A boldogság nem eldöntendő kérdés

Értékválságtól szenvedő korunkban nagyon fontos, hogy szülessenek olyan alkotások, amelyek rávezetik a fiatalokat arra, hogyan lehet teljes, tisztességes, erkölcsös és boldog életet élni. A Semmi nem ilyen. Sem a könyv, sem a film. Az tény, hogy morális kérdések állnak a középpontjában a műnek, de az sem mindegy, hogyan foglalkozunk az erkölcsi kérdésekkel.

A Semmi arról szól, hogy mindezt egy nagy halomba összehordják a fia­talok áldozatként. Beáldozzák a szerelmet, a vallást, a kultúrát, mindent, amit a kultúrkörünk értéknek ismer el. 

A nézőnek pedig arra kellene rájönnie, hogy mindez mégiscsak érték, nem feláldozható. A mű viszont annyira iskolásra, didaktikusra sikeredett, hogy elmarad a katarzis, az üzenet nem megy át. Hiteltelen ugyanis a színészi játék, egyáltalán nem ismerjük meg a szereplők hátterét (szociológiá­ját). Egyáltalán nem ismerjük meg a szereplők motivációit, lelki erejét, lelki életét (pszichológiáját), így viszont érthetetlen, hogy ki miért tesz vagy nem tesz valamit. Talán csak a fiziológiájuk az, amely kidolgozott, ám ez édeskevés. Gyenge az operatőri munka és a rendezés, amely segíthetné az alkotókat az üzenetek megformálásában. 

Ez a mű nem képes átadni, ­miért nem dobhatjuk szemétdombra kultúránk legfontosabb értékeit.

Leginkább azért, mert rossz a kiindulópontja, ugyanis, ha nem értékcentrikus a gyerekek nevelése, hogyan is várhatnánk el, hogy bármi is fontos legyen nekik. A semmiből nem lesz semmi.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Vertigo)