Éppen ezért aggasztó, hogy a kereskedelmi és ideológiai szempontból meghatározó észak-amerikai kontinenst uralma alá vette a sok esetben borzalmas hip-hop, az erőszakosan dögösködő plasztik R’n’B és a számomra, 48 éves boomer számára definiálhatatlan, dallammentes egyéb őrületek. Megvolt a generáció, akik vihették volna a bölények örökségét, de a Linkin Park-korosztály konkrétan eltévedt, és nincs, aki vigye a zászlót.
Nem a Metallica, a Guns N’ Roses, az Aerosmith vagy az AC/DC feladata utat mutatni. Örüljünk, hogy még egyáltalán léteznek!
És nem is az Extreme-é lenne a meló. De a bostoniak elvállalták. Az 1990-ben üstökösként berobbanó, a More Than Words balladával az egész világot letaroló banda tizenöt év után rúgta be az ajtót új lemezzel, a Sixszel, ami egészen elképesztő módon a hatodik a sorban. Ez a műfaj már csak olyan, hogy szerette ráaggatni a címke mellett a felelősséget is azokra a tehetségeire, akik emlékeztették valamelyik istenségre. Így lett az egyik Eddie Van Halen-utód a sorban Nuno Bettencourt, a csapat alapító-gitárosa, az ő esetében joggal.
A zenekar akkor, 1990-ben a második lemezével jelentkezett be aktuális szupersztárnak, és minden adott is volt: excentrikus énekes, jó dalok, egzotikus és virtuóz gitáros és egy betalált lassú dal a poprádióknak és az MTV-nek. A hiba azonban az év volt. 1990-ben jött el a vége a hajbandák korának, amit akkor gúnyként használtak, mára azonban köztudott, mennyi zseniális, zeneileg beleköthetetlen produkció született, arról nem is beszélve, hogy a közepesen ismert befutott zenekarok eredeti lemezei aranyárba kerülnek gyűjtői körökben.
Néhány évvel később leigazolta Gary Cherone énekest a Van Halen egy lemez erejéig, viszont az utána jövő próbálkozás már a 2000-es évek modern rockérájában labdába se tudott rúgni, így az Extreme eltűnt a radarról. Nuno Rihanna turnégitárosa lett, a történetet szinte befejezettnek tekinthettük.
Míg el nem jött az idei év. Nuno azt nyilatkozta, hogy lehet, hogy sok a tizenöt év parkolópálya, de minek jöjjön elő olyan dalokkal, amik őt sem izgatnák. Erre pár hónap leforgása alatt unortodox módon ránk szabadítottak 4 (!), azaz négy videóklipet, az ember csak kapkodta a fejét rögtön az elsőn, a Rise-on.
Azt eddig is tudtuk, hogy Nuno egy ufó, de ami ebben a dalban, annak szólójában történik, az túlmutat egy sima bravúron.
Az hagyján, hogy szakemberek, ismert gitárosok, gitároktatók és szobagitárosok egymás után jelentkeztek elemző videókkal, amiben istenítik a visszatérő bandát és Nunót, de ez nem csak egy zenei látványpékség. Nuno egy mindent eljátszott világba hozott gitárforradalmat. Gyakorlatilag lehetetlen ma már újat mutatni. Maximum kevésbé feltűnően lehet lopni vagy hommage-t készíteni. Meg kell nézni/hallgatni a Rise-t, egyszerűen nem lehet szavakba önteni!
És hogy mi mindennek a jelentősége? Mi a jelentősége a műfaj iránt lojális rajongók irányába? Hogy a Rise dal, illetve a sorban utána jövők, például a Banshee tollazat hiányában is headbangelésre készteti e sorok íróját az autóban. És ez egyáltalán nem nevetséges és véresen komoly. Egy öreg vagy középkorú rocker ma sajnos csak a fiatalabb korában megismert alapvetésekre rázza magát. AC/DC, Led Zeppelin, Iron Maiden, Def Leppard, Bon Jovi.
A 2000-es évekből Good Charlotte, Papa Roach, Nickelback vagy a Linkin Park okoz még hasonló elektromos kisülést. Erre jön az Extreme, akik pont annyira ismertek, mint amennyire nem, akiknek nehezen hiszem, hogy itthon vagy Európában kifejezett rajongótábora lenne, és leszakítják az ember fejét őszinte, dögös, groove-okkal teli, slágeresnek sem mondható dalokkal. Hogy a barátokkal egymásnak küldözgetjük a klipet, az nem normális dolog 2023-ban, akkor, amikor minden instant elérhető. Neked mi volt az utolsó olyan zene, amit ismétléses játszáson hagytál és új? Nem emlékszel? Nem csodálom. És a levegő csak forr és forr… A CD-t pedig megvásároltam. Mert birtokolni akartam.
Hátha kordokumentum lesz egyszer, hogy jött az Extreme és 15 év után visszaadta a hitet a műfajnak és rajongóinak. Ami ezen a lemezen megtörténik, az azon pillanatok sora, amelyek miatt gyerekként üres kazettákra spóroltunk, hajat növesztettünk, amelyek miatt azt hittük, jobban csajozunk, és ami most felnőttként szakít ki minden jó ízlésű rockert az értelmezhetetlen zenei f…stengerből, és reményt ad arra, hogy ne a nosztalgia legyen az egyetlen menekülési lehetőség egy jó hifivel vagy fülessel.
Borítókép: Extreme (Forrás:/Facebook)
