– Kezdjük a jelennel. Hogy mennyire menő ma a Mobil? Múlt héten Kőszegen koncerteztek. Azon a napon, amikor Magyarország sorsdöntő focimeccset játszott a németekkel…
– Egy-null!
– Akadt azért közönségük?
– Rengetegen voltak. Hiába az ingyenes rendezvény, azért a meccs komoly ellenfél volt.
– Ha már foci, akkor „stadionozzunk” kicsikét. Mert lesz itt atlétika-vb, voltak vizes vb-k, nemzetközi focimeccsek, lett volna olimpia… No, meg nem akármilyen koncertek. Roger Waters az MVM Dome-ban, Sting, Cure az Arénában. Stadionok nélkül mindez nem lenne, ahová világnézettől függetlenül mennek a nézők. Az ellenzék jól összemosta a politikát a sporttal, a kultúrával.
– Mi ebben a meglepő? Ezek már a színét és a fonákját is eljátszották ugyanannak. Régen csak utáltam őket, mostanra pedig világossá vált, kik ezek. Ahogy Margaret Thatcher fogalmazott: „A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből”. Most már nagyon idegesek, mert fogytán vannak. De azért maradt még a zsebükben, mert nagyon komoly cégek vannak a kezükben.
– És mint kiderült, külföldtől szintén pénzelik őket…
– Szerintem ez sosem volt kérdés. Negyvenöt után Amerika számos lokális háborút vívott. Tényleg a világ csendőrei voltak.
– Sőt, még most is.
– Mi az, hogy! Éppen Ukrajnában. Az első világháborús béke magában hordozta a második világháborút. A második nem hordozza magában a harmadikat? Ezen bütykölnek. Régen az volt a jelszó: a németeket el kell pusztítani, most az: Oroszországot el kell pusztítani.
– Nehogy véletlenül szövetkezzenek…
– Attól mentse meg őket az Isten. De már ébredeznek Olaszországban, Svédországban, Németországban. Olvastam valahol, hogy az USA-nak naponta négymilliárd dollárt kell kipréselnie a világból – pontosabban kellett, mert ez egy húszéves anyagban szerepelt –, csak ennyiből tudta fenntartani azt a politikai, gazdasági, katonai rendszert, amivel másnap is ki tudta passzírozni a négymilliárdot.
– Ha már az Egyesült Államok, P. Mobil menni Amerika. A rock and roll és a szabadság hazájába. Ez utóbbit, mondjuk, a nyolcvanas években még el is hittük.
– Én pont 1980-ban jártam kint először. Délen – mindig ott voltam, amit nem bánok. Elmondhatatlanul utálták a keleti partot. Folyton azt mondták, le kellene válni az USA-ról és megcsinálni a déli egyesült államokat. Most pedig elborzad az ember, nagyon nagy gáz, ami ott folyik.
– Az olasz választások végeredménye azért biztató, nem?
– Ott azért nagyon gyorsan tudnak változni a dolgok.
– Nálunk is! Végre van árnyékkormányunk.
– Az a jó, hogy árnyékban vannak, így nem lehet észrevenni őket. Nagyon remélem, sose jönnek ki a fényre. Azért van az egész, hogy beszéljenek róluk, mint az előválasztáson. Érdemben semmit sem tudnak csinálni, hát legyen árnyékkormány. Elég volt megnéznem a fényképeket, kik ezek.
– Vagy ki az a külügyminiszter, aki azt mondta: „De ha azt ígérem az ukrajnai embereknek, hogy az ő oldalukon állunk, ameddig csak szükségük van ránk, akkor azt teljesíteni akarom. Mindegy, hogy mit gondolnak a német választóim”.
– Erre valamelyik árnyékban álló azt írta: ez az igazi külügyminiszter, neki megvannak az elvei. De hát választói akarat miatt került be a parlamentbe, a kormányba. Sokan azt gondolják, négy évre szóló biankó csekket kaptak. Nem lenne hátrány a visszahívhatóság ilyen esetekben.
– Mivel a 3. Las Vegas Hungarian Festivalon lépnek fel, így nem ütközik meg az amerikai píszi szellem, ha a Ne állj mögémet, vagy a Helló! Hogy vagyot? játsszák…
– Nyolcvanszámos repertoárból válogatunk, persze nem lehet mindegyiket eljátszani. Magunk közt szólva, Amerikába rockzenét vinni, olyan, mint a sivatagba homokot. Kérdezték, hogy hazajövünk, vagy kint maradunk? Persze, maradunk. Mosogatni a McDonald’sban. (Nevet.) Olyan programot kínálnak a plakáton, hogy P. Mobil-koncert, babgulyás, kürtőskalács, lángos. A szomszédos államokból is érdeklődtek, tényleg jön a P. Mobil? Élőben fognak játszani? Jövünk!
