A Kossuth- és Artisjus-díjas zenész a hazaszeretetről például arról beszél a Mandinernek adott nyilatkozatában, hogy egyszerű dolgokból áll össze: ragaszkodás az otthonhoz, a magyar kultúrához és az egészen egyedi anyanyelvünkhöz. Hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy gyökereinket a család, a barátok és a helyi közösség adhatja.
S, ha már a hazaszeretet szóba került, azt is elmondja, mit jelent számára a szabadság: „Alapvetően azt, hogy az ember bármit megtehessen és elérhessen az életében, amivel nem zavar vagy korlátoz másokat. Igaz ez a tetteinkre és a gondolatokra is. Csak akkor tudunk egyénileg és közösségileg is fejlődni, ha szabadság van. Mindkettő fontos, hiszen ha van egy jó elképzelésünk, de nem vagyunk képesek hasznossá és valóságossá tenni, akkor önmagában nem ér semmit. Teret kell tehát adni mindenkinek a kibontakozásra, ám csakis úgy, hogy azzal az embertársaink lehetőségei ne csökkenjenek” – fogalmaz az alkotó, s mindjárt hozzáteszi, milyen fontos, hogy a szabadságot megkülönböztessük a szabadosságtól.
Sokan ma is úgy vélik, mindenek felett áll a »mindent szabad« elve, pedig nem így van. A valóságot, például a fizika vagy a biológia törvényeit nem lehet átírni. Mindennek van határa
– szögezi le, s ezzel az elvont kérdésektől a napjaink jelenségeihez érkezik a hosszú és rendkívül tartalmas beszélgetés.
Demjén Ferenc elmondja például, mennyire csodálkozik azon, „ahogy a diákok az utcára vonulnak, állításuk szerint a tanáraik érdekében, pedig valójában úgy tudnának segíteni, ha megtanulnák, amit át akarnak adni nekik. Ez nem valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerintem nem ér meg néhány lyukasórát.”
A politikai harcoktól nem kell messzire menni, hogy szóba kerüljön ötvenhatos forradalmunk. Kiderül, tízéves kisfiúként Demjénnek nem sok lehetősége volt cselekedni, de – ahogy fogalmaz, „átjött az a történelmi hangulat”. Persze az elnyomás éveiről is mesél a zenész, arról például, milyen elszántan próbálta visszaszerezni a kultúra feletti hatalmat a pártállam, s ezért számos egykori karhatalmista kapott helyet az állami rendezvényszervezőnél is. „Az akkori félelmek annyira belénk ivódtak, hogy az én korosztályom tagjai olykor még mindig a hátuk mögé néznek.”
És persze, ha már diktatúra, azt is elmondja Demjén Ferenc, hogy aki manapság a magyar politikával kapcsolatban diktatúráról beszél, „az vagy pénzt kap érte, vagy nem is itt él. Ez több mint butaság.”
A forradalom mellett a beszélgetés érinti a közelünkben kirobbant háborúkat is. Kiderül például, hogy a zenész megszólalt a délszláv háború idején, és most is fontosnak tartja, hogy kiálljon a béke mellett. „Sűrűbben hullnak a könnyek, romba dőlnek a tegnapok” – írta a délszláv háború kapcsán, nem is akárhogyan. „A határtól nem messze laktunk, egy kis házban, hallatszottak a fegyverek. Megkaptam a dalt Menyhárt Jancsitól, kiültem a teraszra, és szinte kiszakadt belőlem ez a szöveg. Egészen hátborzongató, hogy ez sajnos ma megismétlődik, sőt több olyan dalom is van, amely megint aktuális emiatt. Nem érzem magam depresszív alkatnak, de olyan jó lenne végre valami felszabadító élményről írni! Ez a szám ma is odatalál” – mondja, majd hozzáteszi: „Előbb-utóbb muszáj, hogy béke legyen, kérdés azonban, mennyi szenvedés vagy alku árán. Óriásiak az elvi különbségek, úgy tűnik, egyelőre mindenki csak a saját győzelmével lenne elégedett. Mi meg valahogy itt vagyunk az egész közepén. Magyarország jelenleg védi az érdekeit, de amit és ahogy csak tud, segít. Mint a jó úttörő. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy ezt is túléljük majd, mint oly sok mindent a történelem folyamán. Én ehhez csak dalolni tudok, mást nem tehetek.”
