Céljuk, hogy a magyar nemzetben felébresszék a missziós tudatot

A verbita rendi szerzetes, Magung Fransis atya vallja: a világon mindenütt szükség van a missziós szolgálatra, így Magyarországon is. A plébános úgy látja, hogy újra kell éleszteni a hitet hazánkban, közben óva int attól, hogy elfeledjük, kereszténynek lenni hatalmas öröm. Az eddigi, tizenhat évnyi magyar szolgálata alatt meggyőződött róla, hogy ez a misszió gyümölcsöző, és az egyház megerősödhet.

Az ő életpéldájának is köszönhetően Magyarországra érkezett misszionáriusok jelenleg hárman szolgálnak a vasvári plébánián. Egy Fülöp-szigeteki káplán, egy diakónus és Magung Fransis plébános.

– Eleinte furcsán néztek ránk a ­helyiek, de most már örülünk egymásnak, elfogadnak bennünket, verbitákat. Jellemző, hogy az idősebbek vannak többségben, ez teljesen eltér a mi fiatal, indonéz egyházunkban tapasztaltaktól – mesélte a Flores szigetéről származó plébános.

Mint mondta, Indonézia a maga 275 millió lakosával a világ egyik legnépesebb országa, természetes, hogy több a fiatal a templomokban is. Hazájában nyolcvannyolc százalék az iszlám ­vallásúak aránya, a katolikusok pedig csupán ötmillióan vannak az országban. A katolikus egyház azonban fia­tal, még nem alakultak ki saját katolikus hagyományaik, ám a szerzetes úgy látja: az indonézek rugalmasak és lelkesek. A verbita rendnek a világon körülbelül hatezer tagja van, ami Magung atya szerint nem nagy szám, ha a ferencesekhez vagy a domonkosokhoz hasonlítjuk. De, mint mondta, az ő rendjük a legfejlettebb a katolikus egyházon belül. Kiemelte: a világon minden hatodik verbita indonéz. Elmesélte, hogy Indonéziában vonzó a fia­taloknak a papság, még a nők közül is nagyon sokan csatlakoznak szerzetesrendekhez. Azt is megtudtuk, hogy a világ legnagyobb szemináriuma is Flores szigetén található, ahol négyszáz-ötszáz kispap tanul. Magung atya elárulta: idén két indonéz kispapot is szentelnek Magyarországon.

Aktivizálni kell a híveket

Magung atya számontartja az ezer éve keresztény hitre tért Magyarország ünnepnapjait, gazdag hagyományát, úgy látja azonban, hogy sok magyar már nem foglalkozik ezzel.

Magyarországon már régóta jelen van a kereszténység, emiatt az egyházhoz kötődő hagyománya is hatalmas. Számomra nagyon érdekes a sok ünnep: Sarlós Boldogasszony, Péter-Pál aratáskor, András és még sorolhatnám. Nagyon sajnálnám, ha ezek eltűnnének. Nálunk még nem alakultak ki hasonló hagyományok. Gyakran kérdezik tőlem, hogy karácsonykor és húsvétkor mit eszünk Indonéziában, erre azt szoktam felelni: csak amink van, nincsenek hagyományos ételeink, mint itt a sonka vagy a halászlé. Jó lenne, ha az emberek nem tartanák ezeket elavultnak

– mondta az atya. Magung Fransis úgy látja, jót tesz neki tizenkét év fővárosi szolgálat után, hogy vidéken munkálkodhat, hiszen Budapest már túl nemzetközi ahhoz, hogy valós képet adjon az egész országról. Igaz, ez ráébresztette, hogy itt még nehezebb megszólítani a fiatalokat. Felidézte, hogy Budapesten több programot lehetett szervezni az ifjúságnak, nagyobb volt a merítés, Vasváron és környékén azonban még nem nyitottak erre.

A fiatalok hétvégén hazaérkeznek az iskolából, kollégiumból, és a hétvégi terveik között nem szerepelnek egyházi programok. Ráadásul úgy látom, nagyon be vannak táblázva, rengeteg a tennivalójuk. Ennek ellenére fontos feladatként tekintek arra, hogy behívjuk őket az egyházba, ehhez kemény munka és vonzó egyházi programok kellenek, rajta vagyunk az ügyön

– jelentette ki a plébános.

A verbita szerzetes arról is beszélt, hogy négy filia, azaz leányegyház tartozik a plébániájukhoz: ez hat bemutatott szentmisét jelent vasárnaponként. Ezekben a falvakban az országos paphiány előtti időkben jellemzően önálló plébániák működtek. Magung Fransis atya és rendtársai örömmel teljesítik a filiákhoz tartozó kötelességeket, csupán azt sajnálják, hogy ezekre a közösségekre nem jut elég idejük.

– Sajnos csak vasárnaponként vagyunk ezekben a községekben jelen, és mivel mise után azonnal tovább kell indulnunk a következő településre, nincs elég időnk a helyiek­re. Hiányzik, hogy megkérdezhessük: Zsuzsi néni, hogy van? Nem tudjuk meglátogatni őket és megismerni a családjukat. Ám minden templomnak van egy sekrestyése és egyházközségi tanácsa is, egyelőre így oldjuk meg – vázolta a helyzetet Magung atya.

