Litvániában is a magyar családpolitika a minta
A konzervatív mozgalom elnöke, Raimondas Grinevicius köszönetet mondott azért, hogy Magyarország jó példával jár elől.
A konzervatív mozgalom elnöke, Raimondas Grinevicius köszönetet mondott azért, hogy Magyarország jó példával jár elől.
Arra panaszkodnak, hogy túl sokba kerül az országnak a csúcstalálkozó.
Gitanas Nauseda szerint Peking nem tud hiteles közvetítő lenni Kijev és Moszkva között.
Vilnius nem szándékozik elállni attól a javaslatától, hogy vezessenek be szankciókat a Roszatom ellen – közölte a litván külügyminiszter kedden.
Az orosz állampolgárokat alapos ellenőrzésnek vetik alá a határon, hogy megállapítsák, nem jelentenek-e veszélyt a nemzetbiztonságra.
Újabb durva diszkrimináció Brüsszeltől a kiskorúak védelme miatt.
A szándékot már januárban bejelentették, mivel a 2006-ban aláírt megállapodást nem tartják végrehajthatónak.
Az Amber Grid adatai szerint a sérült vezetéken átmenetileg leállt a gázszállítás Lettország felé is.
Lettország után Litvánia és most Észtország is leállította az Oroszországban „idegen ügynöknek” minősített tévécsatorna műsorszolgáltatását
A két ország vezetője Kijevben tárgyalt, ahol hangsúlyozták, „növelni kell a katonai és pénzügyi támogatást”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.