Huszonöt éve hunyt el Gyökössy Endre református lelkész
Válogatás az elhunyt református lelkész és pszichológus írásaiból.
Válogatás az elhunyt református lelkész és pszichológus írásaiból.

Dr. Haynal Imre egyetemi tanárt a Budapesti Orvostudományi Egyetemen viselt tanári állásából a Kádár-kormány bocsátotta el.

Az Országház elkészítéséhez több mint félmillió faragott kődarabot használtak fel, a falazatokba pedig negyvenmillió téglát építettek be.

Ha kritikus alkot valamit, egy verset, vagy egy regényt, akkor közvetve, a kritikájáról tesz vallomást.

Százötven éve, 1872. szeptember 29-én hunyt el Déry Istvánné Széppataki Róza, az első magyar opera-énekesnő.

1872. szeptember 23-án született Richter Gedeon magyar gyógyszerész.

Téry Ödön, a magyar turizmus egyik megalapítója egy 1899-ben írt cikkében a hazai turistaviszonyokról értekezik.

A gépies felvétel és a szabad színezés soha össze nem egyeztethető ellentétben vannak egymással.

Bendefy László könyvéből kiderül, hogy XXII. János Gyeretyánt Magyarország katolikus fejedelmei, királyai leszármazottjának” nevezte.

Hétszázötven éve, 1272. augusztus 6-án hunyt el V. István magyar király.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.