A magam részéről szűkebb pátriám, a Balaton-felvidék egyik nagyeseményén jártam, elsősorban természetesen azért, hogy őrizzem a térség hagyományait, már amennyiben ez rajtam múlik, másodsorban pedig azért, hogy olyan borászatokat fedezzek fel, amelyeknek kínálatát majd felvehetem a bevásárlólistára, amikor valami különleges palack megbontására kínálkozik alkalom.
Ezért aztán a pénteki napot Veszprémben, a Balaton Wine & Gourmet fesztiválon töltöttem. A lokálpatrióta indulat mellett az is belejátszott a döntésbe, hogy Veszprém, mint tudjuk, 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz, s a mostani rendezvény a jövő évi hasonló fesztiválnak egyfajta főpróbája, nem sokat tévedhettem tehát a választásommal.
Az előzetes szerint több mint 50 étterem és borászat várt rám, meg persze a többi érdeklődőre, szerveztek mindenféle programot, Michelin-csillagos séfek és japán mesterszakácsok kínáltak különleges falatokat, a bor mellett szaké-, gin- és whiskey-kóstoló várta a látogatókat, mi több, kézműves sörfőzdék is felsorakoztak különlegességeikkel. De betérhettünk a borszakmai élménysátorba, leülhettünk a nagyszínpad előtt, hogy megnézzük a két vendég ország, Japán és Spanyolország kulturális és kulináris programjait, megcsodáljuk a kimonóshow-t, a taiko dobkoncertet, a flamenco-előadást, paella- meg a szusishow-t.
Természetes azonban, hogy a Wine & Gourmet rendezvényen a bor viszi a prímet. A borkóstolásnak azonban különleges természetrajza van.
Nem arra gondolok, hogy miképpen kell megpörgetni a nedűt, hogy lássuk, miféle íveket rajzol a pohár falára, miképpen kell levegőt beszíva beleszürcsölni a borba, s aztán meglögybölni a szájüregben – különös tekintettel a lukas fogakra, Krúdy Gyula tanácsa szerint –, s végül lenyelni vagy kiköpni a szakmai érettség és a fogyasztói vágyak lelki tusájának megvívása után, hanem magának a rendezvénynek a lefolyására. Ez pedig a következőképpen zajlik.
A fesztivál első óráit a borászattal kapcsolatos tudálékos ezotéria határozza meg. Az elszánt látogató a bennfentesek szakértelmének megszerzésére tesz kísérletet, s meg-megállva egy-egy stand előtt, alapos tájékoztatást kér mindenről, ami az adott borvidékről, pincészetről, dűlőről, borkészítési folyamatról, tárolási eljárásról, cukorfokról, oxidációról és hasonló titokzatos dolgokról tudható, mintha maga is a beavatottak szűk és tiszteletre méltó közösségéhez tatozna, a borászati szabadkőművesek, sőt illuminátusok rejtett csoportjának lenne tagja, esetleg mestere, s minden szót, minden összefüggést értene abból az összefoglalóból, amit a jó szándékú borászok ilyenkor elmesélnek.
A valódi mesterek persze jól ismerik a borkóstoló közönség hiúságát, s előadásaik során kellő arányban vegyítik az érthető és az érthetetlen összefüggéseket, a populáris szakkifejezéseket és a valódi borászati fogalmakat, valamint a tartalmas magyarázatokat és a ráolvasásszerű varázsigéket.
Ebben a szakaszban ül le az ember a nagyszínpad elé, ahol a borrégió kulcskérdéseit érintő moderált kerekasztal-beszélgetés zajlik mások mellett dr. Fiáth Attila, Jásdi István és Egly Márk részvételével. Olyan témákat vitatnak meg, mint a natúr-, a bio-, az organikus és a hagyományos borkészítés különbözősége, vagy mint a medencés nyaralók és a szőlőtőkék Balaton-felvidéki együttélése. A néző pedig okosan bólogat, megfontol, mérlegel, s kialakítja a maga érett vagy éretlen véleményét, ami tulajdonképpen mindegy, mert úgysem lesz soha abban a helyzetben, hogy meggyőződésével súlyt adjon bárminek is.
