A professzor, aki zsidókat mentett és az ’56-os forradalom mellett is kiállt

Dr. Haynal Imre egyetemi tanárt a Budapesti Orvostudományi Egyetemen viselt tanári állásából a Kádár-kormány bocsátotta el.

Hogyan jellemezné Haynal professzort?
– Hadd mondjam el róla mindenekelőtt, hogy nagy, humanista műveltségű tudós. Egyébként erdélyi ember, Besztercén született, az ottani vármegyei főorvos fia. Latin és görög műveltsége bámulatos. Ógörög eredetiben olvasta az Iliászt és az Újtestamentumot. Szórakozásként Horatius ódáit olvasta, kedvence Catullus volt. Viziteken is sűrűn idézte Catullust, és igen csodálkozott, ha a tanársegédek nem tudták folytatni ott, ahol ő abbahagyta. Klasszikus humanista műveltsége nem egyoldalú. Jól beszélt németül, angolul, franciául és olaszul. Mikor Kolozsvárra került, elkezdett románul tanulni, és egészen jól el is sajátította a nyelvet. Nem öncélú tanulás volt ez nála, szerette, ha román betegeivel anyanyelvükön beszélgethetett. Úgy vélte, hogy az orvos csak a beteg anyanyelvén kerülhet közel a pácienséhez, gyógyító igyekezete csak így lehet eredményes. Tőlünk, tanársegédeitől is megkövetelte, hogy román betegeinkkel románul, a németekkel németül beszéljünk.

[…] És az ember Haynal Imre?
– Bátor ember volt világéletében, így jellemezhetném. Végigharcolta az első világháborút, azután végezte el az orvosi fakultást.

Bátorsága különösen 1944-ben, a zsidóüldözések időszakában mutatkozott meg. Nem is gondolt arra a veszélyre, aminek kiteszi magát.

Az orvosnak hivatása az emberek megmentése, a betegségektől is, az embertelenségektől is. Ezt vallotta. Emlékszem, hogy egy alkalommal antiszemita tüntetők vonultak végig a kolozsvári Mikó utcán, és az egyik zsidó medikus eltávolítását követelték. Haynal professzor kiállt klinikája elé a dombra, s dühösen lehordta a hőbörgő diákokat: mi orvosokat nevelünk, nem gyilkosokat. Miféle orvos lesz abból, aki különbséget tesz ember és ember között, és más emberek eltiprására tör?

A Haynal-klinika kiknek nyújtott menedéket a halálba hurcolás elől?
– Nagyon sok üldözött zsidó jött a Haynal-klinikára, de ugyanígy Miskolczy Dezső pszichiáterprofeszszor, Klimkó Dezső sebészprofesszor klinikáira is. Ők hárman jó barátok voltak. Kolozsvárott a klinika a legbiztosabb menedék volt akkoriban. Egy orvosi bizonyítvány az életet jelentette. Haynal profeszor mindig azt mondta: a betegségben, a halálban mind egyformák vagyunk, egyetlen embernek sincs joga a másik ember életét elvenni. 1944 tavaszán klinikánk tele volt üldözöttekkel. Eltúlzott diagnózis, pajzsmirigy-túlműködés. Az állandó ideges állapot ezt könnyen kiválthatja.

Az alapanyagcsere meghatározásánál mi, tanársegédek – Lövei doktor és jómagam – nagyon „jóindulatúan” számítottuk ki az eredményt. Vagyis: a bujdosó továbbra is bennmaradhatott. Tudtommal a klinika fekvő betegei közül senkit nem vittek el. A bújkáló zsidókon kívül itt mentegettük például a román Raul Sorbant is, a mostani ismert műkritikust. Hol a Haynal Imre, hol a Miskolczy Dezső professzor klinikáján feküdt.

Emlékszem, egy ízben a Gestapo meglepte a klinikát, beteg zsidókat akart elhurcolni. Őszintén szólva, nagyon megijedtünk.

Haynal professzor bátran szembeszállt velük, és egyetlen betegét sem engedte elvinni.

Csodáltuk a bátorságát. Ismétlem: Haynal Imrét nagy tisztelettel emlegetik ma is egykori megmentettjei vagy ismerősei. Csupán Raul Sorban kivétel, ő az újabb, immár magyar vészkorszakban, a Ceau­sescu-diktatúra idején magyarellenes vádak koholásával, tények szándékos eltorzításával kapcsolódott be a román nacionalizmus uszító kórusában minden ellen, ami magyar. Haynal Imre volt annyira bölcs, hogy megbocsátóan mosolygott volna ezen, és eszébe sem jut, hogy kár volt saját szabadságát kockáztatnia Raul Sorban mentéséért. A professzor ugyanis csakugyan humanista volt…
(Új Ember, 1990. március 18.)

*
1958 elején egy viharos kari ülésen Haynal Imre meggyőződését kimondani kényszerült, ami röviden abban summázható, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem forradalom zajlott le Magyarországon. Haynal Imre ezen egyértelmű állásfoglalásának súlyos következményei lettek. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar Tanártestülete 1958. február 17-én összeült, és ezen ún. rendkívüli tanácsülés Haynal Imre ügyében határozatot hozott. A tanácsülésen felvett jegyzőkönyv első sorai a következőképpen hangzanak:

„Dékán (Dr. Babics Antal egyetemi tanár) a rendkívüli kari tanácsülést megnyitja, üdvözli a megjelenteket. Jelentik, hogy az ülés egyetlen napirendi pontja: elnöki bejelentés. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány 1958. február 13-án tartott ülésén hozott határozata alapján dr. Haynal Imre egyetemi tanárt a Budapesti Orvostudományi Egyetemen viselt tanári állása alól azonnali hatállyal felmentette.”

Fél évre rá Haynal Imre és Kádár János levelet váltottak. Kádár János leveléből egyetlen mondatot idézek:

De ha Ön ebben a rendszerben oktatói tisztséget vállalt, nem volt joga ahhoz, hogy tanítványai lelkét mérgezze, akik ennek az államnak serdülő polgárai.

Haynal Imre is olyasféle eszmékkel „mérgezte meg” az ifjúságot, mint annak idején Szókratész, aki vizsgálódásait kifejezetten az etikára korlátozta. Nem véletlen ezért, hogy jellegzetes szimbóluma a „daimonion”, a lelkiismeret volt, amely távol tartotta őt a rossztól és a jó felé irányította.

Élete végén azzal vádolták, hogy nem tiszteli az isteneket és hogy megrontja az ifjúságot. Bevádoltatásának valódi oka azonban az volt, hogy mindent és mindenkit bírált, így végül teljesen magára maradt.

(Ring, 1992. július 29. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

Százharminc éve, 1892. november 12-én született Haynal Imre orvos, belgyógyász, endokri­nológus és egyetemi tanár.

Borítókép: Dr. Haynal Imre professzor (Forrás: mandiner.hu)