Művészek voltak, besúgók lettek

Minden politikai taposóaknát föl kell robbantani – mondta nem sokkal a halála előtt Csengey Dénes, és úgy tűnik, igaza volt. A közéleti taposóaknák ma is aktívak, s harminc évvel a rendszerváltás után sem teljesen tisztázott, milyen személyes bűnök terhelik azoknak a lelkiismeretét, akik így vagy úgy, aktívan vagy csak tessék-lássék módon, kényszerből vagy előnyök reményében együttműködtek a rendszerrel. A most kibukott információ, Dinnyés József ügynökmúltja kapcsán összeszedtük, hogyan ragadta meg a sajtó, hogyan értelmezték kritikusok és szerecsenmosdatók beszervezett művészeink tevékenységét.

Szabó István Oscar - díjas filmrendező - Being Júlia című filmvígjátékot forgat,

Csatári Bence történész, a korszak jeles kutatója egy tanulmányában azt írja: „A Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökségének illetékes egységei a Kádár-rendszerben egyaránt megfigyelés alatt tartották a kulturális élet fontos és kevésbé jelentős területeit, lényegében mindenről tudtak, amiről érdemes volt tudni.” Az információk jelentős részét ügynökök révén gyűjtötték össze. 

A Magyar Rádiónál például kiterjedt besúgóhálózat működött, amelynek Csatári kutatásai szerint tagja volt író, elektronikai műszerész, riporter, újságíró, lemezlovas, rockzenész, de még kozmetikus is. Nem meglepő tehát, ha a korszak kulturális életének számos szereplője vállalta a gyalázatos szerepet. Inkább az az elgondolkodtató, hogy miként reagáltak a napvilágra került bűnökre az érintettek és a véleményformálók.

A rendszerváltás utáni Magyarország egyik korai ügynökügye Csurka István nevéhez fűződik. Az író 1993-ban a Magyar Fórumban Átvilágítás címmel megjelent írásában elismerte, hogy „Raszputyin” fedőnéven beszervezték, miután 1956-ban fél évre internálták. Hangsúlyozza azonban, hogy a rábízott feladatokat nem hajtotta végre, és nem küldött jelentéseket sem az állambiztonsági szerveknek. Később komoly vita alakult ki arról, hogy valóban jelentett-e Csurka, s, ha igen, mekkora súlya volt az általa szolgáltatott adatoknak.

Ugyancsak az MDF képviselőjeként került a közfigyelem fókuszába Szokolay Zoltán, aki saját bevallása szerint is szorgalmasan írta a jelentéseit a pártállami titkosszolgálatoknak. Az MDF színeiben képviselőként és nemzetbizottsági alelnökként is dolgozó tanár-költő Cseh Tamásról és Csurkáról is jelentett, saját, nyilvános vallomása szerint azonban mindazokról, akiket szeretett, úgy próbált beszélni, hogy ne ártson nekik. Hogy mit mondott azokról, akiket nem szeretett, arról nem nyilatkozott. Ügye nem vert fel nagy port, mert múltjának nyilvánosságra kerülése után eltűnt az országos közéletből.

Az első ügynökügyekre őszinte megdöbbenéssel reagált a közvélemény, ám hamarosan új folyamatok indultak el. Tar Sándor íróról, ugyancsak a demokratikus ellenzék tagjáról az derült ki, hogy az állambiztonsági szolgálat meghurcolta, megfenyegette, zsarolta. Ügynökmúltjáról 1999-ben vallott az Élet és Irodalomban.

 Esetét különlegessé teszi egy levélváltás: Kenedi János író, aki az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt, és akiről Tar a jelentéseit írta, nyilvánosan megbocsátott a besúgónak. Tar egy Kenedinek írott levelében így válaszolt: „Nem kérem, hogy bocsáss meg, ennek most nincs semmi értelme.” A levélváltás nyomán az Élet és Irodalomban széles vita bontakozott ki, amiből az derült ki, hogy Tarra sokan már nem mint besúgóra, hanem mint áldozatra tekintenek. Úgy tűnt, mintha Tar felmentést kapott volna. Később Kenedi is azt írta, katarzist remélt a megbocsátása nyomán, ám közel sem ez lett az eredménye.

Esterházy Péter a Harmonia Caelestis megjelenése után szembesült apja ügynökmúltjával, amit a Javított kiadás című művében dolgozott fel. Esterházy Mátyás 1957-től adott jelentéseket az állambiztonsági szolgálatnak. A titok napvilágra kerülése után nagyon sokan igyekeztek relativizálni az ügyet. Göncz Árpád, Magyarország volt elnöke, író úgy nyilatkozott, hogy átérzi Esterházy apjának helyzetét, hiszen őt is zaklatták a titkos ügynökök. Hozzátette, önszántából senkiből sem lesz besúgó. Nádas Péter író és Balassa Péter publicista Esterházy Javított kiadását heroikus gesztusnak, hősies lépésnek minősítették. Kőszeg Ferenc politikus pedig kijelentette, senkinek sincs joga elítélni Esterházy Mátyás cselekedeteit.

