Moszkva: szűnni nem akaró vastaps
A színházi olimpián és a Mitem fesztiválon mutatkozott be Aurora Cano Moszkva című rendezése.
A színházi olimpián és a Mitem fesztiválon mutatkozott be Aurora Cano Moszkva című rendezése.

A közönség és a színészek egy tárgyalás aktív résztvevőivé válnak, amely az új technológiáknak köszönhetően lehetővé teszi, hogy befolyásolják a cselekmény menetét.

Az előadást Győrben és Budapesten is láthatják az érdeklődők.

Alig változott húsz év alatt Vidnyánszky nagyszerű rendezése

Barabás Botond igazgató beszélt a teátrum színházi olimpiás eseményeiről.

A magyar nyelvű színjátszás kezdeteiről nyílt átfogó kiállítás.

Az előadás a 10. színházi olimpia műsorán lesz látható.

Mary Shelley klasszikusának sajátos értelmezése egy olasz társulattól.

A színházi olimpián, a PlayOn Fesztiválon látható az E 10 Művelődési Ház kamaratermében, május 17-én 17 órai kezdettel a Kinder- und Jugendtheater Dortmund társulat előadásában A jövő című produkció.

A HA Do című előadást a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.

A Megadeth útjára lépett a világhírű finn zenekar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.