Hozzátette, talán ezért is tud teljes mértékben a jelenben élni, és emiatt nincs honvágya sem. Háromévente ugyan hazatérhet Flores szigetére, a falujába, de mivel nincs benne az otthoni életben, idegennek érzi magát. Ha ott van, az itteni rendtársai hiányoznak, Magyarországon pedig a családja. 

– Ahol vagyok, ott és azzal kell foglalkoznom, a helyit megszerveznem – hangsúlyozta a missziós rend papja. Magung Fransis plébános szerint minden történelmi időszaknak megvan a maga kihívása.

A nagy háború idején, 1916-ban Magyarországra érkezett verbita szerzeteseknek is volt missziójuk, és most, egy más fronton zajló háborúban nekik is van feladatuk. Mint mondta, a múlt században főként a németül beszélő közösségeket keresték fel a német alapítású verbita rend tagjai, hamar ráébredtek azonban, hogy Magyarországon sokakban él a hivatástudat, ezért elkezdődött a magyar fiatalok papképzése a rendben.

Hozzáfűzte: a kommunista érában nem lehettek jelen, de a rendszerváltás után Cursillo tanfolyamok indultak a hit ­megújításáért. – Nem elég templomba járni; lehetőségeink és képességeink birtokában a lehető legtöbbet meg kell tennünk a közösségein­kért. Manapság már látjuk, a híveket mozgósítani és lelkesíteni, úgy szoktam fogalmazni: aktivizálni kell. Foglalkozunk a családokkal, az ifjúsággal, és már roma pasztorációt is végzünk. Ez nagyon jó arány ahhoz képest, hogy csupán az utóbbi néhány évben alakultak saját, verbita plébániák: Vasváron kívül már van Körömön, Bicskén és Kőszegszerdahelyen is – ismertette az atya.

Az egyház képes megerősödni

Magung atya hangsúlyozta: lehet feltámadás a magyar egyházban, remény mindig van, hiszen nem emberi intézményről van szó. A szerzetes Benedek pápa jövendölését felidézve arra a következtetésre jutott, hogy jöhet idő, amikor a keresztények kis nyájként ugyan, de megerősödve lesznek jelen a világban. Úgy látja: ha a Római Birodalomban meghatározó lehetett egy maroknyi keresztény jelenléte, akkor mi is képesek vagyunk visszatérni ezekhez az alapokhoz.

A kommunizmus hatását természetesen lehet érezni a magyarokon: a fiatalabb generáció már nem bír azzal a hittel, amit tovább tudna adni. A nagyszülőknél még erősen jelen van, a szülőknél már hiányzik, ezért az ő gyermekeik már nem tudnak mit továbbörökíteni

– vélekedett Magung atya. – Nem kell nagy számokban gondolkodni, hanem kisebb, de nagyon erős közösségekben. Az egyház legkisebb egysége a család. Ott kell elkezdeni a hit átadását, nem a hittanórákon – mondta a plébános.

Nagyon sok gyermekkel találkoznak, akiknek fogalmuk sincs a kereszténységről, ők csak és kizárólag abból táplálkoznak, amit tőlük hallanak a hittanórákon, ezért különösen fontos, hogy a hittanórákat magyar nyelven tartsák. A plébános is magyarul prédikál a híveknek, hol­ott elmondása alapján nem volt könnyű elsajátítania a nyelvünket. Magyarul olvas, videókat néz, és tizenhét éve töretlenül tanulja a nyelvünket. Még a rendtársai­val is magyarul beszélnek egymás között. Alapszabályuk, hogy annak a nemzetnek a nyelvét beszélik, ahol vannak.

– A magyar nyelv gyakorlásában segítenek a missziós hétvégék és a lelki napok is, ahol beszélgetünk a családokkal, egyszersmind csodás hagyományokat élesztünk fel. A magyar templomok missziós keresztjein az utolsó évszámok a negyvenes évekből valók, ezt szeretnénk jelenidejűvé tenni. Van vándor Madonnánk is: az indonéz Szűz Mária-szobor közösségről közösségre vándorol egész évben – sorolta a kezdeményezéseket a plébános.

Hangsúlyozta: prédikációiban igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a laikusok jobban tudnak misszionálni, mint ők, hiszen a munkahelyükön, az utcán, a saját életmódjukkal és tetteikkel mondják el, mit jelent számukra a hitük. Feltűnést keltenek anélkül, hogy kimondanák: Krisztus egyházához tartoznak. – Lehet, hogy valakinek nincsen papi hivatása, ilyen értelemben azonban mégis misszio­nárius. Célunk, hogy újra ráébresszük a magyarokat, micsoda öröm ez – emelte ki a szerzetes.

Borítókép: Magung Fransis atya (Fotó: A szerző felvétele)