Hasonló hangokat lehetett hallani akkor, amikor Szabó István Oscar-díjas filmrendezőről derült ki, hogy a III/III jogelődjének írt jelentéseket: 1957 és 1963 között Képesi Endre fedőnéven jelentett a belső reakció elhárításával foglalkozó II/5-ös osztálynak. Szabót terhelő adatok alapján szervezték be az ötvenhatos forradalom után, a Gervai András által közzétett dokumentumok szerint ugyanakkor lojális volt a népi demokráciához. Hogy milyen következménye lett a megtorlás korszakában írt 48 jelentésének, nem ismert. A megfigyeltek között volt Jancsó Miklós, Mécs Károly, Törőcsik Mari. Szabó lebukása után ugyanúgy megindult a neves rendező tisztára mosása, ahogy Esterházy vagy Tar esetében.

Szabó Istvánt a rendszerváltás előtt évtizedekig tartó, bensőséges barátság fűzte Molnár Gál Péterhez. A 2011-ben elhunyt színikritikus, újságíró, dramaturg és színháztörténész a rendszerváltás előtti színházi élet meghatározó alakja volt. Róla 2004 novemberében derült ki, hogy jelentett. A Latinovits Zoltánra vonatkozó állambiztonsági dokumentumok alapján vált világossá a színész hozzátartozói számára, hogy a kritikus készítette a jelentéseket. Molnár a Népszabadságban közzétett írásában ismerte be 2004-ben, hogy 1963-ban valóban aláírt egy beszervezési nyilatkozatot. Miután pedig megjelent Coming out című önéletrajzi könyve –melyben besúgói múltjáról is vall –, Spiró György így méltatta: amit a memoárjában leírt a besúgói tevékenységéről, az páratlan. Soha senki nem nézett szembe az ügynöki múlttal ennyire őszintén és tárgyilagosan.

Vikidál Gyula énekesről 2004-ben derült ki, hogy „Dalos” fedőnévvel, III/III-as ügynökként küldött jelentéseket zenésztársairól 1981 és 1986 között. „Titkos megbízottként” szóbeli jelentéseket adott az állambiztonságnak, többek között Nagy Feróról és a kommunista popcézárról, Erdős Péterről. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által feltárt és nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderült, hogy szó sem volt valamiféle lejárató, lélekbe gázoló jelentésekről. 

Azt írta róla a pártállami tiszt, hogy megbízhatóan végzi a dolgát. Vikidál személyesen kért bocsánatot Nagy Ferótól, amiért a pártállam idején többek között róla is jelentéseket adott az állambiztonsági szolgálatnak. A Beatrice frontembere ugyan nem próbálta mentegetni egykori zenésztársát, de nagyvonalú megbocsátással nyilatkozott róla néhány évvel ezelőtt: „Eltelt harminc év a rendszerváltás óta. Örüljünk annak, hogy szabadon élhetünk, és dönthetünk a saját sorsunkról. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozzak! Elévültek a régi dolgok, és én is elengedtem ezeket a sérelmeket.”

Dalos ügye kapcsán Som Lajosról is kiderült, hogy jelentéseket készített a titkosszolgálatoknak. Míg a legtöbben titkolni, sőt tagadni próbálják, hogy az átkos rendszerben besúgók voltak, addig Som Lajos önként árulta el a Best magazinban, hogy az 1970-es években III/III-as ügynöknek szervezték be. A Piramis együttes alapítója és vezetője azonban azt nyilatkozta: a banda tagjainak is beszámolt arról, hogy mire kérték, s mindvégig igyekezett fals, semmitmondó információkat továbbadni.

Úgy tűnik, ahogy egyre távolabb kerül a szocialista rendszer emléke, úgy válik egyre könnyebben feledhetővé a besúgók aljassága. Legalábbis azok körében, akik nem voltak közvetlenül érintettek.

A témáról alapos feldolgozást közöl például Gervai András a Fedőneve: „szocializmus” – Művészek, ügynökök, titkosszolgák című könyvében, ahol részletesen beszámol számos ismert filmes és színházi személyiség ügynökmúltjáról. A kötet bemutatóján az ügynököket mentegető, az ügynökmúlt súlyát relativizáló Havas Henrik egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte Szabó István ügynökként is az alkotásaihoz gyűjtött tapasztalatokat, s ezek nélkül nem tudta volna elkészíteni zseniális filmjeit, a Mephistót és a Redl ezredest. 

A közönség soraiból felháborodva kért szót Ernyei Béla színész, aki leszögezte: egyáltalán nem volt olyan szelíd vagy következmények nélküli az ügynökök tevékenysége, a III/III-as hálózat munkája, ahogy azt egyesek beállítják mostanában. Sokakat zaklattak, zsaroltak, fenyegettek, hogy így vegyék rá a jelentésekre, de mégis sokan tudtak nemet mondani.

Borítókép: Szabó István (Fotó: MTI)