A 10. színházi olimpiára nyílt tárlat vezérfonalát a Petőfi-emlékév adja: címe a Magyar nyelvű színjátszás Petőfi korában 1823–1849, vagyis körülbelül huszonhat év történetéről van szó. A színjátszás éledésének időszaka ez, a tárlat pedig végigjárja az utat a német nyelvű színjátszástól az alkalmi színházépületeken át az önálló társulattal rendelkező kőszínházakig.
Egészen a gyökerekig megy vissza, Kelemen László színtársulatáig, 1790-ig, amely a mai Karmelita kolostorban, 1200 ember befogadásra alkalmas játszóhelyen működött, és már magyar nyelvű darabokat is bemutatott.
A tárlatnak számos rétege van, hiszen a színházi élet felpezsdülése egyben várostörténeti kordokumentum, reformkori kultúrpolitikai körkép. Pest-Budából indul ki, megidézi a kor hangulatát, ez utóbbit állandóan váltakozó képekkel, egy színes ledfalon teszi szemléletessé. Hangulattöredékek ezek a 19. század elejéről: a korabeli jelmezekről, szokásokról és Pest-Budáról született grafikák.
Egész Nagy-Magyarországra jellemző volt, hogy egy-egy nagyobb szálló dísztermében alkalmi társulatok léptek fel. A mai Várkert-kioszk helyén állt például a Reischl-ház, eredetileg raktárnak épült, később ötszáz férőhelyes nyári színház lett, a kereskedelmi élet megszűnésével pedig elég hamar lebontották. A Pest-Buda fallal szemben a vidéki társulatok történeti dokumentumai azt szemléltetik, mennyivel hamarabb létrejöttek a vidéki játszóhelyek itthon. 1823-ban például a miskolci egyike volt az első színházainknak. Több korabeli színház látványos maketten is megtekinthető: a balatonfüredi Kisfaludy Színház például körbejárható ebben a teremben.
Már önmagában a korabeli színlapokért érdemes elmenni a Bajor Gizi Múzeumba, hiszen ezeket a közel kétszáz éves dokumentumokat nagyon szigorú előírások szerint őrzik, igen kivételes alkalom, hogy egyben láthatja most a közönség. A beszédes színlapokat a kifinomult nyelvezet és az akkori írásmód külön élménnyé teszi.
„Nevezetes érzékeny rajzolat három szakaszban”, „Nagy énekes mulatságos vígjáték”, „ A fensőbbek engedelmével” (a cenzúra megkövetelte) – ilyen alcímek jelennek meg ezeken a dokumentumokon.
A színlapokon a korra jellemző jó szokás, a színészi jutalomjáték is nyomot hagyott, a közönség finanszírozásra szólító felhívással. Ismert, hogy a társulatok tagjait szerződtetéskor évi egy-egy jutalomjátékkal is díjazták, fontos volt az előadónak, hogy minél nagyobb bevétel jöjjön össze erre, ezért a színész igyekezett a maga szavaival a lehető leginkább megszólítani a közönségét, hogy támogassa a darab bevételével a jutalomjátékát. Cirádás körmondatok jelennek meg itt a kor színészlegendáitól, amelyben a publikum segítségét kérik: „Azon tapasztalt jószívűség, mellyel mindnyájan méltán dicsekedhetünk, nyerje meg a nagyérdemű publikumot, támogassa segedelmével…”.
Maga Petőfi is részt vett jutalomjátékon, barátja, Egressy Gábor jutalomjátékán szerepelt 1844-ben, Gémesi nótáriust alakította A szökött katonában, Szigligeti Ede színművében. A költőnek egyébként ez volt az utolsó színre lépése.
Egressyvel való barátságát, amely egészen a végzetes, 1849-es csatatérig tart, külön fal idézi meg a tárlaton, de a Petőfi színibírálatai között is említik, amikor kiállt Egressy mellett, a híres Egressy–Lendvay művészi-esztétikai vitában. Petőfi színészeszménye volt Egressy Gábor, aki az előnytelen alakjából eredő hátrányokat kompenzálta a színészi játékával. A kiállítás hangi anyaga is jelentős: a kritikákat fülhallgatón színészi előadásban lehet meghallgatni.
Petőfi színi pályafutása nagyon szövevényes, beleszédül az ember, ha követni akarja, hogy hány társulatnál volt, mindig álnéven és mindig kis szerepben, jellemzően rövid életű vándortársulatoknál. Már fiatal éveiben a piaristáknál megfertőződött a színházzal, tudvalevő, hogy nem volt igazán jó színész, alkatilag sem volt ideális, fakó hangú, vékony dongájú lévén, de ő mégis ragaszkodott a színházhoz, és a színészi életforma vonzotta. Szakadatlanul verselt a színészkedésről, kiváltképp a vándorszínészi létről, a falakon itt-ott versidézetek bukkannak fel tőle. A színészlét lényegét legjobban a Levél egy színész barátomhoz című versében fogta meg, ami ma már szinte himnikus költeménye a színészeknek. A kiállítás ezekkel az idézetekkel gazdagítja a rendkívül átfogó történeti anyagot.
A vándorszínészéletet egy külön szoba teszi átélhetővé: korabeli kézi hajtásos szélgéppel, mennydörgést idéző kongatóval, esőgéppel, aminek hangja sok mindenre emlékeztet, csak esőre nem. Festett, díszlet nélküli háromdimenziós színpad idézi meg a puritán játékteret.
Találkozhatunk a költő színésznő szerelmeivel, csak a jelen tárlaton hat színésznővel. Külön videófalon Petőfi egyetlen színpadi művének színházi felvételeit láthatjuk, és a színdarabokat, amelyeket Petőfi személye ihletett egészen a jelenkori drámákig.
A vándorszínészi lét a magyar filmeknek köszönhetően (Déryné, Liliomfi) idealizált módon él az emlékezetben – írja tájékoztatójában az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, hozzátéve: a tárlattal a magyar színjátszás e korai korszakáról igyekeznek valós képet felrajzolni.
A színházi olimpia programjai mellett nyílt tárlat december 31-ig tekinthető meg.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
Borítókép: Bajor Gizi Színészmúzeum (Fotó: Teknős Miklós)
