Marinak sincs visszaút az ígéret földjére
A kötet messze izgalmasabb, mint amit a címe sejteni enged.
A kötet messze izgalmasabb, mint amit a címe sejteni enged.

Minden eddiginél sikeresebb a Szépművészeti Múzeum elmúlt időszaka.

A klasszikus festészet elleni lázadásként erős vonalakkal, intenzív színekkel reagáltak a húszas évek zavaros átalakulásaira.

Íme a borfesztiválok természetrajza.

A The Cure 2022 őszén ismét útnak indul Európában, ez lesz az első turnéjuk 2016 óta.

Egy négyestés talkshow-t rendeznek ezúttal az óbudai Térszínházban.

Októberben Las Vegasban lépnek fel, jövőre az Arénában, a Piramissal.

Jövőre kiállításon ismerhetjük meg államalapítónk kultuszának kiépülését.

Irodalomról, színjátszásról, család melletti elkötelezettségéről és természetesen a főszereplésével készülő Most vagy soha! című filmről is beszél Berettyán Nándor.

Rendhagyó Tosca-rendezéssel állt elő Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaházban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.

A Tisza Párt szakértője újabb részleteket árult el a baloldali párt terveiről.

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.

Az országosan forgalmazott gyümölcslé nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.