Szatócsok, rikkancsok, kasszírnők ruháit is varrta Purtczl Bernadett

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum erdélyi tájegysége számára legutóbb százharminc szett kosztümöt varrt meg Purtczl Bernadett, aki ­régésznek készült, majd történészdiplomát szerzett, hogy végül a történelmi viseletek szakértőjeként építse a karrierjét. Autentikus ruháit ma már színházak, múzeumok és filmstábok is kölcsönkérik.

20220901 budapest purtczl bernadett viselet szakerto varrono ruha tervezo jelmez kolcsonzo totrnrlmi katonai bali ruhakat var forgatasra skanzeneknek havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

Varrógépek ócskavasáron

Veszem a lapot, és helyet foglalok az egyik gépnél, mire mókásan felvilágosít, hogy nem igazán van miből válogatnom, hiszen mindegyik német gyártmány, és elnyűhetetlen, bezárt gyárakból kiselejtezett darab, ócskavasáron lehet hozzájutni. Ő maga negyvenezer forintért vásárolta a legstrapabíróbbat. Nem saját felindulásból, hanem a varrógépszerelő biztatására, aki azt tanácsolta, nyugodtan ráköltheti a pénzét, hiszen egy életre ki fogja szolgálni. Bernadett hallgatott az idős szakemberre, mivel korábban nem sok köze volt a gépekhez.

A szombathelyi főiskolán készült történelemtanárnak és régésztechnikusnak, majd jelentkezett az Eötvös Loránd Tudományegyetem régész szakára, végül történelemből mesterizett. Aztán el kellett gondolkodnia, merre tovább. Útkeresésébe a véletlen is beleszólt. Egyszer az unokatestvére feleségét meghívták egy angliai oldtimerautó-versenyre időt mérni.

Egy feltétellel vehetett ezen részt: ha a korszaknak megfelelő ruhába öltözik. Miután előkerült a viselet az egyik budaörsi kölcsönzőből, Bernadett számára kiderült, ő is tud ilyet varrni.

Ehhez adott impulzust a japán Kyoto Costume Institute egyik fotókban bővelkedő, hétszáz oldalas kiállítási katalógusa, amely óriási hatással volt rá.

– Hát akkor próbáljuk ki, adtam ki parancsba magamnak – meséli Bernadett, és előveszi az albumot, hogy belelapozzak. Közben kifejti, hogy mivel varrni már tudott, csak a stíluskorszakok jellemzőit kellett megtanulnia. Ez a mai napig feladat számára, hiszen minden újabb rendeléskor utána kell olvasnia az adott időszak meghatározó alapanyagainak, színeinek. Szabásmintákat kell keresnie és olyan trükköket kell felkutatnia, amelyekkel megoldhatók a régi elképzelések.

Annak is utána kell olvasnia, milyen kiegészítők illenek majd a ruhához, és honnan lehet ezeket beszerezni. Megtanulta, hogy a XIX. századi utcai viselethez, a sétaruhához, amely többnyire zárt volt, kalapot, kesztyűt és ernyőt hordtak, a kivágott báli ruhához ékszert viseltek.

Purtczl Bernadett minden újabb rendeléskor utánaolvas az adott időszak meghatározó alapanyagainak, szabásmintáinak (Fotó: Havran Zoltán)

Modellek bútorszövetből

– Az a legjobb, ha vannak divatlapok az adott korszakból. Elkezdtem ezeket vásárolni, hiszen sok közülük a könyvtárakban sem érhető el – mondja, miközben helyet csinál az asztalon, és megállapítja, gyakran egy-egy kifejezés kapcsán is nyomoznia kell, mivel a szaknyelv a német volt, amely mára kikopott a közbeszédből.

A ruhaanyagok beszerzése sem könnyű, de mivel évek óta ugyanazokra a helyekre jár vásárolni, a kereskedők szólnak neki, ha olyasmi érkezik, ami érdekelheti. Amikor például belekezdtek a skanzen erdélyi projektjébe, jelezte, hogy az anyagokat előbb össze kell gyűjtenie, mert amelyeket régen használtak, azokat ma már nem forgalmazzák. Ennek tulajdonítható, hogy bizonyos ruhái dekoratív bútorszövetből készülnek.

A divat nemcsak a textilgyártást, a viseletkészítést is befolyásolja. Míg kezdetben rengeteg rokokó ruhát varrt, mert ezekre volt kereslet, a későbbiekben az 1920-as évek ruháit kérték.

