Cserháti Zsuzsa elveszettnek hitt felvételei jelentek meg
Az anyagot a 2003-ban elhunyt énekesnő születésének 75. évfordulóján mutatták be.
Az anyagot a 2003-ban elhunyt énekesnő születésének 75. évfordulóján mutatták be.

Az együttes május 13-án lép fel a Barba Negrában

A Bolyki Tamás Quartet új lemeze amolyan útjelző a mában.

A zenekar korábban csak CD-ken, illetve kazettákon adott ki lemezeket.

A Mini, a mester művei mellett, saját dalt is feldolgozott.

A világ sötét alagútba jutott, a zenész feladata utat mutatni.

Ozzy Osbourne visszavonul a turnézástól. De tényleg… hát, talán.

A rock és a metal mezsgyéjén mozgó, kemény, gitárcentrikus lemezzel jelentkezett az MZ Projekt.

Most először jelent meg vinyl formátumban a Beatrice 1979-ben készült demofelvétele.

A zenészek öt napot dolgozhattak a legendás londoni stúdióban. Lobó-Szalóky Lázárral és Ferenczi Bettina Bebivel dobossal beszélgettünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hirtelen csend jött az ordibálás után.

Csepel polgármestere szerint a peremkerületekre sokkal kevesebb figyelmet fordít a fővárosi önkormányzat.

Olyan jelöltek futottak be Baranyában, akik mögött egyértelműen és világosan felbukkan az MSZP egykori legerősebb emberének árnyéka.

Három súlyos társadalmi következménye is lenne Magyar Péterék megszorításának.

A migrációs és menekültügyi paktum 2026. június 12-én lép hatályba.

A cél: Kijev védelmének megerősítése.

A magyar delegáció ma Törökországban tárgyal.

A baloldali politika eredménye: elsősorban a magas energiaárak miatt, főként a kis- és középvállalkozások körében nőtt a bedőlések száma.

Most jöttek rá a tudósok, hogy miként tehette ezt.

A segélyhitel esetén pontos pénzügyi elszámolással tartozna a főváros.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.