Így, ahogyan most ismerjük és ahogyan ezen a dús és lebilincselően érdekes kiállításon jelentkezik, épen nem artisztikus hatású. Nagyon is hasonlít a szokványos műtárgyhoz, a képhez, a rajzhoz, az akvarellhez. Márpedig tudjuk: ami nagyon hasonlít, ami egészen olyan, a valóditól az áll legmesszebb. A prém, amelyet „alig lehet megkülönböztetni” az igazitól, kellemetlen és csúnya, ellentétben a becsületes posztókabáttal; az épület malter-borítása artisztikusan formálható, de tűrhetetlen, mikor „szebb, mint az igazi kő”. A fényképezés az optikai ábrázolásnak gépies módja. Azzal, hogy a művész szemét, agyát és kezét bizonyos részben, mégpedig az ábrázolási processzus legfontosabb részében a gép helyettesíti, nem rosszabb, de nem is jobb, de más, határozottan más. A gép főelőnye a részletezés, a pontosság, a mindent észrevevés. A géppel fel nem fegyverezett ember akárhogyan iparkodik, erőlködik, kínlódik, nem tud mindent észrevenni. A modern festő és rajzoló művészetet ennek a tökéletlenségnek a felismerése és méltánylása jellemzi. Mert nem látunk mindent, egész figyelmünket a döntő jelentőségűre fordítjuk, összehúzzuk a szemünket, valósággal rövidlátókká igyekszünk válni a festői megfigyelés idejére, csak hogy ne zavarjanak bennünket a fölösleges apróságok, csak hogy annál jobban ki tudjuk emelni a nevezetesebb összefüggéseket, akár színről, akár vonalról, plasztikus formákról van szó. Ez az öntudatos részletmellőzés okozza azt, hogy a legtöbb modern kép a régiekhez képest szinte vázlatos, bár egészében annál kifejezőbb. A fotografáló gép azonban a legparányibb formákat is a legnagyobb könnyűséggel írja fel, anélkül, hogy a fontos arányokon, elrendezésen változtatna. A gépnek ezt az alapvető előnyét elhanyagolni indokolatlan és a fotográfia természetével ellenkező.
A modern fotográfusok azonban csaknem mind, nagy túlbuzgalommal veszik ki a lemezből a hűségesen felfogott részleteket és nagyítással, durva papír használatával – a fénykép egyenesen megköveteli a sima papírt – ravasz és nehéz eljárásokkal kapnak végre másolatot, amely a csalódásig hasonlít a festő vázlatához, az impresszionista képhez, amelyet a kéz munkájától alig lehet megkülönböztetni.
Végeredményben mégis meg lehet különböztetni s ha nem volna lehetséges, annál rosszabb, annál nyilvánvalóbb a rosszhiszeműség s az egész igyekezet annál kevésbbé szolgálja a külön, becsületes fényképészeti célt.
