Veszedelmes turistaviszonyok

Téry Ödön, a magyar turizmus egyik megalapítója egy 1899-ben írt cikkében a hazai turistaviszonyokról értekezik.

Pilisszentkereszt, 2016. február 7. Dr. Téry Ödön (1856-1917) orvos, a magyar turistamozgalom egyik megalapítójának emlékmûve a Visegrádi-hegység legmagasabb pontján, a Pilisszentkereszthez tartozó Dobogókõn, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, a Báró Eötvös Loránd menedékház közelében a kilátóteraszon. A dombormû Krisztián Sándor szobrászmûvész 1926-ban felavatott alkotása. MTVA/Bizományosi: Lehotka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Lehotka László

Éppen 40 évvel ezelőtt dr. Rómer Flóris, a hírneves régész, a midőn mint győri főgimnáziumi tanár a Bakonyba tett gyakori tanulmányi kirándulásainak eredményét közzétette, a következő szavakra fakadt ki: „a magyarnak […] öröktől örökig nyavalyája, hogy a szépet és kellemest, mit tőszomszédjában találhatna, mindég hónán kivül kereste”. 

Azt hiszem, nem tévedek, hogy ha Rómer szavainak igazságát még a jelenben is alkalmazhatónak vélem s azt tartom, hogy honfitársaink legtöbbjének most is az a baja, mit Rómer éles szemeivel már 40 évvel ezelőtt felismert: inkább idegenben, mint itthon keresik „a szépet és kellemest” – már, ha egyáltalában „a szép és kellemes” iránt érdeklődnek. 

Mert sajnos, igen gyakran tapasztalhatjuk, hogy – legalább a turista szempontjából vett – szép és kellemes iránt a legkevésbbé sem érdeklődnek. Lehet az ilyenek tőszomszédságában a legérdekesebb vidék is, azt távolról sem ismerik s így nem is tudnak a hozzájuk fordulóknak felvilágosítással, tanácscsal szolgálni. Az azonban mégis különös, hogy az ilyenek között lehet olyant találni, ki meleg érdeklődést mutat a turisták iránt. 

Csakhogy nincs benne köszönet. Az ilyen, magát az intelligenciához számítani akaró, azzal fogadja az úton elcsípett turistát, hogy „az már mégsem szép, hogy az urak csak a falun mennek keresztül, de hozzám, legalább egy pohár borra, sohasem néznek be”. Tehát jó volna a turista ivótársnak, esetleg kártyakomponistának. 

De ha az ilyen meg is látja, hogy a lakóhelyén itt vagy ott elhelyezett turistatáblákat már majdnem egészen lefeszegették, nem értesítené az az érdekelteket, még kevésbbé pedig gyakorolna annyi figyelmet a turisták iránt, hogy a fityegő táblát pár szöggel megerősíttetné.

[…] Az olyan lelkesítő szavak pedig, mint a minőkkel ugyancsak báró Eötvös Loránd jellemzi a turistát, amidőn így szól: „Turista az, ki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepette álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek, s aki ez álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi–keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi” ismétlem, ily lelkesítő szavak, kevés hatást szoktak gyakorolni. 

De ha a most idézett szép szavakon valaki mégis fellelkesülne, a turistáskodással megismerkedni kívánna, nagyon könnyen megeshet, hogy csakhamar kedvét szegik azok a viszonyok, melyeket az imént említett második kategóriába soroltak – ugyanis azok, kikre a turista utalva van – teremtettek meg s tartanak fenn.

Mert sajnos, hazánk idegenforgalmi viszonyaiban sok hiba, illetve hiány s tökéletlenség tapasztalható.

[…] Elsősorban az ellátási viszonyokról van szó. E téren sem igen történt haladás. Nem-e lehet Rómer következő szavait most 40 év után is, hazánk sok vidékére alkalmazni? 

„Aki Magyarhonban az országúttól félre eső tájékokon utazott, ha csak mint a menageristák vagy panoramisták mindjárt egész bútorozott szobát s jól felszerelt konyhát – mintha egy novarai expeditióra készülne – nem hurczol magával, jól tudhatja, mit tesz minálunk korcsmába szállni […] 

De milyenek sokszor még kisvárosi szállodáink is? mily rondák a szobák és folyosók, mily rongyos és piszkos a bútor, mily figyelem- és kényelem nélküli a szolgálat úgy, hogy az utazó sokszor inkább az első kéményes házba, mint ilyen vendéglőbe térne be. Fogadnak biz ezek is vendégeket, de leginkább csak olyanokat, kik bort és pálinkát isznak és egyebet nem igen kívánnak. De azután ha másféle szálló jön, épen úgy neki esnek, mint bútoraikban rejlő kiéhezett férgeik.”

(Téry Ödön: Hazai turistaviszonyainkról. Turisták Lapja, 1899/3. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

Százöt éve, 1917. szeptember 11-én hunyt el Téry Ödön orvos, természetjáró, a magyar turizmus egyik megalapítója, a Pilis, a Börzsöny, a Tátra turisztikai felfedezője.

Borítókép: Dr. Téry Ödön (1856–1917) orvos, a magyar turistamozgalom egyik megalapítójának emlékműve a Visegrádi-hegység legmagasabb pontján, a Pilisszentkereszthez tartozó Dobogókőn, a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Báró Eötvös Loránd menedékház közelében a kilátóteraszon (Fotó: MTI/ Lehotka László)