Pest felett a Nap

A most befejeződött forgatáson Petőfi Sándort alakító fiatal színész a közelmúltban megjelent interjúban egyebek mellett arról nyilatkozik, mennyire átalakította életét az apaság. Amikor felesége „az egyik ultrahangfelvételt megmutatta, amelyen a pici már emberformát öltött, rájött, hogy mostantól kezdve minden más lesz. „Megváltozott az értékrendem, és olyan időtávlatokban is elkezdtem gondolkodni, amikor már nem leszek. Más perspektívák születtek, más lett a fontos, mint a baba előtt” – meséli Berettyán Nándor.

Fotó: MTI/Cseke Csilla

Hogy mi minden fontos a sokoldalú művésznek, az is kiderül a Kultúra.hu interjújából. Elmondja például, hogy élete legfontosabb előadása a Csíksomlyói passió volt, amelyben Jézust játszotta. 

Keresztényként ennél a történetnél és Jézus karakterénél sosem lesz fontosabb szerep vagy előadás számomra.

Persze aktuális szerepeit is őszinte lelkesedéssel alakítja a Nemzeti Szinházban. Ezek mellett azonban a Karinthy Színház művészeti vezetését is elvállalta.

Igyekszünk megőrizni Karinthy Márton szellemiségét, de új irányokat is meghatározunk. Főleg a fiatal művészeknek szeretnénk teret adni

– mondja, majd hozzá teszi: „A művészeti vezetői feladataim mellett sokat rendezek és írok: JHVH – A név címmel regényem jelent meg, ami Isten nevének kereséséről és a korai kultúrák kapcsolatáról szól. Az egyik darabom, A súgó a Nemzetiben látható, és hamarosan egy verseskötetem is kijön.”
Mindazonáltal hiába a sokoldalú alkotói indulat, azért Berettyán Nándor leginkább színésznek tartja magát. 

Bármennyit írok vagy rendezek, nem tudnám elképzelni, hogy ne játsszam. Óriási ajándéknak tartom a színészetet, az itt és most pillanatát, amikor élőben találkozol a közönséggel. Ez a színház lényege. Egyre jobban élvezem ezt a kapcsolatot: az erőt, amit a színpadon érzek, és amivel remélhetőleg magammal tudom vinni a nézőket. Nem hiszem, hogy valaha le tudnék vagy akarnék mondani erről a varázslatról.

Persze a fiatal tehetség most nem színházi alakításai miatt került a közérdeklődés fókuszába, hanem azért, mert főszereplője lett egy készülő nagyszabású történelmi játékfilmnek. És mint kiderül a beszélgetésből, a Most vagy soha! Petőfije nem is áll távol a színésztől. 

„A családszeretet mellett mindkettőnk életében hangsúlyos az alföldiség. A Hortobágyon születtem, ott dobban meg igazán a szívem. Persze a tengert és a hegyeket is csodálom, de az igazi otthont számomra az Alföld jelenti.” Lenyűgözi továbbá Petőfi temperamentuma. Felidézi azt a történetet, amely szerint a költő azt írta a hadügyminiszternek, hogy ha visszamegy Pestre, lelövi, mint egy verebet. „Ehhez azért kellett bátorság!” – teszi hozzá. 
A filmmel kapcsolatban egyfelől a megidézett alakokról, másfelől a felidézett anyagi valóságról mesél. 

Egyáltalán nem dokumentarista művet, hanem kalandfilmet csináltunk, de a képi világával és a háttértörténeteivel az egész kor felrajzolódik, különösen az akkori Pest és Buda világa. A producereknek és a rendezőnek kifejezett célja volt, hogy bemutassák Pest ambivalenciáját. Sok helyütt középkori állapotok sáros utcákkal és kis parasztházakkal, máshol hatalmas, gyönyörű úri paloták

– mondja. Beszél arról is, mennyire megragadta a díszletek hűsége. „A belső helyszínek berendezése hihetetlen részletességgel kidolgozott, hatalmas, gyönyörű, 19. század eleji díszlet. Sokat segített az átélésben, hogy korhű tárgyak vettek körül. A Pilvax kávéház például pontosan úgy nézett ki, mint annak idején. Azért fontos mindent így megjeleníteni, mert hiába van mindenkinek valamilyen képe március 15-ről, valójában nincs reális fogalmunk arról, hogy milyen viszonyok uralkodtak akkor. Sárban, tehenek és lovak között gyalogoltak az emberek. A külső körülmények sok mindent meghatároztak. Nem volt híd, csak egy hajóhíd, ezért ki kellett találni, hogyan megy át a tömeg Pestről Budára. Ezekbe gyerekként, amikor tanuljuk, nem gondolunk bele.” 

Márpedig egy történetet csak akkor lehet igazán megérteni, ha a mikroösszefüggéseket is értjük. A film arra törekszik, hogy mindezt megmutassa, derül ki a beszélgetésből. 
Berettyán Nándor mindezekhez hozzáteszi, hogy a film ugyanilyen alapossággal mutatja be a szereplőket. 
„Szendrey Júliát (Mosolygó Sára alakítja – a szerk.) említeném, aki sokkal magasabb osztályból származott, mégis nagyon szerelmes lett Petőfibe. 1848-ban Pesten, a Dohány utcában első emeleti, polgári lakást béreltek, ami azt mutatja, hogy a közhiedelemmel ellentétben egészen jómódúak voltak. Hátteret a költő biztosított a családja számára. Júliát később, amikor megözvegyült, a szülei arra kényszerítették, hogy újból férjhez menjen, pedig modern, emancipált, önálló, a férje által egyenjogúnak tartott szellemi partner volt, ami abban a korban ritkaságnak számított. Később a nők példaképévé vált.”

Mellette leghangsúlyosabban a márciusi ifjak jelennek meg, Jókai Mórral az élen. Menőnek számítottak, nagyvilági életet éltek, elképesztő szellemiséget képviseltek. A levelezéseik, Jókai újságcikkeinek nyelvi minősége elképesztő! És akkor is így írtak, amikor mondjuk siettek, tehát ez a megszokott, hétköznapi beszédmódjuk volt. E fiatalemberek jelentős része ráadásul feláldozta az életét. Nem szórakozásból hősködtek, nem csak jó bulit akartak összehozni. Példaértékű volt a felelősségvállalásuk. A film igazi nagy üzenete számomra ez.

Hogy az üzenethez tartozik vagy sem, azt nehéz eldönteni, de a színész fölidéz egy megkapó pillanatot a munkafolyamatból: „A budai Várban forgattuk Táncsics kiszabadítását. Éjjel dolgoztunk. Korábban még soha nem láttam Pest felett felkelni a Napot. Megható volt, ahogy márciusi ifjakként egymás mellett álltunk, és a látványban gyönyörködtünk.”

Borítókép: Petőfi szerepében Berettyán Nándor (Fotó: MTI/Cseke Csilla)