Táncok és imák a Duna mentén
A 65 éves Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjével beszélgettünk.
A 65 éves Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Új helyszínen várják a szépirodalom, a történelem, a néprajz és a társművészetek iránt érdeklődő olvasókat.

Az Attila mellett fellép a hazánkba gyakran visszalátogató Our Hollow Our Home.

Ezzel a műsorral a közreműködő zenei együttes, a Koncertmuzsika Zenekar fennállásának 100 éves évfordulóját is ünneplik.

Hiteltelenül firtat fontos morális problémákat a Semmi című dán film.

Díjnyertes filmekkel, új magyar alkotásokkal és egy felújított klasszikussal érkezik a mozgóképes esemény.

A vasárnapig tartó rendezvény számos író-olvasó találkozóval várja az érdeklődőket.

A helyszínen feltárt leleteket mutatják be interaktív formában.

Ozzy Osbourne visszavonul a turnézástól. De tényleg… hát, talán.

A magyar nyelv napja alkalmából többnapos rendezvénysorozattal várják az irodalom kedvelőit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.

A 43 gólig jutó bakonyiaknak nem jelentett gondot a norvég Kolstad legyőzése.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.