Csapataink harcban állnak
Az ország népe 1956. november negyedikén a kora reggeli órákban a rádióból értesült a Magyarországot ért szovjet fegyveres intervencióról. Hajnali öt óra húsz perckor Nagy Imre miniszterelnök rövid, drámai hangú szózatban közölte ország-világgal a hitszegő szovjet támadás tényét: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!"

Mind az ország lakosságát, mind pedig a politikai vezetést váratlanul érte a brutális szovjet katonai offenzíva, hiszen a Nagy Imre-kormány 1956. november elsején miután deklarálta az ország semlegességét, és a Varsó Szerződésből való kilépését, a semleges státus elismeréséért az ENSZ-hez fordult.

Jurij Andropov szovjet nagykövet (később a KGB elnöke, majd 1982 és 1984 között az SZKP főtitkára) a kulisszák mögött készülődő szovjet fegyveres beavatkozás cinikus elleplezésére tárgyalást ajánlott Nagy Imrének a Magyarország semlegességével kapcsolatos politikai kérdések, valamint a csapatkivonás részleteinek megbeszélésére.
November másodikán ennek jegyében meg is kezdődtek a szovjet csapatkivonásról szóló tárgyalások a Parlamentben, amelyen elvi egyezség jött létre a Magyarországon állomásozó szovjet seregtestek többlépcsős kivonásáról. Abban is megállapodtak, hogy a csapatkivonás technikai részleteiről másnap, november harmadikán tovább folytatják a tárgyalásokat a szovjet déli hadseregcsoport tököli főparancsnokságán.
Nem mindenki bízott azonban a szovjet tárgyalási szándék őszinteségében. Csapdát sejtve, a november másodikán honvédelmi miniszterré kinevezett és frissen vezérőrnaggyá előléptetett
Maléter Pál tábornoknak több tiszttársa is azt javasolta, hogy ne menjen ki Tökölre,
hanem inkább ő kéresse be a Parlamentbe a szovjet katonai delegációt. Noha Maléter maga is tisztában volt a reá leselkedő veszéllyel, úgy vélte, ha visszautasítja a meghívást, ezzel ürügyet teremt a szovjetek számára az éppen hogy csak elkezdődött tárgyalások megszakítására.