Bárhol, bármikor bevethető a járványügyi bevetési egység
A csapat a honvédség, a katasztrófavédelem, a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat munkáját koordinálja majd.
A csapat a honvédség, a katasztrófavédelem, a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat munkáját koordinálja majd.

A miniszterhelyettes szerint a vakcinát elsőként a legsebezhetőbb csoportok, az orvosok és az idősek kapják meg.

Három időtáv magyarázza majd egy-egy ország sikerességét vagy sikertelenségét.

Ismét emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, ezúttal huszonnégy új beteget regisztráltak.

A legfrissebb adatok szerint a világon eddig összesen 19 091 446 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban.

Számos vakcinát fejlesztenek a világon, sőt ezek közül több is a klinikai teszt harmadik fázisában van.
Az Európai Bizottság és az EU-tagállamok is megkezdték a koronavírus-járvány miatti jogi akadályok lebontását.

Eddig összesen 55 embert fertőzött meg a koronavírus a Roald Amundsen norvég tengerjáró hajón.
Közben az Egyesült Államok több államában további óvintézkedéseket vezettek be a járvány ellen.

Túl sok a koronavírus-fertőzött Los Angelesben, a polgármester a villanyt és a vizet is elzáratja a házibulit szervezőknél.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.