A szolnoki Damjanich János Múzeum legfelső szintjén, az egykori szálloda padlásterében kialakított terem egyik fala mennyezetig bepolcozva, telepakolva könyvekkel. Középen hatalmas asztal, közel tucatnyi igen régi könyvvel. Az egyik az a Szent Biblia, amelyet 1583-ban készítettek és amelynek a restaurálása a minap fejeződött be. A vaknyomással gazdagon díszített, festetlen, bőrkötésű, fatáblás könyv a szolnoki ferences rendház könyvtárából jutott kerülő úton a múzeumba. A kötet a Szolnoki Papírgyár zúzdájából menekült meg az 1950-es években. Hogy milyen állapotban? „A könyv kötése erősen megkopott, a sarkokon, a táblák élein és a sapkáknál megsérült, hiányos volt. A bőr barkarétege sok helyen lehorzsolódott, a bőrszerkezete felpuhult, az egyik kapocs nyelve hiányzott. A fatáblák sarkai lekoptak, letörtek. A nyílások felszakadtak, a könyvtestet csak a még ép bordák tartották a kötésben. A könyvtest papíranyaga jó megtartású, de rendkívül szennyezett volt. Néhány lap sérült, elszakadt. Az oromszegők hiányoztak” – idézte a megyei múzeum Facebook-oldala Hajdu Zsófia restaurátor szakvéleményét. Ezeket a sérüléseket tüntették el a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert pályázati összegből, amelyet a Damjanich János Múzeum egészített ki.
A kötet egyebek mellett azért érdekes, mert a Szent Jeromos-féle fordítást a tridenti zsinat 1546-ban autentikusnak nyilvánította. Kritikai kiadása csak az 1900-as évek végére készült el, II. János Pál pápa 1979-ben ezt a kötetet javasolja a nemzeti fordítások alapjának.
– Az 1583-ban készített munka a gyöngyösi ferencesektől került a rend szolnoki rendházába – tájékoztatott Jámbor Csaba, a Damjanich János Múzeum könyvtárosa.
A török kiűzésekor 1685-ben a felmentő seregekkel együtt érkezett Szolnokra Leiterer Bernardin ferences tábori lelkész, 1686-ban pedig Somodi Bernardin. A török dzsámit alakították át templommá, hogy a szentmiséket be tudják mutatni.
A Thököly-féle felkelés, majd a Rákóczi-szabadságharc viharos éveiben igen nehézzé vált az egyházi élet – egy időre elnéptelenedett a város, majd 1710-ben a lakossággal együtt a ferencesek is visszajöttek. A város szélén, a Tisza-parton telepedtek le, ahol vesszőfonadékból, sárból, nádból kunyhókat és deszkából egy kis kápolnát építettek. 1718-ban, Bezdeczky Ignác sótiszt kezdeményezésére kezdődött egy kápolna építése, amely egy későbbi bővítés során a templom szentélye lett.
Az 1743. szeptember 19-i tűzvészben a város háromnegyede leégett, de az épülő templom és rendház csodával határos módon megmenekült. A barokk stílusban épült templom 1754-ben készült el. A mellékoltárok és az impozáns szószék a híres budai ferences műhelyből származnak.
A torony a mai díszes felső részét 1835-ben kapta meg. A tornyon levő kereszt aranyozásánál 34 körmöci aranyat használtak fel.
A ferencesek a hitélet irányítása mellett – olvasható a Szolkat.hu portálon – a XIX. században óriási részt vállaltak a város kulturális életében, főleg az oktatás területén. 1817-ben kötött szerződés értelmében a szerzetesek átvették a „nemzeti fiúiskolát”. A 1848–49-es szabadságharc idején kórházzá alakították át az épületet, majd különféle nehézségek miatt csak 1862-ben tudták folytatni az oktatást. 1887-ben az állami gimnázium megalakulásával szűnt meg a ferencesek oktatási tevékenysége. A templomot 1950-ig a szerzetesek tartották fönn és működtették. (Marton Zsolt váci megyés püspök idén március 19-én ünnepélyes liturgia keretében áldotta meg a felújított egykori ferences templomot és rendházat. A nagyszabású munkálatok során nemcsak a külső homlokzat újult meg, hanem a templombelső is, valamint bővítették az urnatemetőt. A felújítás 1,5 milliárd forint kormányzati forrásból valósult meg.)
A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után a szolnoki ferenceseket ide-oda hurcolták, többen internálótáborba kerültek. Az utolsó házfőnök viszonylag jól járt, hiszen az akkor még önálló Szandaszőlős plébánosa lehetett. A ferences rendház könyvtárának állománya a huszadik század közepén nagyjából tízezer példányból állt. Ennek a gyűjteménynek egésze 1950-ben nem kellett, nem kellhetett senkinek. Budapestre is kerültek példányok, időnként egyetemi könyvtárakban is felbukkannak szolnoki kötetek, illetve az Országos Széchényi Könyvtárba is számos relikvia jutott. Onnan tudni, hogy ezeket a szolnoki rendházból vitték el, hogy az 1940-es években Lupkovics Kolos, a ferences rend későbbi tartományfőnöke katalogizálta, sorszámozta, illetve a Szolnoki Konvent is fel van tüntetve bejegyzésként.
Szolnokon Kaposvári Gyula vezetésével a megyei múzeum munkatársai is kivették a részüket az értékmentő munkából. Amikor hírét vették, hogy a Szolnoki Papírgyár zúzdájába ferences könyvek kerültek, önkéntesekkel, cserkészekkel értékmentő misszióra indultak. A papírgyár akkori vezetése nem hátráltatta az akciót, egyetlen feltétellel. Ahány kilogramm régi könyvet elvisznek a múzeumba, annyi kilogramm egyéb papírt kell vinni a zúzdába. Állt az alku!
A zúzdából kimentett könyvek 1950-től a múzeum gyűjteményét gyarapították, és azóta vártak jobb sorsukra. A hatvanezres múzeumi könyvállományt gondozó Jámbor Csaba az első pályázati forrásból a könyveket fertőtleníttette. Két évtizede pedig elindult a restaurálás, évente újabb és újabb könyvet hoznak rendbe – egymillió forinthoz közelít egyetlen kötet helyreállítása. Jámbor Csaba sok szempontot mérlegel, amikor arról dönt, hogy melyik példány újuljon meg. Szempont a tartalom, hogy létezik-e belőle másutt példány, milyen az állapota és mikor nyomtatták. Ha nem elég a pályázati forrás, akkor a múzeum kiegészíti azt. A múzeumban közel száz ferences kötetet őriznek. A más helyeken – például a fővárosi Margit körúti, illetve a szécsényi rendházban – tárolt rendi dokumentumok száma legfeljebb ezer lehet, azaz a teljes állomány tizede menekülhetett meg.
Az elénk rakott restaurált példány igazi kuriózum. A borítólapok ugyanis korábbi kódexek töredékei. A kódexekhez használt pergamen nagyon tartós anyag, logikus volt, hogy ebbe kötik a könyveket. Egy másik, szintén restaurált kötet 1653-ban jött ki a nyomdából. Nem túl régi, hiszen a rendházból a múzeumba 1495-ös ősnyomtatvány is került. Az 1495-ös Szent Ágoston-kötetből nagy valószínűséggel a szolnoki az egyetlen hazai példány. (Ősnyomtatványnak azt tekintik, amely Európában a könyvnyomtatás feltalálásától, az 1450-es évektől kezdve 1500. december 31-éig összerakható és szétszedhető betűkkel készült. Nem számít ősnyomtatványnak az úgynevezett táblanyomat.)
