Nincs magyar sérültje a gízai piramisok közelében történt robbantásnak
A pokolgépes merényletet egy turistabusz ellen követték el vasárnap. A hírek szerint a merényletben legalább tizenheten megsebesültek, többen külföldiek.
A pokolgépes merényletet egy turistabusz ellen követték el vasárnap. A hírek szerint a merényletben legalább tizenheten megsebesültek, többen külföldiek.

A BMW-beruházás a megfelelő ütemben zajlik Debrecenben – reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium a német sajtóban megjelent találgatásokra. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában is bővítenek.

Magyar Levente parlamenti államtitkár hangsúlyozta: hazugnak tartják a svéd miniszterelnök szerdai Magyarországot bíráló kijelentéseit.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a leghatározottabban elítéli a keresztény közösséget sújtó, Srí Lanka-i aljas támadásokat – közölte a KKM vasárnap az MTI-vel.
A kicsik lehetőségeit helyi programok is segítik, a jövő héten három hazai városban ismerkedhetnek a cégek az olasz piaci lehetőségekkel.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton közölte, hogy másfél évre kitiltották Ukrajnából.
A konzuli szolgálat honlapján kedden közzétett információk alapján a konzuli szolgálat a mérkőzésre szóló jegyek beszerzésében, árának visszatérítésében nem tud segítséget nyújtani.
A KKM kéri a magyar állampolgárokat, hogy kövessék fokozott figyelemmel és maximálisan tartsák be a helyi hatóságok és rendvédelmi szervek utasításait.
Magyar dallamokra érkezik a tavasz New Yorkba, március 8-tól ugyanis magyar komolyzenei rendezvénysorozat kezdődik az Egyesült Államok keleti parti metropoliszában.
Közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Vazil Hudakot, az Európai Fejlesztési Bank (EIB) alelnökét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béke Tanácsába a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.