„Dérynécske” és az ősi seres magyar kúra

Százötven éve, 1872. szep­tember 29-én hunyt el Déry Istvánné Széppataki Róza, az első magyar opera-énekesnő.

Budapest, 2019. október 21. Déry Istvánné Széppataki Róza (1793-1872), az elsõ magyar operaénekesnõ, népszerû vándorszínésznõ szobra a budai Horváth-kertben. Ligeti Miklós háborúban megsemmisült eredeti alkotásának e másolatát Polgár Botond faragta újra 2010-ben. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Jászai Csaba

A betegséget gyomorrontásnak tulajdonította, mert a 19. század elején a polgári köztudat még mit sem tudott a Malária, e „Quartana” formájáról. A kis Rózácska éppen Hatvanban volt, amikor rokonok érkeztek, édesanyjának testvérnénje, aki egy jómódú serfőzőmester, John úr felesége volt. 

„Jer le hozzám, mondotta a serfőzőnéni, most leviszlek magammal, félév alatt úgy kigyógyít a jó ser, hogy olyan kövéren hozlak haza, mint egy töltött galambot” – írja a napló. 

Ezután leírja, hogy a jóféle sertől „az én hidegem nem tágult el tőlem, a sok sert pedig töltötték belém, kellett vagy nem kellett, csak te igyál, mondák, meglássad, jobban leszel. Én ittam, nyeltem a keserű kortyokat, de egy cseppet sem híztam. Mindamellett, mikor nem lelt a hideg, víg voltam.”

A seres kúra azonban mégis hatott. Néhány hét múlva– a seres kúra befejezése után – ezt olvassuk a naplóban: „Egy időre a hideg is elhagyott”, röviddel rá „a hideg újra jelentkezett”, – ez a szokványos rövid recidiva, míg azután 1810-re, mintegy esztendő alatt meggyógyult a kis beteg.

Déryné azóta mindig hű maradt a seritalhoz. Az 1838-iki pesti nagy árvíz első, rettenetes éjszakáján már mint országszerte ünnepelt énekes színésznő házigazdája, Sárközy pesti szolgabíró neje társaságában egész éjjel itta a sört, hogy izgalmát csillapítsa. Naplójában mindig megemlékezik a serecskéről.

Számtalan ilyen régi seres kúrának maradt fenn az emléke. A régi idők emberei azt tartották, hogy „abból élünk, amit megeszünk, megiszunk”. A tavasz és az ősz változékony, esős, szeles időiben ott volt a régi életben a régi Böjtösser és az ősziser. 

Nádasdy Tamás nádor nagynevű vár­orvosa, a bolognai egyetemen végzett Szegedi Körösi Gáspár doctor – tudós nevén „Körösi”, vagyis „Fraxinus” mester – valóságos seres kúrát tartat hatalmas ura, a nádor törékeny kis feleségével, Kanizsay Orsolya asszonyommal. 

Hústól, illetőleg „káposztás hústól”, azaz nyilván töltött káposztától való tartózkodást javall úrasszonyának, ellenben „biberet kun Bozát”, írja magyarral kevert diáknyelvű orvosi előírásában, kenyérül pedig „tót priznyákot”, vagyis dercekenyeret egyék. A betegség leírása gyomorbélhurutra mutat. 

A szegedi magyar orvosdoktor 1534-ben már megsejtette a Graham-kenyér elődjét és nyilván, a bélbaktériumok ismerete nélkül is megsejtette a ser baktériumölő, baktericida hatását. „Serben az igazság” – tartották eleink és eszerint éltek, pedig fogalmuk sem volt a ser ma már ismert kalória- és vitamin­értékeiről.

(Kincses Kalendáriom, 1938. Az idézet forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

Százötven éve, 1872. szep­tember 29-én hunyt el Déry Istvánné Széppataki Róza (született Schekenbach Rozália), az első magyar opera-énekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője.

Borítókép: Déry Istvánné Széppataki Róza (1793–1872), az első magyar opera-énekesnő, népszerű vándorszínésznő szobra a budai Horváth-kertben (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)