Orbán Viktor: Ami a magyaroknak fontos, azt ki fogom harcolni
A miniszterelnök a nemzet jövőjéről és Európa hanyatlásáról nyilatkozott a Mandinernek.
A miniszterelnök a nemzet jövőjéről és Európa hanyatlásáról nyilatkozott a Mandinernek.
Így is lehet.
Tízezrekben mérhető a különbség.
Tucker Carlson a Mandinernek adott interjút, amelyben többek között az orosz–ukrán háború kapcsán Amerika szerepéről, David Pressmannről, valamint Magyarországról is beszélt.
Csupán egy magyar szerepel az amerikai szankciós listán.
Az EP-képviselő az Orbán-kormányra való uniós nyomásgyakorlást üdvözlő és szorgalmazó Katarina Barley EP-alelnök nyilatkozatára reagált.
Hosszú interjúban mesél életéről, hitéről, értékeiről Demjén Ferenc.
Ha a szülők és a tanárok nem tudják megakadályozni az iskolai erőszakot, rég el vagyunk veszve – hangzott el a Republicon Intézet konferenciáján.
A jogász-közgazdász a politikai többséget és a szavazókat sértegeti írásában.
Egymilliárd forinthoz juthat hozzá a Jobbik elnöksége a következő négy évben – véli Varga-Damm Andrea.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Idén is sokszínű és izgalmas lesz az összeművészeti fesztivál.
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
Ezt nem fogják elhinni!
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.