Könnyen érthető kiadvány készült a János vitézből
A kötetet tanulásban és értelmileg akadályozott felső tagozatos diákoknak fejlesztették ki.
A kötetet tanulásban és értelmileg akadályozott felső tagozatos diákoknak fejlesztették ki.

A hangverseny azért fontos, mert erősíti a szeretteinkkel együtt eltöltött idő jelentőségét.

Transzszilván szemmel, összmagyar szívvel két vaskos kötetben.

Több mint ezer program várja a Veszprém–Balaton 2023 EKF látogatóit.

Nagy Judit textilművész munkáiból Személyes átváltozások címmel nyílt tárlat a Műcsarnokban.

Forrest kalandos sikertörténete rabul ejtette a nézőket.

Vajda Gergely karmester vezényletével tartja nagykoncertjét a Budapesti Filharmóniai Társaság.

Nemcsak felújítják az épületeket, meg is mutatják őket a nagyvilágnak.

Az Egyfelvonásos komédiák nem kevés tanulsággal szolgálnak a Nemzeti Színházban.

Gulyás Gergely a filmbemutatón kiemelte: Trianon ma is fáj minden magyarnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Azt is bevallotta, hogy amit mond, az „romantikus komcsi szöveg”.

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-i országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

A döntés túlmegy minden határon.

A kétszeres olimpiai bajnok úszó 2024 után ismét edzésbe állt.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.

Magyar modell = nap + atom + tárolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.