Betörtek az otthonába és megverték a Manchester City védőjét + fotó
João Cancelo közzétett egy fényképet az arcáról, amelyen látszanak a sérülései.
João Cancelo közzétett egy fényképet az arcáról, amelyen látszanak a sérülései.
Mester ritkán kap akkora pofont a tanítványtól, mint amekkorát a Manchester City spanyol edzője kiosztott.
A Manchester City fordítását mestermunkának nevezték, Messi és Neymar ilyen csapatra vágyhat a PSG helyett.
Már a nyolcaddöntőben elbúcsúzott az angol ligakupa küzdelmeitől a négyszeres címvédő Manchester City.
Két kiütéses idegenbeli sikerrel kezdődött a Bajnokok Ligája-csoportkör harmadik fordulója.
Kétszer vezetett, mégsem tudta otthon tartani a három pontot a Manchester City ellen a Liverpool.
A Liverpool és a Manchester City csap össze egymással vasárnap a Premier League rangadóján.
Az argentin klasszis megszerezte első gólját új csapatában, és ez szerinte még csak a kezdet.
Nem tudott mit kezdeni az új helyzettel a Chelsea, Gabriel Jesusék váratlan bónusznak is örülhetnek.
A katalán mester is visszavágott az őt kritizálóknak, kijelentette, nem kér bocsánatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt applikációjából több mint húszezer ember személyes adata kerülhetett ki.
A főpolgármester már az alapvető feladatok megoldását is a kormány hatáskörének mutatja be - mondta lapunknak Szepesfalvy Anna.
Elég csak a hajléktalankérdésre ránézni, és egyből kiderülnek a különbségek ahhoz képest, ami korában működött.
Felszólították a polgármestert, tisztázza magát.
A budapesti békecsúcs Európa politikai irányvonaláról is szól.
A miniszterelnök a budapesti békecsúcsról posztolt közösségi oldalán.
Folynak a budapesti békecsúcs előkészületei.
A Nottingham Forest, a Manchester City és a West Ham együttérzését fejezte ki.
Megint jön egy olyan európai kupamérkőzés, amelyen senki sem lesz a stadionban.
Az Idősek Tanácsa szerint a Tisza Párt nyugdíjcsökkentési tervei súlyosan érintenék az időseket, miközben a kormány minden erejével igyekszik megvédeni a szépkorúak megélhetését és megbecsülését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.