– Kezdjük a jelennel. Hogy mennyire menő ma a Mobil? Múlt héten Kőszegen koncerteztek. Azon a napon, amikor Magyarország sorsdöntő focimeccset játszott a németekkel…
– Egy-null!
– Akadt azért közönségük?
– Rengetegen voltak. Hiába az ingyenes rendezvény, azért a meccs komoly ellenfél volt.
– Ha már foci, akkor „stadionozzunk” kicsikét. Mert lesz itt atlétika-vb, voltak vizes vb-k, nemzetközi focimeccsek, lett volna olimpia… No, meg nem akármilyen koncertek. Roger Waters az MVM Dome-ban, Sting, Cure az Arénában. Stadionok nélkül mindez nem lenne, ahová világnézettől függetlenül mennek a nézők. Az ellenzék jól összemosta a politikát a sporttal, a kultúrával.
– Mi ebben a meglepő? Ezek már a színét és a fonákját is eljátszották ugyanannak. Régen csak utáltam őket, mostanra pedig világossá vált, kik ezek. Ahogy Margaret Thatcher fogalmazott: „A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből”. Most már nagyon idegesek, mert fogytán vannak. De azért maradt még a zsebükben, mert nagyon komoly cégek vannak a kezükben.
– És mint kiderült, külföldtől szintén pénzelik őket…
– Szerintem ez sosem volt kérdés. Negyvenöt után Amerika számos lokális háborút vívott. Tényleg a világ csendőrei voltak.
– Sőt, még most is.
– Mi az, hogy! Éppen Ukrajnában. Az első világháborús béke magában hordozta a második világháborút. A második nem hordozza magában a harmadikat? Ezen bütykölnek. Régen az volt a jelszó: a németeket el kell pusztítani, most az: Oroszországot el kell pusztítani.
– Nehogy véletlenül szövetkezzenek…
– Attól mentse meg őket az Isten. De már ébredeznek Olaszországban, Svédországban, Németországban. Olvastam valahol, hogy az USA-nak naponta négymilliárd dollárt kell kipréselnie a világból – pontosabban kellett, mert ez egy húszéves anyagban szerepelt –, csak ennyiből tudta fenntartani azt a politikai, gazdasági, katonai rendszert, amivel másnap is ki tudta passzírozni a négymilliárdot.
– Ha már az Egyesült Államok, P. Mobil menni Amerika. A rock and roll és a szabadság hazájába. Ez utóbbit, mondjuk, a nyolcvanas években még el is hittük.