Pep Guardiola megint bánhatja, hogy túl okos akart lenni
Hatvan meccsből csak egyszer választotta azt a taktikát, amit aztán a BL-döntőben alkalmazott.
Hatvan meccsből csak egyszer választotta azt a taktikát, amit aztán a BL-döntőben alkalmazott.
Thomas Tuchel csapata két hónapon belül harmadszor is legyőzte a Manchester Cityt.
Szinte mindenki hadra fogható a Bajnokok Ligája döntője előtt, a City egy játékosa miatt aggódik.
Rijad Mahrez a Manchester Cityvel, N’Golo Kanté a Chelsea-vel érhet fel Európa csúcsára.
Ederson a BL-döntő előtt viszont nemcsak a büntetők védését, hanem a végrehajtását is gyakorolta.
A teljes idény a Manchester City, két tavaszi meccsük a Chelsea mellett szól a BL-döntő előtt.
John Terry elcsúszása után tizenhárom évvel ismét manchesteri csapat a londoni kékek ellenfele.
A várakozásoknak megfelelően nem Isztambul lesz a május 29-i döntőnek a házigazdája.
Azt gondolhatnánk, a mostani volt edzői pályafutásának egyik legsimábban behúzott bajnoki címe.
A Manchester United veresége bajnoki címet ért a városi rivális Citynek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Mutatjuk, hogy mely telefonszámokról várható a Tisza Párt elnökének hívása.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A magyar külügyminiszter erről Luxemburgból jelentkezve számolt be.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Danny Röhl egy El-meccsen debütálhat a Rangers kispadján.
A Davis-kupa nyolcas döntőjébe bejutott csapatok kapitányai nagy bejelentést tettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.