Jenny élete párhuzamosan zajlik Forrestével, de amíg Forrest szerény szellemi képességei ellenére minden élethelyzetből győztesen jön ki, köszönhetően az édesanyjától (Sally Field) kapott szeretetteljes, becsületes, vallásos neveltetésnek, addig Jenny élete során folyton rossz társaságba keveredik, rossz döntéseket hoz. Végül azonban halálos betegen hazatér Forresthez, és gyermekük is születik. Tulajdonképpen szépen zárul a történet, annak ellenére, hogy Jenny meghal, hiszen Forrest, ha rövid időre is, de megkapja, amit szeretett volna, Jenny szerelmét, és a szerelmüknek gyümölcse is lesz, a kisfiuk.
Az öt legjobb Tom Hanks-film – Forrest Gump
Forrest kalandos sikertörténete rabul ejtette a nézőket.

Valóban meseszerű a történet, de a történelmi idővonalon elhelyezett, és a CGI technikának köszönhetően, zseniálisan az archív felvételekre is becsempészett főhős élete mégis közel került a nézőkhöz, azonosulni tudtak vele. A kasszáknál és a szakmánál is egyöntetű siker volt a film. Hat Oscar-díjat zsebelt be Zemeckis mozija, köztük a legjobb rendezést, legjobb férfi főszereplőt és a legjobb film elismerését is. Mint minden nagy alkotás, a Forrest Gump is megosztja a közvéleményt. Egyfelől hatalmas a rajongótábora, másfelől azonban jelentős kritikákat kap a mai napig is.
Az amerikai liberálisok egyenesen egy konzervatív (republikánus) kampányfilmnek tartják, hiszen a fehér, vallásos, vidéki kisember felemelkedését mutatja be, és a hagyományos értékek iránti tiszteletet. Ugyanakkor a liberális, szabados, kizárólag a pillanat örömével foglalkozó, drogokkal és alkohollal élő Jennyt negatív, sikertelen példaként ábrázolja.
Azonban a film nagyon fontos társadalmi kérdéseket is felvet, például a megbocsátás kérdését, lásd Gump barátját és társát, Dan hadnagyot (Gary Sinise), aki Vietnamban elvesztette a lábait, mégis egy vietnami nőt vesz el feleségül. De felhívja a figyelmet a háborús veteránok magára hagyottságára és a hippikultúra sötét oldalára (drog, agresszió, alkohol, depresszió) is. A Forrest Gump az évek során popkultúra részévé vált, számos idézet a filmből közszájon forog, úgy mint a Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle, A mamám mindig azt mondta, hogy az a hülye, aki mondja vagy éppen A halál is csak az élet része.
Néhány érdekes a filmmel kapcsolatban: Forrest Gump alabamai háza Mel Gibsonnak és családjának is otthont adott A Hazafi (The Patriot, 2000) című filmben; az iskolabuszos jelenetben, amikor Forrest találkozik Jennyvel, a szerelmével, Hanks lánya is látható, pontosan Jenny előtt ül; illetve a filmből kivágták azt a jelenetet, amikor Gump egy fiatal katonatiszttel pingpongozik, aki nem más volt, mint a későbbi amerikai elnök, George H. W. Bush.
A Forrest Gump nagyon szép film, igazi klasszikus, ráadásul talán Tom Hanks legjobb alakítása. Egy örökérvényű film, amely minden korosztály számára tartogat meglepetéseket, még többszöri megnézés után is. Első helye sorozatunkban mindenképpen indokolt.
Idővonal: A Forrest Gump című filmet 1994-ben mutatták be. Abban az évben, amikor a San Marinó-i Forma–1-es futamon halálos balesetet szenvedett a 34 éves, háromszoros világbajnok brazil autóversenyző, Ayrton Senna, és Brazília válogatottja megnyerte az Egyesült Államokban rendezett labdarúgó világbajnokságot. Marseille-ben kommandós akcióval ért véget az Air France utasszállító gépének 55 órás túszdrámája. A gépet december 24-én Algírban négy iszlám fegyveres kerítette hatalmába. Július 21-én hajnalban bomba robban a budapesti Mátyás-templom Halászbástya felőli oldalánál, senki sem sérül meg, de nagy anyagi károkat okoz a merénylet. Az év folyamán Szegeden, a Rókus-templomnál, valamint a Parlament XIX. kapujánál is pokolgépet robbantottak. Fodor Gábor országgyűlési képviselő kilépett a Fideszből, és az SZDSZ-hez csatlakozott. A magyarországi választásokat pedig Horn Gyula vezetésével a Magyar Szocialista Párt nyerte meg. (Wikipédia)
A jövő héten egy újabb remek színész filmjein keresztül folytatjuk tovább az utazásunkat a filmek világában.
Borítókép: Forrest Gump (Tom Hanks) egy padon ülve mesélte el kalandos életét (Forrás: UIP-Duna Film)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!