Pajtából került elő egy flamand mestermű, hárommillió dollárt fizettek érte az árverésen
Anthony van Dyck élő modell alapján készítette el Szent Jeromost ábrázoló tanulmányképét a XVII. században.
Anthony van Dyck élő modell alapján készítette el Szent Jeromost ábrázoló tanulmányképét a XVII. században.

Hogyan értethetjük meg magunkat más kultúrából származó emberekkel?

Zseniális alkotók vagy aljas emberek? Bűnösök vagy áldozatok? Megbocsátás vagy feledés?

Elsődleges céljuk az volt, hogy közelebb hozzák a megőrzött, archivált tárgyakat, anyagokat a felhasználókhoz.

Eddig ismeretlen vers is szerepel Kölcsey Ferenc most publikált digitalizált kéziratai között.

A Fabelman család Steven Spielberg vallomása arról, miért esett szét a családja.

A száz éve született Berekméri Zoltán életművéből válogat a Mai Manó Ház.

A Mandoki Soulmates albumának nemcsak a minőségi zenéje, hanem az aktuális szövege is magával ragadta a hallgatóságot.

Páratlan műhellyé vált a Szent István filharmonikus zenekar.

Sajdik Ferenc rajzai kísérik Petőfit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.