– Egy csoportos kiállításnak legfontosabb üzenete mindig a sokszínűség – mondta Sinkó István.
– Ha a nézők belefeledkeznek ezekbe a színekbe, biztosan megtalálják a számukra legkedvesebb képet, amelyet elvisznek a lelkükben magukkal. Izgalmas csoportosításokat lehetett tenni ezen a kiállításon. Egyik csoport a tájképeké. Ez a legkézenfekvőbb téma, hisz fény, szín-színből kifejthető fény-gazdag formarendek, különös formák ábrázolásának terepe
– sorolta, majd kifejtette, hogy a csoportos kiállítás résztvevői közül sokan választották a tájat, mint kifejezhető formát.
Idézte Georg Simmelt, aki szerint a táj kivágat, elhatárolás az egységes és határtalan természettől, s ennyiben idegen a természet fogalmától. Ezen a kiállításon ezt az elhatárolódást Várhelyi Csilla és László Dániel egy-egy festménye képviseli. Rávilágított beszédében, hogy ez a csoportosítás általánosít, mert, míg Várhelyi Csilla a kollázs és a látványfestészet között balanszírozik, addig László Dániel a romantikusan expresszív tájfestés híve.
– A hagyományos, látvány utáni tájfestészetet Millavári Szilvia akvarellje jeleníti meg – mondta az elnök. Majd kitért a további csoportokra. Mint mondta, Majoros István a francia école de paris hatását mutató képet hozta a tárlatra, egy tájátírás érzékelhető az alkotásán. A következő a tanulmányszerű alkotás, melyet Dózsa-Tóth Sarolta enteriőrje, csendélete és portréja könnyed, akvarell művekkel képviseli. A figura az arc, alak Pállay József, Bakó Károly, Sebestyén Zoltán munkáiban érhető tetten. Hol álomszerű, hol illusztratív, hol disztopikusan szürreális körülmények, díszletek között láthatjuk az emberi alakot. Kiemelte, hogy Csobán András munkái között is felfedezhetünk egy szinte ázsiai meséket idéző portrét. Majd a további csoportosításban Hernusz Ágnes fotórealista munkáját elemezte, melyen a két alak egy geometrizáló lépcsőn helyezkedik el, így realitás és geometria kerül egységbe a művön. Beszélt Pállay József futókat ábrázoló munkájáról, ahol a mozgást finom spray technikával érzékelteti a művész.
Majd a nonfiguratív művekre tért rá, melyeket az álom, a meseszerűség, a megfoghatatlan jellemzi.
Ezek között láthatók Pető Márk, Kalas Zsuzsa, Herendy Péter és távolról Bátai Sándor alkotásai. Kaszás Réka konceptuális és a geometriát sem nélkülöző munkái közül egy képén a fotószerűen megfestett tájat mint izgalmas részletet is felhasználja. Herendy fényképezőgépét ecsetszerűen használva hoz létre festői absztrakciót.
– A kiállítás összképe mutatja, mennyi irány, mennyi koncepció, tendencia, felfogás jelenhet meg egy ilyen kis csoport kiállításán is
– összegezte Sinkó István. – Festői felfogások, világlátások és tanultság-képzettség-előképek egyaránt reflektorfénybe kerülhetnek. Így válhat teljessé egy mikrokozmikus bemutató, egy nagy egész festészeti gondolkodásának leképeződésévé. Tájékozódási pontok, kijelölése, az egyén orientációja a közös alkotói szellemeben. Szerencsések ezek a rendezésileg amúgy nagyon kényes, nehéz csoportos kiállítások, mert sokat adhatnak – s adnak is – a nézőnek. S talán maguknak a résztvevőknek is. Egymás munkáinak tükrében megmérettetni nem könnyű, mégis fontos és előre vivő lehetőség – foglalta össze az elnök.
Borítókép: : a tárlat (Fotó: Viszkocsil Dóra)
