– Tar Sándor író és szociográfus volt. A róla alkotott közéleti képet azonban mégiscsak meghatározza az, hogy 1978-tól besúgóként működik. Kényes és érzékeny téma az ügynökmúlt, de megkerülhetetlen. Milyen Tar-kép élt előtte az emberekben?
– Alapvetően munkás írónak és szociográfusnak tartotta a közvélekedés. Van ebben némi igazság, mert bár a kor legfontosabb irodalmi lapjai kértek tőle írásokat az Élet és Irodalomtól a régi Mozgó Világig, mégsem vett részt az irodalmi életben. A saját bevallása szerint is inkább a munkások között érezte jól magát. Köztük élt, róluk tudott írni. Ezért is tekintenek rá sokan elsősorban „munkás” íróként. S mivel írásaiban a munkások mindennapi életét mutatta meg nagyon pontosan, szociográfusnak könyvelték el. Amit csak erősített, hogy korábban a Mozgó Világ szociográfiai pályázatát nyerte meg. Pedig Tar szépíró akart lenni. Már a 60-as évek végén, amikor az NDK-ban dolgozott, egy regényt szeretett volna írni az élményeiből. A szociográfus magatartásmód és szemlélet teljesen hiányzott belőle. Nagyon jól mutatja, hogy nem tudta megírni a Magyarország felfedezése sorozat számára Leninvárosról készítendő szociográfiát.
– Tudjuk ennek esetleg az okát?
– Úgy tűnik, Tar egyszerűen nem tudott bánni a számára idegen anyaggal, pontosabban azzal, amihez nem kötötte személyes tapasztalat. Azzal és abból tudott íróként táplálkozni, amit átélt a munkások között. Ezért írhatta Esterházy Péter, hogy azok helyett beszél, akik nem tudnak beszélni. Részben jól látta, hiszen Tar írásai egy, a többségi társadalom számára láthatatlan világba engedtek betekintést, másrészt rosszul, mert Tartól idegen volt a képviseleti beszéd. Sőt, egyenesen irtózott ettől, mert ideológiai csapdát látott benne. Nem akarta a munkásokat megváltani. Etikai alapállás volt az övé, hozzájuk tartozott, s velük vállalt sorsközösséget. Ami megkülönböztette tőlük, hogy Tar képes volt reflektálni arra a helyzetre, amiben a munkások éltek. Meglátott olyan dolgokat is, amiket a munkások nem tudtak vagy nem akartak meglátni. Többségük nem olvasott szociográfiai munkákat, mert nem akart szembenézni mindennapi nyomorúságával és kiszolgáltatottságával. Tar viszont egyrészt meglátta ezeket az élethelyzeteket, másrészt úgy írt róluk, hogy szövegei időtlenek. Azt gondolom, ma is éppúgy értelmezhető írásokról van szó, mint az 1980-as vagy éppen 1990-es években.