A kár itt is jelentős.
A Pilisi Parkerdő, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület időről időre felhívja a figyelmet az értelmetlen károkozásokra. A pandémia idején például számos tanösvényt rongáltak meg, táblákat és padokat vertek szét ismeretlen tettesek, a szemetelés pedig általánosnak mondható a hazai erdőkben.
Szakértők szerint egyértelmű probléma a tájékoztatás és a nevelés hiánya.
Két évvel ezelőtt például egy 29 éves magyar férfi próbálta nevét belevésni a római Colosseum falába. Akkor érték tetten, mikor szállodai kulcskártyájával tíz centiméteres T betűt rajzolt. A férfi azt nyilatkozta, nem tudta, hogy ez tilos, mivel a falakon rengeteg a felirat, ezért úgy gondolta, miért ne hagyhatná ő is ott a kézjegyét. Nem volt tisztában azzal, hogy a feliratok évszázadokkal korábban kerültek a falakra.
Az oktatási színvonal csökkenésének hatásai egyre hangsúlyosabban mutatkoznak meg. Pszichológusok szerint észrevehető emellett a liberális gyereknevelés hatása is, amely szerint a fegyelmezés csak speciális esetekben és formában helyes, azonban számos szülő még ezeket is csak ritkán tartja be, így a gyerekek sok esetben semmilyen korlátozást nem tanulnak meg – a „semmit a kéznek” elvet sem. Ráadásul a filmek sem fordítanak elég figyelmet a problémára. Nemrég mutatta be például az Amazon Prime A tizenhármak című mozit, amely a 2018 nyarán egy thaiföldi barlangban rekedt fiú focicsapat megmentésének történetét meséli el.
A veterán rendező, Ron Howard hiába alkotta meg a 2013-as Hajsza a győzelemért óta legjobb filmjét, és ragaszkodott a dokumentumfilmes alapanyaghoz, mégis csúszott szemléleti hiba a moziba: amikor a fiúk bemennek a barlangba, lelkesen fogdossák végig a cseppköveket.
Az egyébként pozitív figuraként bemutatott edzőjük ahelyett, hogy rájuk szólna, ugyanígy tesz.
– Dolgoztam múzeumban, és azt láttam, hogy ha az ember ellenőrzött körülmények között néz meg egy tárlatot, akkor elég az erőteljesebb rászólás, és már nem akar benyúlni a láncon, hogy megsimogassa az angyalt – mondja el Szarvas Mónika műtárgyvédelmi asszisztens, a kisvárdai vár felújításának építésvezetője.
– Barlangtúrákat is vezetek – teszi hozzá Vozák László műemlékvédelmi szakmérnök, a felújítás felelős műszaki vezetője –, és bizony rá kell szólni a látogatókra, hogy nem fogdossuk a cseppköveket. Nevelhetők az emberek. A legnagyobb károk a nemtörődömségből származnak. Például amikor régi polgári házat újítottunk fel, éppen elkészültünk a főlépcsővel, amikor jött egy filharmonikus, aki egyenként húzta végig a lépcsőfokokon a hangszerdobozát, mindent letört, ami az útjába került. A fali mozaikburkolatnak is nekiütötte a hangszerdobozt, és bele sem gondolt, ez milyen munkamennyiségi és anyagi károkat okoz.
– Ezért is volt különösen megrázó látni, milyen pusztítást művelt a tűz a várban. Nem is a lángok okozták a legnagyobb gondot, hanem a füst.
A restaurátor már elkészült a freskókkal, kész volt a villanyszerelés is, még a kőműveseinknek volt némi javítanivalójuk, amikor felcsaptak a lángok. A freskókat teljesen beterítette a füst. Ilyenkor az a probléma, hogy a megtisztított, helyreállított felületen speciális anyagokat alkalmaz a restaurátor, amelyek egyáltalán nem biztos, hogy kompatibilisek a füstnyom eltávolításához szükséges anyaggal – mutat rá Szarvas Mónika.
A történtek nyomán kérdés, hogy folytatódhat-e a kisvárdai vár felújítása, mivel az anyagi fedezetet az eredeti beruházásnak megfelelően számolták ki.
Hasonló baj történt nemrég Szegeden is, ahol a Hősök kapujánál található freskók felújítására évek óta várt a város, a munkálatok idején azonban valaki fekete, piros és kék festékkel kente össze a falképeket, illetve obszcén jeleket festett a felületre. Philip Zimbardo pszichológus, szociológus szerint az értelmetlennek tűnő vandalizmus mögött szociológiai okok állnak, elsősorban az, hogy a társadalom pozitív dolgokat társít ahhoz, hogy valaki nyomot hagy a történelemben, így a vandál – modern Hérosztratoszként – úgy gondolja, nem fogja elfelejteni a társadalom, ha otthagyja kézjegyét.
Ezt bizonyítják az olyan esetek, mint mikor például 2013-ban Luxorban egy kínai tinédzser a háromezer-ötszáz éves templomra graffitizte fel, hogy „Ding Jihao itt járt”, vagy amikor 2019-ben a Chicago egyik jelképének számító Bab szobrot festette össze hét ember. 2020-ban egy kanadai és egy brit turista szintén graffitivel hagyta ott névjegyét a thaiföldi Csiangmaj egyik XIII. századi templomán, illetve szintén két éve egy amerikai turista a
Mayflower hajóval való megérkezés négyszázadik évfordulójára készülő Plymouth-sziklát festette össze.
Kevésbé magyarázhatók meg az olyan rongálások, mint amikor 2008-ban a Húsvét-szigeteken egy finn turista letörte az egyik szobor fülcimpáját, hogy szuvenírként vigye haza. Az arizonai Saguaro Nemzeti Parkban 2020-ban tört le valaki nyolc darab tízméteres óriáskaktuszt. (A saguaro kaktuszok alig négy centit nőnek életük első nyolc évében.) Legutóbb Olaszországban történtek megdöbbentő esetek. A Spanyol-lépcsőn 2018 óta ülni sem szabad, miután 2015-ben 1,5 millió euróért helyreállították. Két amerikai turista viszont lelökte rajta a rollerét. Két héttel korábban egy szaúd-arábiai férfi Maseratival hajtott végig a lépcsősoron. Egy argentin férfi a Piazza Venezián reptette drónját, amely a XV. századi palota tetejére zuhant.
Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy különbség van csodálatból adódó rongálás és szándékos károkozás között.
Derdák Éva restaurátor például nem lát abban problémát, hogy a Duna-korzón lévő Kiskirálylány szobrot vagy a bazilikához közeli rendőrszobrot a turisták különféle helyeken megérintik, ezáltal a bronzszobrok adott része kifényesedik. A szándékos rongálást ugyanakkor ő is szomorúnak tartja.