– Apropó nyolcvanszámos repertoár! Jól korszakolható a zenekar működése, a válogatáslemezeik énekesek szerint teszik ezt. Ugyanakkor az én rajongói korszakomkor, amikor Vikidál Gyula, majd Tunyogi Péter volt a frontember, a zenekar stílusa nem változott. Ám a Rudán Joe-korszak, amikor is Póka Egon lett a vezető zeneszerző, már modernebb hangzásuk volt, két gitárral, orgona nélkül…
– Én azt nagyon szerettem.
– S valahogy az előző kettő ötvözete a jelen Mobilja, Baranyi Lászlóval.
– Abból főzünk, ami van, ahogy a nagymamám mondta: babból nem tud bélszínt csinálni. A személyekben meglévő jó tulajdonságokra kell alapozni a zenekart. Baranyi Lacika hihetetlenül jó hangi adottságaiból kell kiindulni. Nem mellesleg, képzett hangmérnök, az utóbbi anyagainknak ő volt a zenei rendezője. Egy zenekar nagyon finom szerkezetként működik, nem lehet ki-be pakolászni az embereket. Emberileg, zeneileg passzolni kell mindenkinek a másikhoz. Ha egy közösség nem tud új anyagot csinálni, akkor az én olvasatomban, az nem létező formáció. Így, a mostani akkor lesz az, ha elkészítjük a Nyugodjál meg című CD-t.
– Két új dalt ismerünk: Kell a pénz lóvéra, Nagyon nagy a baj.
– Igen, ezekhez kell még egy lemezre való szám. Akkor nyugszom meg, ha ez a csapat is letette a névjegyét, s azt mondhatjuk: most mi vagyunk a P. Mobil.
– Pontosabban ön a P. Mobil…
– Én vagyok a mag.
– De Mobil-e ez még, ahol egyetlen tag maradt az eredetiek közül?
– Mai napig kérdezgetik: mit csinál a Schuster a P. Mobilban? Ahol nincsen Schuster és csak tolják a jó számokat egymás után, az még nem műsor. Amikor itt járt a Sziget Fesztiválon egy amerikai banda, amelyikben valaki ugyanazt csinálta, amit én, azt írták a koncertkritikában: volt egy ürge, aki azt csinálta, amit a Schuster Lóri Mobilban. Így tudta megértetni, elmagyarázni a szerző.
– A „showmankedés” mellett, ön a zenekar szövegírója, és szerintem meglehetősen egységes a schusteri világkép.
– Hát nem tudom, hogy boldogulnak az egésszel. Például a Gyöngyök és disznók így kezdődik: „Lopják a mézet a darazsak, / paripák várják a parazsat / Adj nekik, de figyeld a szamarat.” Tudni kell, miért kell a paripákat parázzsal etetni, hogy a szorgos méhek, amíg gyűjtik a mézet, a darazsak mindent ellopnak, vagy hogy a szamár az egyik legokosabb állat. A Ne játszd újra, Sam-ben Nietzsche-től loptam – aki az Így szólott Zarathustra című művében ír az utolsó emberről – az első sort: „Amerikában megszületett az utolsó ember”. Arra utaltam: olyan generáció jön, amelyikkel bármit meg lehet csinálni. Egyszóval kell némi alaptudás, hogy megértse valaki a szövegeket.
– Előbb a dalszöveg vagy a zene születik?
– Zenére írok szöveget. Nem verseket költök, amit aztán megzenésítenek. Ott van például a Műholdra néz az ablakom. A kamu angolnak, amit a próbán énekelt Baranyi Lacika – mert így készülnek a számok –, kivételesen értelme is volt. Úgy szólt: all the way from the USA. Adott szótagszám, nyitott vég, így ez lett a Műholdra néz az ablakom kezdő strófája: „Mindig más nője kell nekem”. Peter Gabriel mondta, hogy minden a ritmusból indul ki. Így van, ha ritmusban nem stimmel, rossz az egész.
– Az új formáció névjegyéről az a kérdés jut eszembe: vajon érdeklik a közönséget az új nóták? Nem csak Mobil-klasszikusokért mennek koncertre?
– Minden korszakból játszunk számokat, mindegyiket szeretik. A fiatalok is szeretik a régi dalokat, mert ismerik szüleiktől, sőt a nagyszüleiktől. Ők nem azt eszik, amit a vályúba öntenek nekik a kereskedelmi tévék, rádiók. Ők maguk választják a P. Mobilt. Tényleg, szülők, nagyszülők, gyerekekkel, unokákkal jönnek. Nagyon jó közösség, nagyon szeretem őket.
– Örülhet majd a közönség a Papp László Sportaréna bulijuknak, ahová a Piramist hívták vendégnek. Emlékezetes volt az 1978-as Szolidaritási Rockfesztivál, a BNV-n, ahonnan én jó mobilosként távoztam a Piramis-koncertről…
– Az egy nagyon jó koncert volt, de valaki lenyúlta tőlem a felvételét. Négy közös bulink volt, aztán soha nem játszottak többet velünk. Akkor fordítva volt, most mi leszünk az utolsók.
Borítókép: A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Schuster Lóránt (Fotó: Bach Máté)
