Éppen ezért aggasztó, hogy a kereskedelmi és ideológiai szempontból meghatározó észak-amerikai kontinenst uralma alá vette a sok esetben borzalmas hip-hop, az erőszakosan dögösködő plasztik R’n’B és a számomra, 48 éves boomer számára definiálhatatlan, dallammentes egyéb őrületek. Megvolt a generáció, akik vihették volna a bölények örökségét, de a Linkin Park-korosztály konkrétan eltévedt, és nincs, aki vigye a zászlót.
Nem a Metallica, a Guns N’ Roses, az Aerosmith vagy az AC/DC feladata utat mutatni. Örüljünk, hogy még egyáltalán léteznek!
És nem is az Extreme-é lenne a meló. De a bostoniak elvállalták. Az 1990-ben üstökösként berobbanó, a More Than Words balladával az egész világot letaroló banda tizenöt év után rúgta be az ajtót új lemezzel, a Sixszel, ami egészen elképesztő módon a hatodik a sorban. Ez a műfaj már csak olyan, hogy szerette ráaggatni a címke mellett a felelősséget is azokra a tehetségeire, akik emlékeztették valamelyik istenségre. Így lett az egyik Eddie Van Halen-utód a sorban Nuno Bettencourt, a csapat alapító-gitárosa, az ő esetében joggal.
A zenekar akkor, 1990-ben a második lemezével jelentkezett be aktuális szupersztárnak, és minden adott is volt: excentrikus énekes, jó dalok, egzotikus és virtuóz gitáros és egy betalált lassú dal a poprádióknak és az MTV-nek. A hiba azonban az év volt. 1990-ben jött el a vége a hajbandák korának, amit akkor gúnyként használtak, mára azonban köztudott, mennyi zseniális, zeneileg beleköthetetlen produkció született, arról nem is beszélve, hogy a közepesen ismert befutott zenekarok eredeti lemezei aranyárba kerülnek gyűjtői körökben.
Néhány évvel később leigazolta Gary Cherone énekest a Van Halen egy lemez erejéig, viszont az utána jövő próbálkozás már a 2000-es évek modern rockérájában labdába se tudott rúgni, így az Extreme eltűnt a radarról. Nuno Rihanna turnégitárosa lett, a történetet szinte befejezettnek tekinthettük.
Míg el nem jött az idei év. Nuno azt nyilatkozta, hogy lehet, hogy sok a tizenöt év parkolópálya, de minek jöjjön elő olyan dalokkal, amik őt sem izgatnák. Erre pár hónap leforgása alatt unortodox módon ránk szabadítottak 4 (!), azaz négy videóklipet, az ember csak kapkodta a fejét rögtön az elsőn, a Rise-on.
Azt eddig is tudtuk, hogy Nuno egy ufó, de ami ebben a dalban, annak szólójában történik, az túlmutat egy sima bravúron.
Az hagyján, hogy szakemberek, ismert gitárosok, gitároktatók és szobagitárosok egymás után jelentkeztek elemző videókkal, amiben istenítik a visszatérő bandát és Nunót, de ez nem csak egy zenei látványpékség. Nuno egy mindent eljátszott világba hozott gitárforradalmat. Gyakorlatilag lehetetlen ma már újat mutatni. Maximum kevésbé feltűnően lehet lopni vagy hommage-t készíteni. Meg kell nézni/hallgatni a Rise-t, egyszerűen nem lehet szavakba önteni!
