Egymáshoz rövid az út – Új lemezzel jelentkezik a Magashegyi Underground
Az együttes hét év után idén decemberben ad ki új lemezt.
Az együttes hét év után idén decemberben ad ki új lemezt.
Ez az együttes utolsó olyan albuma, amelyen kizárólag új dalok szerepelnek.
Exkluzív Magyar Nemzet-interjú a harmincéves szólózenészi pályafutását ünneplő művésszel.
Megjelent Paár Julcsi Rókatánc című albuma.
Az őszi hangulatokat foglalta dalba.
Úgy tűnik, a dalok esetében is igaz: a legtartósabb kapcsolatok gyerek- és kamaszkorban jönnek létre.
Az új lemez első dalát már közzé is tette a legendás brit banda.
Az album a Fonó gondozásában jelent meg 2023 májusában.
Visszatért a bostoni Extreme és bekötötte az infúziót a műfajba.
Az anyagot a 2003-ban elhunyt énekesnő születésének 75. évfordulóján mutatták be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Az amerikai elnök korábban nem kímélte ukrán kollégája stílusát.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.