A bájos „Dérynécske” szobra ott áll Budán, a Horváth-kertben, az idén lebontásra kerülő Budai Színkör előtt. Neve a magyar színművészet ragyogó hőskorának históriás bájú emléke. Sokat írtak róla, de kevesen tudják, hogy „Dérynécske” nagy serivó volt.
Naplója, mely a korszak magyar társadalmi és színművészeti életének legérdekesebb tükre, számtalanszor emlékezik meg kedvelt seritaláról. Legérdekesebb az 1809. és 1810. évekre, csitrilány korára való visszaemlékezése, melyben maláriájáról, illetőleg arról ír, hogy miként kúrálta ki keserves betegségét a serital.
A leírás azért érdekes, mert a kis Rózácska gyermekkorában is élt nyilvánvalóan az az ősi seres magyar kúra, mellyel a serkomlóban levő növényi Alkaloida, a Lupulin ismerete nélkül már a 16. században is serrel kúrálta magát a maláriás magyar.
A régi magyar orvosló tudománynak persze sejtelme sem volt a francia Laveran által felfedezett, Celli, Вассеlli és Marchiapana olasz orvosok által leírt Malariaplasmodiumról.
A Lupulinról sem volt sejtelme, illetőleg a China-kéreg és az egyéb Alkaloidák Maláriája jó szerepéről sem. Daniel Defoe, a leghíresebb „Robinson” regény írója sem tudott arról, hogy a dohány Alkaloidája, a Nicotin a Chininalkaloida kémiai rokona, mégis sikerrel kezeltette magát – ősindián módon – dohány levével a Malária ellen.
Déryné naplójában leírja, hogy mikor tizenkét éves volt, „negyednapos hideg”-ben betegedett meg Pesten.