Amikor a szalagavatókon bajor táncot jártak, nem győzte gyártani a bajor ruhákat. Utána a századfordulós viseletek iránt nőtt meg az érdeklődés, a folytatásban a reformkori ruha kellett. Most az ötvenes évek pöttyös ruhái a menők.

A megrendelői is változatosak. Van köztük amatőr színtársulat, profi filmes stáb, és vannak eseti kuncsaftok is.

Került már fel ruhája könyvborítóra, és szolgált lottósorsolásnál. De bevitték a viseleteit a csornai premontrei rend kiállítóterébe is, ahol egy végtelenített film szereplőin tűnnek fel.

A szabadtéri múzeum viszonylag állandó szakmai partnere. Most már a hatodik projektet bonyolítják le együtt. A nemrég átadott erdélyi tájegység animátorai és a ruhakölcsönző részére százharminc szett történelmi ruhát kellett megvarrnia, különböző karaktereket felöltöztetnie az 1910–20-as évek módija szerint: a szatócsot, a szatócsnőt, a rikkancsot, a kasszírnőt, az ügyvédet, a színésznőt.

A szerencsének köszönhető, hogy egy profi fényképész is rátalált. Fontos részlet ez, hiszen mindig az a ruha a legkeresettebb, amelyikről jó kép készült.

Ha nem férnek bele a kedvenc ruhájukba, akkor is belegyömöszölik magukat, inkább nem vesznek levegőt egy hétig.

– Rafinált ruhák ezek. Ki vannak keményítve, a válluk széles, a derekuk összehúzható. Minél nagyobb abroncsot adunk a szoknya alá, annál vékonyabbnak tűnik a derék, így bárkin jól áll. Itt van például ez a fotó, a budai Várban készült. A kutyát épp ott sétáltatták, a fotósom meglátta benne a lehetőséget, és kölcsönkérte. Azóta sokan akarnak ebben a ruhában kutyás képet készíttetni magukról. Csak arra nem figyelnek, hogy hosszú szőrű agár dukál hozzá – mondja Bernadett.

Uniformisok kötelmei

A soproni népszavazás századik évfordulójára Bárány Krisztiánnal készített filmet. Dolgoztak már együtt korábban, ám ezúttal nem volt egyszerű, főként amikor eszébe jutott a rendezőnek, hogy kellene a jelenetbe egy első világháborús brit tiszti és húsz lódenkabát.

– A régi ruhákkal nem úgy van, hogy az ember leakasztja a szegről. Megnéztem, milyen anyagom van itthon, és amit tudtam, éjszaka megvarrtam, a többit beszereztük máshonnan. Mivel szigorúan szabályozott egyenruhákról volt szó, katonák segítségét kellett kérni. Ettől függetlenül is meg kellett tanulnom, mi micsoda az uniformisokon, melyik sereg milyen színt használt – idézi fel a szakember.

Arra is ügyel, hogy amit létrehoz, mosható legyen, hiszen a hosszú szoknya alsó szegélye bizony gyorsan bepiszkolódik. A XX. századig többször is meggondolták, amíg betették a ruhát a mosásba. A holmik drágák voltak, nem koptathatták hiába.

Az egyik megoldásuk az volt, hogy csináltattak a szoknyához egy báli felsőt meg egy sétaruhafelsőt, így a kettőt cserélgetni tudták. Ezt a praktikát Bernadett is alkalmazza. Előfordult, hogy levehető ujjat készítettek a viseletükhöz. Ha az ujj nem volt rajta, akkor báli ruhának számított, ha visszakapcsolták rá, sétaruhának felelt meg. A díszítéseket, a kiegészítőket is cserélgették, a kalapokon a szalagokat, a tollakat, főleg az alsó középosztálybeliek.

Mivel sokakat tett már boldoggá a ruháival, muszáj megkérdeznem, magának varrt-e már történelmi ruhát. Természetesen, válaszolta, mivel eljár a hagyományőrző vásárokra, és oda ki kell öltözni. Egy 1875-ös ruhát készített magának. Tervei szerint kibővítené a viseletgyűjteményét eredeti darabokkal, és elmenne egy külföldi tanulmányútra.

Borítókép: Purtczl Bernadett (Fotó: Havran Zoltán)