebben az évben már 40 ezer 250 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat.
A tárgyaláson napirenden voltak a budapesti egészségügyi ellátás javításának lehetőségei és a fővárosi szemétszállítás, az úgynevezett kukaholding kérdése is – tájékoztatott Fürjes Balázs.
Az intézkedések célja az, hogy minden érintett család hozzájusson a betegség kontrollálásához szükséges modern eszközökhöz – mondta Novák Katalin.
Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal.
A Gyöngyöspatai iskolaügyben a Soros György által támogatott alapítvány akciója a pénzszerzésről és a konfliktus kiélezéséről szól – hangsúlyozta az államtitkár.
Nagyobb szerepvállalásra ösztönözné a fiatal gazdákat az Agrártárca, részben a tárca szakiskolai hálózatán keresztül, illetve a Vidékfejlesztési Programból igényelhető támogatások segítségével.
A megváltozott munkaképességű emberek is bérből akarják eltartani magukat és családjukat, ezért a kormány elkötelezett a foglalkoztatásuk mellett – hangoztatta az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lázár János az egyiket vállalja, de a másik nem rajta múlik.
Több mint 604 ezer eurót fizetettek ki Ursula von der Leyenék konzervatív politikusok elleni lejáratókampányra.
„Arra kérünk mindenkit, hogy tartsa tiszteletben az újságírók személyét és tevékenységét”
The right to veto embodies fundamental EU values.
A bukott baloldali politikus műsorában megszólaló Suha György egy évet letartóztatásban is töltött.
A hatóságok a családtagok és a lakótárs vallomásait is ismertették.
Mentek a tűzoltók.
Ez nem semmi.
A bukott baloldali politikus műsorában megszólaló Suha György egy évet letartóztatásban is töltött.
A hatóságok a családtagok és a lakótárs vallomásait is ismertették.
Mentek a tűzoltók.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.