Darák Péter: Jó a szakmai párbeszéd a kormány és az igazságszolgáltatás között
Az egyes ügyek kapcsán a kormányzat és az igazságszolgáltatás között folyó szakmai párbeszédet a gördülékeny kommunikáció jó példájának nevezte a Kúria elnöke.
Az egyes ügyek kapcsán a kormányzat és az igazságszolgáltatás között folyó szakmai párbeszédet a gördülékeny kommunikáció jó példájának nevezte a Kúria elnöke.
A gyermekétkeztetés támogatására 2010-ben 32 milliárd forintot fordított, míg az idei költségvetésben erre már 82 milliárd forint áll rendelkezésre.
A kedvezmény 2018 júliusi bevezetése óta már több mint 43 ezer fiatalnak nyújtott segítséget az állam a jogosítványa megszerzéséhez, több mint egymilliárd forint értékben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint a korábbi helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán 2019. szeptember 1-jétől államtitkárként irányítja az ágazatot.
A törvény célja az, hogy a magyar emberek számára is átláthatóvá tegye, hogy mely civil szervezetek kapnak jelentős támogatást külföldről – írta a kormánypárt.
Az államtitkár kiemelte, a kormány következetes, kiszámítható és eredményes családpolitikát folytat, azonban nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatalok lelki, erkölcsi támogatására is.
Magyarország a foglakoztatásban nagy utat tett meg 2010 óta, hiszen 3,7 millióról 4,5 millióra nőtt a munkát vállalók száma, miközben a munkanélküliség 12 százalékról 3,5 százalékra esett.
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Népszava hétfői számában megjelent írásra reagálva kijelentette: ilyen kormányzati előterjesztés nincs, ilyen döntés nem született.
A legtöbb ember munkaképessége megváltozása után is dolgozni akar, a kormány ezért újabb együttműködő partnereket keres, hogy munkát biztosítson számukra – mondta az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Németország diplomáciai lépést tett, Orbán Viktor korábban figyelmeztetett.
A rendőrség célja a közlekedésbiztonság védelme.
A Müncheni Autószalonon ízelítőt adott a Volkswagen ID.3 ellenfelének szánt, 2026-ban érkező Ioniq 3-ból a koreai gyártó.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Robert J. Palladinót fogadta a Honvédelmi Minisztériumban.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
Ez nem semmi.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.