Megmérettek a múzeumok kiállításai
Öt helyre került a Pulszky Társaság által alapított az Év kiállítása 2022 díj.
Öt helyre került a Pulszky Társaság által alapított az Év kiállítása 2022 díj.

Izer Janka prózaíró első novelláskötete Ezért nem alszom nálad címmel jelent meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. kiadásában.

Filmes előadások, interaktív programok mellett két napon át az év legjobb, kamaszoknak szóló filmjeit vetítik.

Az intézmény egyik célkitűzése az volt, hogy a kortárs színművészetet megismertesse a magyar színjátszás múltjával.

A Hétköznapi kudarcok című film arra mutat rá, hogy mennyire kiszolgáltatottá válik egy nő, ha nincs mellette férfi.

Hazánk első hivatásos szimfonikus zenekara 1853. november 20-án adta első koncertjét Erkel Ferenc vezényletével.

A Rising Stars Európa legígéretesebb fiatal zenészeit hozza el a kontinens kiemelkedő kulturális intézményeinek színpadára.

Kiállítás nyílt Budafokon, a Magdolna Udvar Művészeti Galériában.

Tamburázó matiné a Söndörgővel, nem csak gyerekeknek.

Július 18-án a Sportarénában látható „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A négylábút búvártechnikával sikerült kihúzni a vízből.

Scherer Károlyt eltűntként tartják számon, de biztos, hogy meghalt.

Késésekre kell számítani az érintett vonalakon.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Megszólalt Párizs.

A berlini kormány árstopot fontolgat.

Szerdán 18 órakor rendezik az Egyiptom–Szenegál Afrika-kupa elődöntőt.

Előnye az átalakulásnak, hogy a holdingon belül a források könnyebben átcsoportosíthatók és optimalizálhatók belső hitelezéssel.

Florentino Pérez tűzoltásnak gondolja Álvaro Arbeloa kinevezését, akinek csak 2027 nyaráig szól a szerződése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.